SG.hu·
Red Faction: a fiúk a bányában lázadnak
Kiadó: THQ
Fejlesztõ: Volition
Rendszerkövetelmények:
Minimum: PII 400 MHz, 64 MB RAM, 3D gyorsító, Win9x/ME/2000
Hasonló játékok: Half Life, No One Lives Forever
Kategória: FPS
Kevés kellemetlenebb munkahely van egy bányánál. Állandó sötétség, kemény meló napi nagyon sok órában, és nem túl versenyképes fizetés. Ha mindez ráadásul a Marson történik, akkor dupla ilyen kellemetlen a helyzet. Ha azt is hozzávesszük, hogy az embert fegyveres õrök hathatós közremûködésével próbálják nagyobb teljesítményre sarkalni, akkor meg egyenesen elviselhetetlen. Ilyenkor elég egy szikra (esetünkben: egy erõszakos õr idegesen remegõ keze az automata fegyveren) hogy a bányászok a gonosz kizsákmányoló mega-korporáció (ami itt Ultor ködnéven fut) ellen fordítsák a cyber-csákányaikat, és minden mást, ami éppen a kezük ügyébe akad. Egy ilyen alapszituból mi is keveredhetne ki más, mint egy jó kis sajátszemszögû lövölde, ezúttal a Volition (tudjátok, a két Freespace játékot elkövetõ srácok) tálalásában. Nekik mondjuk nem ismeretlen a téma, ifjonckorukban (akkor még a Parallax részeként) már elkövettek két, szintén mindenféle ûr-bányák mélyén játszódó FPS-t. (Melyik kettõt? Megfejtéseket a fórumba kérjük, a helyes választ adók között egyéves Supergamez elõfizetéseket sorsolunk ki!).
Vissza a lázadáshoz: a játékban egy Parker nevû fickót fogunk alakítani. Teljesen átlagos bányász a lelkem, akit az események a rebellió kellõs közepébe sodornak. Mit lehet ilyenkor tenni? Például minden fegyvert eldobva, feltartott kézzel odarohanni az õrökhöz, és befújni a többiek rejtekhelyét. A mi Parker barátunk a nehezebb utat választja: magához ragadja a kezdeményezést (meg egy pisztolyt pár tárral) és elindul a felszín felé, azzal a szándékkal, hogy a lehetõ leghamarabb lelép a vörös bolygóról. A szándék méltányolható, de a megvalósításba több hiba is csúszik. Az elsõ az, hogy a bányászkolóniát õrzõ katonák határozottan ellenzik Parker távozását, és a maguk durva módján maradásra is akarják bírni, azaz vadállat módjára lövöldöznek rá. A második probléma pedig a Red Faction.
A RF a helyi bányászszakszervezet illegális tagozata, akik voltak annyira elborultak, hogy egy Eos nevezetû nõt válasszanak vezérükké. Eos nem hazudtolja meg nõi mivoltát: újabb ás újabb kérésekkel (mit kérésekkel, parancsokkal) bombázza hõsünket, aki így szerencsétlenül lekési a menekülõ bányászokat szállító ûrkompot (amit ennek örömére le is lõ az Ultor légvédelme). Parker egyetlen segítõtársa a bajban – a fegyverein kívül persze – egy Hendrix nevû, afroamerikai (értsd: néger, de ez politikailag inkorrekt) hacker-féleség, aki az Ultor kommunikációs központjából szórja a jobbnál jobb túlélési és továbbjutási tanácsait bányászunk fejére (illetve fejébe, mert állandó rádióösszeköttetésben állunk vele).
Ebbõl az alapsztoriból akár egy nagyon jó, a Half Life szintjén mozgó FPS-t is csinálhattak volna Volition-ék, de sajna ez most nem nagyon jött össze nekik. A probléma nem a külcsínnel van, az hellyel-közzel a mai színvonalon mozog. Magasabb felbontásban, 32biten futtatva a Red Faction kifejezetten kellemes a szemnek. Szép, nagyfelbontású textúrák, korrektül kivitelezett (és néhol nagyon hangulatosan elhelyezett) fények, és közelrõl is jól kinézõ objektumok jellemzik a játékot. Maguk a pályák néha kissé üresnek és szögletesnek tûnnek, ráadásul a tervezõk túl gyakran favorizálták a "hajtsuk be a játékost pár szûk folyosóba, ott lehet ám csak igazán lövöldözni" designt, de mindezért kárpótol pár szépen kidolgozott barlang, vagy hatalmas csarnok.
