További Assassin's Creed címek várhatók

A Ubisoft nem adja fel és jelenleg egyszerre 9 Assassin's Creed címen dolgozik.
Az Assassin's Creed legutolsó, valóban élvezhető és mindenképpen pozitív visszajelzéseket kapó része talán a Black Flag volt. A Shadows már eléggé megosztotta a rajongókat és a korábbi részek bukdácsolása miatt már felmerült a francia kiadó felvásárlása is egy kínai cég által. Mindenesetre az Insider Gaming összeállítása és információ szerint a kiadó továbbra is lát fantáziát a francise-ban és jelenleg 9 projekten is dolgoznak.
A Jade a következő cím lesz és Kínában játszódik majd. Az Invictus egy multis cím, melyben egyszerre 16 fő csaphat össze, a játékmenet pedig a Party Animals és Fall Guys nyomdokain halad. Az Obsidian lesz a legnagyobb siker, mivel ez a Black Flag remakeje lesz, ami a mai napig a sorozat legismertebb darabja. A Hexe a hírhedt boszorkányos darab, mely a Shadows kifutása után jelenik meg.
A következő nagy cím a Scarlet, mely a Hexe támogatása után érkezik és már zajlanak a munkálatai. Ebben Indiába és az Azték Birodalomba jutunk el, többek között. A Stardust és a Remake3 két remake, de az hogy melyik korábbi játékokból készülnek, még nem tudni. Az Emerald egy újabb nagyszabású spin-off, mely a multis világba helyezi a játékmenetét. Az RPG3 pedig egy szerepjátékos rész, mely a Scarlet után két évvel jelenik meg.