SG.hu·

Unreal II: The Awakening



Kiadó: Infogrames
Fejlesztő: Legend Entertainment

Rendszerkövetelmények:
Minimum: PIII 733 MHz processzor, 256 MB RAM, 32 MB-os GeForce2 MX, 3 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: PIII 1,2 GHz processzor, 384 MB RAM, 64 MB-os GeForce3, 3 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Unreal, Serious Sam
Kategória: FPS

Az Unreal 1998-as megjelenése óta öt évet kellett várnunk a második részre, és emiatt, illetve a nagy beharangozó kampánynak köszönhetően, sokan egy korszakalkotó játékot vártak, lássuk, hogy ezt sikerült-e összehoznia a Legend Entertainment csapatának.

Az első Unreal fejlesztési ideje sem volt rövidebb, mint a folytatásé, 1998-ban viszont egy nagyon profi játékot kaptunk, ami hosszú órákra lekötötte a játékosokat. Ez részben a lenyűgöző grafikának, részben pedig a magával ragadó világnak, és a kitűnő hangulatnak volt köszönhető. Az Unreal II: The Awakening gyönyörű grafikával rendelkezik, más területeken viszont még bőven van javítanivaló rajta.

Klikk ide! Klikk ide!

Első indításkor örömmel tapasztaltam, hogy már a fejlesztő, illetve kiadó cégek felvonultatása is egy látványos animáció keretében történik, és ezek alapján egy még jobb intro videóra számítottam, de sajnos csalódnom kellett, mert ez sajnos nincs a játékban. Bár ez még nem is igazán nagy probléma, az a lényeg, hogy az ember jól szórakozzon játék közben.

A medium nehézségi fokozat kiválasztása után jöhetett az első küldetés, vagyis jobban mondva az első eligazítás. Már itt megtapasztaljuk, hogy mire képes a játék grafikus motorja, ugyanis űrhajónk leszállásakor, illetve a kötelező liftezés során megcsodálhatjuk a tájat, illetve a tengervíz élethű megjelenítését.
A sztori szerint John Dalton volt tengerészgyalogost alakítjuk, aki természetesen nem sokkal a játék kezdete után akcióba lendül, és visszakapja régi rendfokozatát is. Legfőbb feladatunk John Daltonként hét ősi ereklye begyűjtése, amelyekből egy iszonyatos hatalommal rendelkező fegyvert lehet megalkotni. Természetesen mind a hét ereklye más bolygón van, így utazgatásunk során Atlantis nevű űrhajónkat kell használnunk, ahol megkapjuk az eligazítást is minden küldetés előtt.

Klikk ide! Klikk ide!

A hajó legénysége rajtunk kívül még három főből áll: Aida a "bögyösmaca" szerepében mindig elmondja, hogy mi az aktuális teendőnk; Isaak a szerelőzseni mindig javítgat, és felturbózza a fegyvereket, illetve elmagyarázza részletesen működésüket; Ne'Ban pedig a jópofa pilóta, aki egy idegen faj szülötte, és egy csereprogram keretében került hozzánk. Az űrhajó bejárása és a többiekkel való megbeszélés elsőre még érdekes, de mivel minden küldetés előtt el kell ezt játszani, egy idő múlva inkább zavaróvá válik. A hajót valószínűleg egyfajta technológiai demónak is szánták a fejlesztők, ugyanis itt minden zavaró körülménytől mentesen megcsodálhatjuk a színes fényeket, a tükröződő üvegfelületeket, na meg a nagyszerű füsteffekteket, ezt főleg Isaak állandó dohányzásából és füstkarika fújásaiból.

Az első küldetés kicsit Alien-szagú, ugyanis az egyik bolygón levő telepesekkel megszakadt minden kapcsolat, és nekünk kell kiderítenünk, hogy mi történhetett. Természetesen sok hullát találunk, illetve idegen lényeket, akik meglehetősen agresszív módon próbálnak eltenni minket láb alól. Jó tanács mindenkinek, hogy az első küldetésben lehetőleg ne használja az idegenektől elvett energiafegyvert, ugyanis az csak Isaak szerelgetése után lesz igazán használható.

Klikk ide! Klikk ide!

