SG.hu·
Pantoliano a Majestic-ben
Joe Pantoliano, az ismert film és televíziós színész (Magyarországon a Maffiózók c. filből ismert) játszott már áruló renegátot, de az elismert sztár most új szerepkörben próbálhatja ki tehetségét.
A színész ugyanis szerepet kapott az Electronic Arts Majestic nevű új online projektjében. A játék műfaja thriller, és a megszokottól eltérően az Internet mellett a hagyományos telefont és az e-mailt is bevonják a kalandba. Pantolianonak az 1999-es Mátrix hozta meg a sikert, hiszen ő játszhatta el Cyphert, az árulót. A Majestic-ben szerepe szerint egy nyomozó újságírót alakít.
"Ő játsza Tim Pritchard szerepét, aki az igazság keresése közben olyan tényekre bukkan, melyek kompromittálják azt a televízióállomást, aminek dolgozik" – mondta Ralph Guggenheim a projekt vezetője.
Miután Pritchardod feketelistára vették a főnökei, a leleményes újságíró saját Internetes kikötőt hoz létre, ahová olyan történeteket vár az emberektől, melyeket a média nem szívesen publikálna. Pantoliano két napot töltött a Majestic forgatásával, és egy napot egy hangstúdióban, ahol a hangos leveleket rögzítették. Ezen kívül a színész saját írása jelenik meg a programban azokban a jegyzetekben, melyeket Pritchard írt.
A színész ugyanis szerepet kapott az Electronic Arts Majestic nevű új online projektjében. A játék műfaja thriller, és a megszokottól eltérően az Internet mellett a hagyományos telefont és az e-mailt is bevonják a kalandba. Pantolianonak az 1999-es Mátrix hozta meg a sikert, hiszen ő játszhatta el Cyphert, az árulót. A Majestic-ben szerepe szerint egy nyomozó újságírót alakít."Ő játsza Tim Pritchard szerepét, aki az igazság keresése közben olyan tényekre bukkan, melyek kompromittálják azt a televízióállomást, aminek dolgozik" – mondta Ralph Guggenheim a projekt vezetője.