A probléma ennél sokkal kevésbé szembetûnõ területen leledzik, ez pedig a játékmenet. Az egyszeri játékos leül a Red Faction elé, már elõre dörzsöli a tenyerét, hogy milyen jót is fog most õ itt lövöldözni. Elindul, lövi az õröket, és lassan azon veszi észre magát, hogy mindezt már látta valahol. Lopakodni kell, úgy, hogy ne vegyenek észre minket? Pont úgy, mint egy éve a NOLF-ben? Parkert elkapják, elveszik az összes cuccát, és bezárják egy cellába? Mintha a HL-ban, vagy a Deus Ex-ben is történt volna már ilyesmi...
Az RF-el játszva az embernek állandó de-ja-vu érzése van. A Volition-nél biztosra akartak menni a fejlesztõ urak: megnézték alaposan az elmúlt 2-3 év FPS termését, kiszedték belõlük a sikerültebb részeket és saját játékot kevertek belõle. Ez még magában nem is lenne akkora baj, ha a game egyéb elemei megfelelõ egyéni ízt adnának a játéknak. Sajnos az RF ezen a téren sem teljesít túl jól. Rengeteg fegyver van benne (mindegyik másodlagos tüzelési funkcióval) de igazi újdonságot talán csak a railgun jelent majd, mellyel a falon keresztül (másodlagos funkcióként a falon "átlátva") irthatjuk a gonosz ellent. A többi fegyver teljesen átlagos, és néha megkérdõjelezhetõ, hogy egyáltalán minek kerültek a játékba. Nagyon szép dolog, hogy kétféle géppityu is van, csak ne hasonlítanának annyira egymásra (használhatóság tekintetében), az isten szerelmére! Hasonló a helyzet a kétféle rakétavetõvel: a kettes számú ugyan jóval nagyobb, meg nagyobbat is durran, de annyira a játék vége felé kapjuk csak meg, hogy használni már alig lesz lehetõségünk. Vannak aztán alig használható darabok is az arzenálban. Ilyen például a lángszóró (elég ronda lángeffektje van szegénynek, és nagyon kis területre hat) vagy a mûanyag pajzs, ami ugyan jól néz ki, meg nagyjából véd is a golyók ellen, de alkalmazni maximum akkor érdemes, ha teljesen kifogyunk a lõszerbõl (ilyen velem soha nem fordult elõ).
Ha már a falak nem jelentenek akadályt, lássuk a valós ellenfeleinket. No, õk elég érdekes képet mutatnak. Az AI nagyjából oké, nem rohan ránk senki vágásra váró birka módjára, sõt, a tisztelt katona urak hajlamosak sebesülés esetén menekülni, és egyszerûbb csapat-taktikákat alkalmazni. Az opponenseink változatosságáról viszont már nem lehet ilyen jókat mondani. Kezdetben pisztolyos katonák, majd shotgunos katonák, aztán nehézfegyverzetû-nehézpáncélzatú katonák. Felfrissülés gyanánt látogatást teszünk majd egy õrült tudós bácsi által üzemeltett kísérleti részlegbe (génkísérletek, nanotechnológia- ismét beüt a de-ja-vu). Itt elpusztíthatunk pár randa lényt (hogy pontos legyek: két féle randa lényt), meg pár szerencsétlen zombit. Néha feltûnik egy-egy böszme robot is, de ezek olyan ritkák (és jellegtelenek) hogy nem nagyon fogunk rájuk emlékezni. A fõellenfelekrõl sem üvölt az a nagy kreativitás. "Kedvencem" az a robot volt, amit láthatólag nem sebzett semmi fegyver, viszont a pályán volt egy hatalmas fémolvasztó, nyitható tetõvel. Na vajon mit kell itt tenni? És ez a legcsavarosabb "rejtvény" amit az RF végigjátszása során meg kell oldanunk (plusz Hendrix koma még jól el is magyarázza nekünk a megoldást)... no comment.
