SG.hu·
X-COM: Enforcer

Kiadó: Infogrames
Fejlesztő: Microprose
Rendszer Követelmények:
Minimum: P233, 32MB RAM, Win9x/ME
Ajánlott: PII 450, 64MB RAM, 3D gyorsító
Hasonló játékok: Expendable
Kategória: Akció
A játékgyártó cégek számára talán az egyik legnehezebb dolog egy már meglévő, bejáratott termék arculatának megváltoztatása, új tartalommal való felruházása, és a közönséggel való elfogadtatása. A Microprose X-COM (eXtraterrestrial COMbat unit) sorozata éveken keresztül egyet jelentett a legizgalmasabb fordulós stratégiai játékokkal, melyekben a gonosz idegenekkel kellett felvennünk a harcot. Most a Microprose anyahajó váratlanul 180 fokos fordulatot vett, és az Infogrames-en keresztül hirtelen piacra dobtak egy third-person shootert, az X-COM: Enforcer-t. A program egyik korábbi X-COM játékhoz sem hasonlítható, sőt, inkább úgy tűnik, hogy a készítők leginkább a mostanság oly divatos akciójátékokhoz kívánták igazítani terméküket. Tény, hogy a múltban piacra került néhány olyan X-COM program, mely kissé kilógott a sorból (pl.: X-COM Interceptor, vagy X-COM First Alien Invasion), de az irányvonaltól a legelütőbb mégis a mostani rész.

A kerettörténet nem túl eredeti, mondhatni a szokásos: A Földet érő végzetes idegen támadás után, az X-COM egyik professzora, Able Standard úgy dönt, neki kell lépéseket tennie azért, hogy sikerüljön visszaverni az űrlényeket. A tudós lelkiismeretes és kitartó munkájának eredménye az Enforcer, egy hatalmas robot szuperkatona, mely a Földön kifejlesztett robottechnológiákat, és az utcáról összegyűjtött idegen találmányok működési elvét felhasználva készült. Habár a professzor elveszti a külső támogatásból érkező forrásokat, saját magánlaborjában tovább dolgozik, és rövid idő alatt befejezi művét. A játékosnak az Enforcer szerepébe bújva kell teljesíteni a feladatokat, hogy legyőzze az idegen seregeket. A program nem épül túlzottan a cselekményre.

A helyszín az Amerikai Egyesült Államok, az időpont a 21. század, ami megint meglepő lehet, hiszen az eddigi X-COM játékok mind a távoli jövőben játszódtak. Igazán üdítő a helyszínek sokfélesége: csatáinkat városi utcákon, légpárnás hajókon, ipari területeken, irodaházakban, háztetőkön, szennyvízcsatornákban, stadionokban, és szupermarketekben vívjuk. Gondosan elkészített, kidolgozott pályákon kell harcba szállnunk az ellenféllel, egészen a szűk helyektől kezdve, a nagy, nyitott tereken át. A pályákon található épületek falainak és ablakainak jó része átrobbantható. A közepes méretű arénák sosem unalmasak, tele vannak izgalmas tereptárgyakkal, amik a tervezésre fektetett gondosságot tükrözik.

Több mint 30 küldetés van a programban. Minden misszió elején tájékoztatást kapunk arról, hogy mi vár ránk. A programhoz még pályaszerkesztőt is mellékeltek, ami mondjuk nem túl felhasználóbarát, ezért elsősorban azok tuják majd használni, akik ismerik az Unreal Editort. Az egyes szinteken általában az elsődleges cél minden utunkba kerülő lény elpusztítása. A cselekményt esetleg fűszerezik némi mentőakcióval, vagy védelmi feladatokkal. Azok számára, akik szeretnek egy kicsit csatangolni a pályákon, és céljuk nem az, hogy a lehető legrövidebb idő alatt keresztülmenjenek rajtuk, a készítők rengeteg rejtett pályaszakaszt és meglepetést rejtettek el a szinteken. Ugyan a feladatok nem igazán színesek, a változatos helyszínek miatt mégis úgy érezzük, valami újat kell végrehajtanunk.