A küldetések egyébként meglehetősen változatosak, többnyire támadnunk kell, de előfordul olyan is, hogy védekezés lesz a feladatunk, és a változatosságot szolgálja a terepek sokszínűsége is. Mindezek ellenére a játék valahogy nem tudja az embert egy egész napon keresztül a monitor elé szögezni, úgy mint öt éve az Unreal. Valahogy az egész játék atmoszférája nem sikerült olyan hatásosra és izgalmasra, mint az öt éve megismert Nali nép bolygója, ahol gyakorlatilag a Megváltó szerepében mentettük meg a sanyargatott őslakosokat a Skaarj-ok inváziójától. A nalik amúgy nagyon hiányoznak a játékból, hasonlóan a régi skaarj-okhoz, ugyanis az újak nem tettek rám túl jó benyomást. A modelljük is vaskosabb, vastagabb lett, mozgásuk sem az igazi, a hangjukról nem is beszélve. Ennek ellenére izgalmas ellenfélnek bizonyultak, ugyanis egyáltalán nem könnyű elbánni velük. A gránátok elől elugrálnak (bár ezt már az első részben is tudták), viszont az assault rifle lövedékeit is ki tudják védeni pengéik segítségével. Összesen 24 féle ellenfél vár arra, hogy kiirtsuk őket a pályákról, és ezek között van a skaarj-októl kezdve a mutáns pókon keresztül az emberekig mindenféle szerzet. A 12 küldetés során 15 különböző fegyverrel lesz dolgunk, így többek között kapunk shotgunt (ez nagyon hiányzott az eredeti Unreal-ből), gépfegyvert, rakétavetőt, gránátvetőt, lángszórót és számos egzotikus darabot is.

Klikk ide! Klikk ide!

A fegyverek gyönyörűek, főleg akkor, ha használjuk őket, ugyanis roppant látványos torkolattűz, élethű robbanások, villózó energianyalábok, és hasonló nyalánkságok várnak ránk. Külsőre az egyik legjobban sikerült fegyver a lángszóró, ennél szebbet ugyanis eddig egy játékban sem láthattunk, és valószínűleg még nem is fogunk egy jó ideig. Mindegyik fegyvernek van másodlagos tüzelési módja is, amit a jobb egérgomb lenyomásával érhetünk el, és sokszor ez mentheti meg az életünket, így nem árt kitapasztalni mindegyik fegyver mindkét (vagy több) tüzelési módját is.

Nagyon hiányoltam a játékból (az eddigi Unreal játékok alapján) a fegyverek prioritási sorrendjének beállítási lehetőségét, és azt is, hogy nem választhatjuk ki a nekünk tetsző célkeresztet, ugyanis ebből csak egy áll rendelkezésre. Ezektől eltekintve semmi funkcionalitásbeli gond nincs a játékkal.

Klikk ide! Klikk ide!

A fejlesztők a legnagyobb részletességre törekedtek a játék készítése során, így például minden helyiségnek megvan a maga funkciója, és tele van berendezési tárgyakkal, nemigen találunk feleslegesnek tűnő szobát, vagy termet. Ráadásul a karakterek még pislognak is, és ez kicsit élethűbbé teszi az egészet. Egyetlen apró hibát találtam ebből a szempontból, mégpedig azt, hogy ha nyílt terepen nagyon elkolbászolunk a tervezett útiránytól, nagyon ritkán előfordulhat, hogy olyan helyet találunk, ahol egy láthatatlan falba ütközünk, ami megakadályozza hogy tovább menjünk.

Klikk ide! Klikk ide!

Nagy előrelépés az első részhez képest, hogy főhősünk most már beszél, ugyanis öt éve még egy árva szó sem hagyta el az általunk megszemélyesített karakter ajkait, bár az is igaz hogy a halott emberekkel az idegen bolygón nem is nagyon volt mit cseverészni. A skaarj-okra meg amúgy sem hatott volna a rábeszélés. :)
Ha már az első résszel történő összehasonlítgatásnál tartunk, el kell mondanom, hogy nem csak Alien filmekkel fedezhető fel igen nagy hasonlóság, hanem a nagy előd egyik legemlékezetesebb jelenetét is megpróbálták ismételten felhasználni, bár szerintem most kevesebb sikerrel. Itt konkrétan az első skaarj megjelenésére gondolok, aki már játszott mindkét résszel, az tudja hogy miről beszélek, aki meg nem játszott a másodikkal, annak meg jobb ha nem árulom el, hadd legyen meglepetés. Grafika: Napjaink legszebb grafikájú játékával van dolgunk: roppant részletes környezet, részletes és igen élethű karaktermodellek, gyönyörű fény- és füsteffektek jellemzik, a fegyverek által nyújtott vizuális orgazmusról nem is beszélve. Erről a trónról nagy valószínűséggel csak a Doom III tudja majd letaszítani az Unreal II-t, de reméljük gépigénye nem lesz sokkal nagyobb, mint jelen cikkünk tárgyának, ugyanis már ez is igen magasnak számít.

