SG.hu·

Az Eidos tulajdonába került az IO Interactive

Mike McGarvey, az Eidos elnök-vezérigazgatója szerint tudatában vannak annak, hogy az IO Interactive egy nem mindennapi, kreatív fejlesztőcsapat, és azok szinte mindenben osztják az Eidos jövőbeni elképzeléseit.

A fejlesztőstúdió többek között a Hitman részekkel vált ismertté, mely - mint bizonyára mindenki előtt ismert, egy profi bérgyilkost szimuláló játék. A Hitman és a későbbi részek kiadási jogai továbbra is az IO Interactive tulajdonában maradnak. A két cég egyébként nem ismeretlen egymás előtt, hiszen már öt esztendeje munkakapcsolatban állnak egymással. A két stúdió szakemberei több projekten is együtt dolgoztak.

Természetesen Mike McGarvey, az Eidos és Janos Flösser, a dán IO Interactive vezetője siettek leszögezni, hogy a Hitman-nek és az utódainak a megjelenését semmilyen veszély nem fenyegeti. Az üzlettel az Eidos kétségtelenül nem csak a Hitman miatt jár jól, hanem azért is, mert így gyakorlatilag ingyen a tulajdonába kerül az IO Interactive jelenlegi piacvezető technológiája, amely a következő-generációs konzolokra kifejleszthető játékok megalkotásában segítheti majd a fejlesztőket.

Janos Flösser szintén elégedetten nyilatkozott az üzletről. Szerinte az Eidos egy ideális partner lehet az IO Interactive számára, mert a menedzsmentje kellő inspirációval rendelkezik. A dán szakember örömét fejezte ki, hogy a jövőben már ők is tagjai lehetnek ennek a rendkívüli csapatnak.

Mindenki optimista, ami érthető . Ám kérdéses, hogy a jól hangzó nyilatkozatok és a másikat dicsérő mondatok mögött, valóban az van-e, amit az érintettek sejtetni engednek. Mindenesetre a Hitman 3. részének a tervek szerint nemsokára meg kell jelennie és ezen bizonyára a fúzió sem fog változtatni. Az is kérdéses, hogy milyenek lesznek az új, immár az IO Interactive gárdájával kiegészített Eidos fejlesztői csoport által készített következő játékok.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!