SG.hu·

Maradj fitt játék közben is! A Reebok és az Acclaim összefog

Az Acclaim fura partneri kapcsolatot jelentett be, mégpedig a sportszergyártó Reebokkal való együttműködését, melynek célja, hogy a játékos maradjon fitt számítógépes játékok használata közben is. Mindezt a CyberRider technológiától várják majd.

Az Acclaim Entertainment bejelentette, hogy a jövőben együttműködnek a Reebok Fitness-szel, s a két cég közösen kutat és fejleszt olyan játék koncepciókat, melyek a Reebok CyberRider technológia segítségével lesznek játszhatóak.


Az első ilyen játék a Juiced nevű autós akció lesz, melyről korábban már hírt adtunk oldalunkon. Ez a hír akkor válik kissé mulatságossá, amikor az ember megtudja mi is az a CyberRider. A nevéből is kitalálható valamelyest, de pontos definició szerint egy "interaktív szobabicikli", amit összeköthetünk Playstation-nel, PS2-vel, PC-vel és már dolgoznak az Xbox verzión is. A bicaj szenzorokat használ arra, hogy lemérje mekkora erőt fejtett ki a felhasználó mozgatásához és ezt közvetlenül átviszi a játékba, tehát a példa kedvéért minél gyorsabban teker valaki, annál gyorsabban megy a játékban.


Az együttműködés egy egészen új perspektívát ad a két iparágnak, mégpedig a "maradj egészséges szórakozva" elvét követve, állítják az Acclaim vezetői, s úgy tűnik, hogy komolyan is gondolják, mert pénzt, energiát nem spórolva indulnak el majd ebben az irányban. Kicsit szkeptikusan nézve a dolgokat ez is egy felesleges kütyü lesz, bár elképzeltem egy Unreal 2004 partit vagy egy NFS: Underground menetet a CyberRiderrel és bevallom őszintén igen jót szórakoztam képzelgéseimen. A majd 120.000 forintos ára pedig biztosan nem sarkallja izommunkára a súlyfelesleggel küzdő tiniket.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© aDannyBoy2004. 02. 04.. 15:09||#17
ja az jo lenne 😊 ahhoz hogy mondjuk fat vagy aranyat termelj, tekerned kell a bicajt 😊
© Csacsis2004. 02. 04.. 13:12||#16
Tekerjünk a Battle Netre!
© Pet-R2004. 02. 04.. 00:38||#10
Csíterek meg rákötnek egy villanymotort 😄
© Darth Sith2004. 02. 03.. 21:44||#7
nekem elég hetente 5xör, napi 3óra vizilabda edzés... 😊
© seAke2004. 02. 03.. 21:09||#6
Ja majd WCG-n 4000 ember ott fog tekerni mint állat!
© seAke2004. 02. 03.. 21:08||#5
Ez LOL!
© gyraph2004. 02. 03.. 20:43||#3
Franya CapsLock. 😊
© gyraph2004. 02. 03.. 20:43||#2
eN UGY SZOKTAM FILMET NEZNI A pc-N, HOGY KOZBE NYOMOM A SZOBABICIKLIT...DE AZERT EZ EGY KICSIT EROS. :d
© EOX2004. 02. 03.. 18:29||#1
MEGALOL