Ötvös Tibor
Készül az új Doom?
![](https://media.sg.hu/kep/2024_05/0513doom_640x282.jpg)
A jelek szerint már készül az új Doom a Bethesda berkeiben.
Őszintén szólva a Microsoft és Xbox számára létfontosságú lesz a júniusi bemutatójuk, hiszen az utóbbi időkben csak a botrányok és leépítések kapcsán merült fel a konzol és a redmondi cég neve. De nagyon úgy tűnik, hogy most összekapják magukat és meglepetésekkel készülnek a prezentációra.
Ezek egyike lehet a Bethesda berkeiben készülő új Doom játék. Az Egyesült Államokban ugyanis levédették az IDKFA címet, mely minden Doom-rajongó számára ismerős. A betű-kombináció a legismertebb csalást hozta elő és így egyértelmű utalás a franchise-ra. Nem ez az első jel egyébként arra, hogy készül az új Doom. Tavaly például a Microsoft berkeiből, az Activisionon per kapcsán kikerült egy Doom: Year Zero cím, melyet azóta sem cáfoltak. Szóval várjuk a júniusi rendezvényt.