Ha már így belelendültem a negatívumok felsorolásába, lássuk talán a legnagyobbat: az RF felháborítóan rövid. Hat óra, emberek. Maximum nyolc. Ez nagyon-nagyon-nagyon kevés. Lehetne védeni a játék rövidségét például azzal, hogy eredetileg PS2-re szánták, és ott az irányítás mássága miatt nyilvánvalóan több idõbe telik kipörgetni. De ez itten pécé, kezitcsókolom, az itteni gamerek pedig Quake-en és HL-on képzett öreg rókák, akik simán végiglövik majd magukat egy hosszabb délután alatt a Red Faction-ön. Egy Blue Shiftnek, vagy egy amatõrök által összedobott Gunman-nek még csak-csak megbocsátható a párórás játékidõ, de egy full áras, neves cég által piacra dobott játéknak már nem. Nem hiába szidja mindenki a netes fórumokon az RF-t a rövidsége miatt, az utolsó szóig igazuk van.
A játék élettartamát nagyban meghosszabbíthatná a multiplayer rész, de pár menet után szerintem a legtöbben vissza fogtok vándorolni a jól bevált Q3/UT/HL/CS összecsapásokhoz. Nem mintha az RF multiplayer annyira rossz lenne. Csak egész egyszerûen nem nyújt semmi olyan pluszt, ami miatt érdemes lenne felvenni a fentebb említett klasszikusok közé. A pályák átlagosak, új élményt jelentõ játékmódok nincsenek, ráadásul még a jármûvek sem használhatók. Miért nem? Én például teljesen beleéltem magam abba, hogy egy jeep hátuljáról, menet közben fogom apró darabokra lõni a minket üldözõ vadászgépet (Terminator-feeling rulez!). Szép álom volt, talán majd máshol.
Az egyetlen dolog, amiért szvsz megéri leülni egyet RF-özni, az a hangulat. Mert azt nagyon jól eltalálták. Az 50-es évek õs-kommunista életérzését idézõ plakátok, a katonák ordibálása, és nem utolsó sorban a remek zene (néha elektronikus, néha klasszikus, néha meg csak halk, feszültségfokozó mormogás) piszok jó hangulatot ad a mészárlásnak. Egy-egy jól sikerült helyszín, vagy adrenalin-pumpáló muzsika láttán/hallatán az ember nagyon sok mindent hajlamos megbocsátani a Red Faction-nek.
A Red Faction nem rossz játék. Csak teljesen, a lelke mélyéig átlagos. Egyszer végigjátszható, és a rengeteg klisé ellenére akkor korrekt szórakozást is nyújt. Többet senki ne várjon tõle, mert csalódni fog.
A Red Faction grafikája nem kiemelkedõ, de a mai követelményeknek teljesen megfelel. Szép, éles textúrák, normálisan kidolgozott objektumok és modellek. Nekem speciel néhány mostanában megjelenésre váró (Q3 motoros) játék ugyan pofásabbnak tûnik, de a RF-nek sincs semmi szégyenkeznivalója ezen a téren. A normális grafikához szerencsére normális gépigény társul, egy mai átlagos gépen (600-as proci, minimum második generációs videókártya, és 128 mega RAM) problémamentesen futtatható. A Geo-Mod engine pedig külön dicséretet érdemel, még ha a falak rombolásában rejlõ lehetõségeket nem is sikerült maximálisan kihasználni a játékban.Kezelõfelület:
A játék elég részletesen konfigurálható, de pár funkció (felbontás/színmélység) csak az indulás elõtt elõugró setup-ablakból érhetõ el, a játékon belül már nem. A kezelés nem fog problémát okozni senkinek, aki valaha is játszott már egy óránál többet FPS-el. A gombok már default jól vannak bindelve (a jó öreg WASD és környéke), nem kell sokat szórakozni a billentyûzet-kiosztás beállításával.Játékmenet:
Klisék, klisék, klisék. A Red Faction-be megpróbáltak mindent belenyomorgatni, ami mostanában coolnak számít egy FPS-nél. Sajnos a végeredmény inkább emlékeztet egy sebtében összedobott rántottára (amibe pakoltak hagymát, kolbászt, sajtot, paradicsomot, sonkát is, még sincs semmi íze) mint egy elegáns, ínyenc omlettre (amiben ugyan csak sajt van, de abból a legfinomabb). A történet se az igazi, az embernek gyakran van olyan érzése, hogy különálló epizódokat rakosgattak egymás mellé, aztán valahogy összefûzték azokat. A játék mentõangyala a hangulat, néha tényleg az életéért harcoló lázadónak érezhetjük magunkat. Jó pontot érdemelnek a használható jármûvek, kellemes újdonságot jelentenek a monoton lövöldözésben.Multiplayer:
Semmi különös. Kevés játékmód (DM, Team DM, CTF), ennél manapság már többet illik alkotni. A pályáktól se voltam elájulva, leginkább azért, mert ezeknél abszolút lekorlátozták a rombolhatóságot, és az egész falrobbantósdi gyakorlatilag a titkos helyek (és az ott elrejtett cuccok) felkutatását szolgálja. Jármûveket itt nem használhatunk, és ez nagyon nem jó. Talán majd a lelkes mod-készítõk gyártanak hozzá valami értelmeset.Hangeffektek:
Ezen a téren teljesen korrekt teljesítményt nyújt a Red Faction. A környezet és a fegyverek hangjai jól szólnak, EAX-as kártyával rendelkezõk mindezt térben élvezhetik. A szinkronhangokat jól eltalálták, kivéve tán Eos-t, aki néha durván túljátsza a szerepét, és inkább tûnik dühös tanárnéninek, mint lázadó-vezérnek.Zene:
Elsõrangú. A játék egyetlen pontja, ami minden apró részletében tetszett. A zene egyébként esemény-függõ, azaz ha kell, akkor csendben szól a háttérben, ha pedig beindul az action, akkor annak megfelelõen dübörög. Meglepõen jól megfér egymás mellett a hegedû, és az elektronikus alapú muzsika, néhol egész varázslatos hangulatot adva a játéknak.Intelligencia és nehézség:
Intelligencia még lenne (az ellenfeleink néhol meglepõen jól taktikáznak) de nehézség az nem sok van. A fenti megállapítás (az intelligens ellenfelekrõl) nem vonatkozik alkalmi segítõinkre, akik kivétel nélkül öngyilkos módon rohannak bele az ellenséges tûz kellõs közepébe. Ezt a részt valahogy nem sikerült normálisan megcsinálni, a "testõrködõs" misszióknál például két kilométernyire lemarad tõlünk a védett személy, nehogy már tisztességes, a körülményeket figyelembe vevõ AI-t kelljen írni neki...Normal fokozaton (a legtöbben gondolom ezen a nehézségen játszanak majd vele) a játék csak kicsivel nehezebb és veszélyesebb egy délutáni kutyasétáltatásnál. A fõellenfelek röhejesek, az utolsó zsoldosvezér nénit (energiapajzzsal, mindennel) például pár perc alatt le lehet darálni, úgy, hogy közben alig sebzõdünk. Veszélyt igazán csak a railgun-os katonák jelentenek, õk is csak azért, mert elõszeretettel használják a fegyver kettes számú, "falon átlátós" üzemmódját, azaz meghalunk, mielõtt meglátnánk õket. Az alacsony nehézség mellett a játék felháborítóan rövid, már-már pofátlanságnak tûnik, hogy ezért tizenvalahányezer pénzt kell fizetni, aztán meg egy délután alatt vége lesz, mint a botnak...
Összegzés:
A Red Faction egy teljesen átlagos FPS, ami minden igyekezete ellenére sem ér közelébe a Half Life fémjelezte minõségi, sok újdonságot felvonultató stílustársainak. Különösebb kihívás nincs benne, nagyon rövid, és az így kialakult, nem túl izgalmas összképen még az eltalált hangulat, és a kitûnõ zene sem javít túl sokat. Ha szereted a stílust, szerezd be, játszd végig, nem hinném, hogy másodszor is elõ fogod venni. Ha viszont ez lenne az elsõ FPS az életben, akkor tedd félre a RF-re szánt pénzt, és inkább várj még egy kicsit, hátha az év végére ígért nagyágyúk (Wolfenstein, MOH-Allied Assault) jobban beváltják majd a hozzájuk fûzött reményeket.