Ötvös Tibor

Folytatódhat az Atomfall

Folytatást és mellékágakat is kaphat az Atomfall.

A Rebellion vállalt is meg nem is kockázatot az Atomfall fejlesztésével. Vállalt, hiszen egy teljesen új IP-t alkotott meg, ami manapság már önmagában kockázatos. Ugyanakkor biztosra ment, hiszen a Game Pass-ban jelent meg, így a Microsoft feltehetően sokat állt a fejlesztési költségből. Maga a játék egyébként közepes kritikákat kapott, ugyanakkor a kasszáknál mégis jól szerepelt.

Erre utal legalábbis Jason Kingsley, a Rebellion vezérigazgatója a Game Business interjújában elárulta, hogy az Atomfall nagyon szép siker lett és azonnal nyereségessé vált, már a premierkor. Ezt igazolja, hogy a megjelenés után 2 millió játékosszámot produkált a cím. Éppen ezért már tervezés alatt áll a folytatás illetve különböző spin-offok is. Emellett lesz DLC is, melyek hamarosan érkeznek. Nem titkoltan egy brit Fallout-franchise-t tervez a Rebellion, így várjuk a következő elemeket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!