SG.hu·
Jogi vita az Echelon készítője és kiadója között?
Az orosz Madia szoftverkészítő cég hétfőn megnevezte azokat az okokat, amik miatt nem adják át a futurisztikus repülőgép szimulátorhoz, az Echelon-hoz készített javításokat. Az indoklás szerint a játékot kiadó Bethesda Softworks megszegte a szerződést, mivel 150 000 dollár előleggel és meg nem határozott összegű jogdíjjal tartozik a készítőnek.
A Madia szerint az orosz Buka kiadó olyan megállapodást kötött a Bethesda-val, ami alapján az amerikai kiadócégnek 250 000 dollárt kellett volna öt részletben kifizetnie a program kifejlesztési fázisa alatt a készítőnek. A Madia azt állítja, hogy az első két részlet rendben megérkezett hozzájuk, de sem a fennmaradó 150 000 dollárt, sem pedig az eladás után járó jogdíjakat nem kapták meg, pedig a játékprogramból közel 50 000 darabot eladtak az amerikaiak.
A helyzetet bonyolítja, hogy a Madia különböző indokokkal többször elhalasztotta a program fejlesztési fázisának lezárását, sőt, egyszer teljesen megsemmisítették az elkészült terméket, mert állításuk szerint a technológiai fejlődés időközben megkívánta egy teljesen új változat létrehozását. A Madia állítja, hogy a késésből adódó károkért kötbért fizetett a Bethesda-nak. Ezen felül bonyolító tényező, hogy a Bethesda nem a Madia-tól licenszelte a játékot, hanem annak orosz kiadójától, a Buka-tól.
Valószínűsíthető, hogy a Madia bírósághoz fordul, a programot megvásárló játékosoknak pedig továbbra is el kell tűrniük az apróbb hibáktól nem mentes program szeszélyeit.