Kezelőfelület: Minden a helyén van, semmi nincs túlbonyolítva, az pajzs, egészség és tölténykijelzők könnyen olvashatók, és a játék irányítása is egyszerű. Nagy segítséget jelent, hogy a tölténykijelző villog, ha már kevés töltény van a tárban - ez egy kifejezetten hasznos funkció. Kezdő FPS játékosok is elboldogulhatnak az irányítással, ugyanis a négy iránybillentyűn, illetve az egéren kívül csak néhány gombot kell használnunk.

Játékmenet: Ezzel a területtel kicsit többet foglalkozhatott volna, vagyis inkább jobban végezhette volna a dolgát a Legend Entertainment. Az látszik, hogy megpróbáltak érdekesebb játékmenetet összehozni, ez a küldetések sokféleségéből is kitűnik, de valahogy nem jött össze nekik. A játékmenet legjobban a Serious Sam "megyünk és kinyírunk minden utunkba eső szörnyet" stílusára hasonlít, ami alapjában véve nem lenne baj, mert az Unreal is ebben a stílusban alkotott nagyot, de az Unreal II hangulata el sem éri az elődét, nemhogy meghaladná azt. Ennek ellenére a játék nem mondható unalmasnak, bár az más kérdés, hogy hány embernek fog megérni 10-12 ezer forintot röpke 10 órányi szórakozás, a játék újrajátszhatósági értéke ugyanis nem túl nagy, és 10 óra alatt egy átlagos képességű játékos teljesíteni tudja az összes küldetést.

Hangeffektek: Semmi extrával nem szolgálnak a hangeffektek, minden a helyén van, de nem nagyon fog előfordulni olyan, hogy egy hangeffekt hallatán leesik az állunk, és azt mondjuk: "Ez igen!". A fegyverek hangja talán lehetne egy kicsit erőteljesebb, és a párbeszédek is kicsit nyögvenyelősek, nagyon hallani, hogy nagy valószínűség szerint minden mondat egy külön fájlban van eltárolva.

Zene: A készítők az Unrealben megismert techno stílusú zenénél maradtak, de a mostani adag színvonala kicsit alacsonyabb lett, de azért nem rossz, főleg ha lehalkítjuk hogy játék közben ne legyen túl hangos. :)

Intelligencia és nehézség: Sokan panaszkodnak arra, hogy a játék AI-ja elég gyengére sikerült, mert a szörnyek csak jönnek előre gondolkodás nélkül, de én személy szerint nem ezt tapasztaltam. A pókok, illetve hasonló kisebb lények tényleg nem túl értelmesek, de többek között a skaarj-ok is már egy egészen más kategóriába tartoznak, és ügyesen elkerülgetik a lövéseinket, és a legváltozatosabb módokon próbálnak meg a hátunk mögé kerülni. Ennek megfelelően az ellenfelek típusától és számától is függ, hogy aktuálisan mennyire nehéz a játék, de általánosságban elmondható, hogy medium fokozaton egy tapasztalt FPS játékos nem fog unatkozni.

Összegzés: Az Unreal II egy nagyszerű játék folytatásaként megbukott, viszont önmagában nézve jó játéknak számít. Az Unreal II nevet nem érdemli meg, mert azon kívül, hogy itt is találkozunk a skaarj-okkal, más nemigen emlékeztet az első részre, még a játék hangulata sem. A már elsorolt negatívumok ellenére úgy gondolom, hogy az Unreal II egy nagyszerű játék, főleg az utóbbi időben megjelent FPS-eket figyelembe véve. Kitűnő szórakozási lehetőség, bár csak rövid időre, így talán megéri kivárni, amíg fél vagy negyed áron kínálják a boltokban, de egyszer mindenképp megéri végigjátszani.
Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© spk2022006. 05. 21.. 20:41||#148
vedd meg az anatológiát - nekem megérte
© spk2022006. 04. 01.. 18:37||#147
a Half Life 1-et honnan tom leszedni
© N.E.O.!!!2003. 06. 22.. 17:19||#143
Nagyon karaj a játék
© RelakSfromhome2003. 04. 13.. 22:17||#141
< img src="ittaképneve" >

A képet valami vebes helyre fel kell tenned!
© profiler2003. 04. 13.. 14:49||#140
a képet hogy szúrjátok be?:)
má megint hülye vagyok..:)
© profiler2003. 04. 13.. 14:48||#139
na összeregeltem magam
© Lou2003. 03. 29.. 23:06||#134
pedig játék helyett a bb-t, vagy a vv-t kéne néznetek a TV-ben, meg a sok okosságot :-)
© RelakSfromhome2003. 03. 27.. 22:05||#133
:D
© shaba232003. 03. 27.. 20:25||#132
Ezt a dolgot a SOKOL rádióról majd még megkérdezem tõle:))
© CaviaR2003. 03. 25.. 23:36||#131