Szokatlan, de eredeti újítás a küldetések között megjelenő kutatás és fejlesztés képernyő (research-and-development screen). Itt lehetőségünk van fejleszteni a gépünket, új fegyvereket vásárolni. Az, hogy miből mennyit vásárolhatunk, attól függ, hogy hány pontot gyűjtöttünk össze az idegenek meggyilkolásával. Pontjaink segítségével erősíthetjük már meglévő fegyvereink tűzerejét, vagy például javíthatjuk az önjavítás képességet. Mivel a küldetések egyre nehezednek, ahogy előre haladunk a programban, fontos a jó menedzselés, mert különben könnyen csatát veszthetünk. Ha jól játszunk, a program végére gyakorlatilag minden upgrade, extra cucc a birtokunkban van már. Ez az újítás a korábbi X-COM részekből maradt ránk, melyekben volt lehetőség arra, hogy begyűjtsük az idegenek technológiáját, majd újrahasznosítsuk őket. A kutatás és fejlesztés lehetősége feldobja a programot, sokkal izgalmasabb a játék.

A fegyverarzenál sem lebecsülendő. A következők közül választhat a játékos: laser rifle, shotgun, rocket launcher, blade launcher, flame thrower, freeze gun, grenade launcher, lightning gun, mass driver, fusion rifle, Nuker, és VibroBlade XL. A játékban elsőként megkapott alapfegyvert sem szabad lebecsülni, bár hamar bebizonyosodik róla, hogy nem lehet felvenni vele a harcot a körülöttünk tolongó idegennel szemben. A shotgun golyózápora, vagy a lángszóró tűzcsóvái sokkal kifinomultabb eszközök a tömeg irtására. A fegyverek közül megfontoltan válasszunk, mert még a fagyasztófegyver kifejezetten hatásos lehet néhány lénnyel szemben, addig nem célszerű a bennünket körülvevő tömeg befagyasztására használni, mert olyan jégpáncélt építünk magunk köré, amit mi magunk sem tudunk áttörni. Kicsit bosszantó a játékban, hogy egyszerre csak egy fegyver lehet nálunk.

A megszámlálhatatlanul sok idegen irtása közben mini játékokba is kezdhetünk, úgy, hogy betűket kell gyűjtenünk. A legtöbb pályán meg kell keresnünk azt az 5 rejtekhelyet, ahol egy-egy betűt rejtettek el. A betűk a "bonus" szót adják ki, s ha sikerül begyűjtenünk mindet a pálya végén egy extra szint vár bennünket. Ezek a mini játékok nagyon izgalmasak, mert többnyire régi, klasszikus videojátékokkal játszhatunk újra. Ezzel együtt, ha kirakjuk a szavakat, további pontokat kapunk, melyeket a kutatás és fejlesztés képernyőn költhetünk el.
Nagyon jó lett volna, ha a third-person megjelenítés mellett first-person lehetőség is bekerül a programba. A third-person hátránya, hogy ami a látószöget illeti, eléggé korlátozza a játékost, viszont előnyös tulajdonsága, hogy közvetlenül az Enforcer körüli területet szemmel tudjuk tartani. A hátrányokat kiküszöbölendő a programba beépítettek egy "free look" opciót, amely nézet szabadon beállítható a játékos kedve szerint.
Kezelőfelület:
Ami esetleg a negatív oldalon felhozható, és aminek a játékosok nem biztos hogy örülni fognak, hogy nem lehet játék közben menteni. Az X-COM Enforcer mindössze egy autosave funkciót kínál a játékosoknak, mely önműködően rögzíti a játékállást minden szint végén. Bíztatásképpen viszont el kell mondani, hogy a pályák elég rövidek, és ha a főellenséggel szemben vesztettünk volna csatát, akkor sem kell előröl kezdenünk a játékot, mert a program a nagy találkozás helyszínére helyez vissza bennünket.
Játékmenet:
Az ismétléssel már gondok vannak, másodjára koránt sem olyan izgalmas a játék. A tervezők nevét öregbíti viszont, hogy minden pálya kissé más, mint az előző, mindig talál valamit az ember, ami izgalomba hozza. A játékmenet egyik legnagyobb hibája, hogy olyan sok fegyver van szétszórva a pályákon, hogy az ember véletlenül mindig átszalad egyen. A végén a játékos kényszerűn kerülgeti azokat a fegyvereket, melyeket nem akar magához venni, nehogy a robot lecserélje kedvenc gyilkoló eszközünket.
Multiplayer:
Hangeffektek:
Zene:
Intelligencia és nehézség:
A mesterséges intelligencia kiváló. A mezei űrlények ugyan kissé őrülten viselkednek, mert azonnal megtámadnak, ha meglátnak, de minden főellenségnek saját küzdési stílusa van, és egyéni stratégiát kell alkalmazni legyőzésükhöz.
Összegzés: