Szovjet Sims lehet a Zarya

Izgalmas kis alkotás lesz a Zarya, mely főleg a poszt-szovjet életérzést adja majd vissza.
Tavaly jelentette be az SRBR csapata a Zarya címet kapott életszimulátorát, melyben egy Vaszilij nevű helyi vállalkozót alakítunk, aki egy szovjet utódállam részeként élő kis faluban próbál meg boldogulni. A hazai, idősebb korosztály számára ismerős lehet a környezet és maguk az eszközök is, így feltehetően számukra jelentős retro-élményt is ad majd a játék.
A ma megjelent gameplay videóban láthatjuk, hogy Vaszilij esetében nem csupán a szimpla hétköznapi dolgokat kell megoldanunk, úgy mint az élelem szerzés, takarmány learatása, közösségi élet, hanem a vállalkozásunkat is fel kell futtassuk. Így kiemelten fontos szerepet kap majd a vezetés és így az sem mindegy, hogy éppen milyen járművet szerzünk be és azokon milyen fejlesztéseket végzünk el. A játék magyar felirattal jön majd PC-re, tesztelőket még mindig keresnek.