SG.hu·
Joint Operations májusban
A NovaLogic végre fellőtte a Joint Operations: Typhoon Rising című taktikai FPS-ének a hivatalos honlapját. Ugyan nem sok mindent raktak fel, de azért néhány új információt így is meg lehet tudni a már amúgy is késésben lévő játékról.
Ha nem jött volna közbe semmi, akkor a játék már tavaly megjelent volna. Akkor márciusra tolták, majd idén az év elején bejelentették, hogy csak a nyár elején fog megjelenni. Az egész kész kavar volt, de csak eddig. A hivatalos honlapon szép nagy betűkkel olvasható a megjelenés: május.

A játék egy multiplayerre kihegyezett FPS lesz, amivel helyi hálózaton vagy a NovaWorld-ön keresztül interneten is játszhatunk majd. Egyszerre 64-en indulhatunk a csatába. A grafika nem lesz éppen űberszép, de a multiplayeres játékoknál a kisebb hardverekkel rendelkezőkre is figyelni kell. (Ezt sok fejlesztő figyelmen kívül hagyja, pedig a Counter-Strike népszerűségéből levonhatnák a következtetéseket.) A játék a Commanche 4-ben megismert Voxel grafikus motor továbbfejlesztett verzióját használja, rá is ismerhetünk a víz fodrozódásáról. ;)

Stílusában a Battlefield 1942-höz lehetne hasonlítani, ugyanis itt is földön, vízen, levegőben mehet majd a harc a megfelelő járművekkel. Több harcigépet is használhatunk céljaink elérése érdekében, a lényeg a küldetés teljesítése. Vezethetünk terepjárókat, harckocsikat, helikoptereket (AH-6 "Little Bird", NBO-105). Arra alkalmas gépekkel egy csapatot is szállíthatunk a térkép egyik feléről a másikba. Saját és csapattársaink védelméről akár egy M60-as nehézgépfegyverrel is gondoskodhatunk, de lesznek kisebb fegyverek is. pl. az AK-47, meg persze nagyobbak is, mint a rakétavető.
Összegezve annyit mondanék, hogy az eddigi információk alapján megvan minden esélye, hogy befusson. Persze még kritikus pont a játékélmény, de ez majd a megjelenéskor kiderül. Mi csak nyernénk vele.