SG.hu

2022 leginkább várt játékai

Az idei lassú, igazán nagy megjelenésektől mentes évünk után a bejelentések jövőre egy erős évet sugallnak. Számos nagy megjelenés dátumát tolták át a 2022-es évre. Igazából a bejelentett nevek alapján elmondható, hogy minden játékműfaj kedvelője megtalálja majd a saját ízlésének megfelelő terméket. A botrányos indulás után úgy tűnik, hogy a Cyberpunk 2077 is visszatér a boltokba, remélhetőleg olyan állapotban, amilyen az eredeti ígéretekre hasonlít.

A Microsoft nagyon beerősített a Game Pass kapcsán, így én azt mondanám, hogy számos nagy cím már a megjelenés napján elérhető lesz az előfizetés keretében. Amire mindenképp kíváncsi lennék, az a Sony válaszlépése egy saját hasonló szolgáltatás elindítása terén. Már több pletyka is kering az interneten arról, hogy indítanak egyet, de egyelőre még semmilyen konkrét bejelentés nem érkezett. Lehet, hogy ez majd újra feléleszti a konzolok harcát is. No de lássuk, a jövő év felhozatalából mely játékokat várjuk a legjobban!

Rainbow Six Extraction
A taktikus PVP helyett most egy kooperatív PVE stílusra vált a franchise. A jól ismert operátorainknak most együttműködve kell egy parazitaszerű életforma ellen felvenniük a harcot. Háromfős csapatokban kell majd különböző feladatokat teljesíteni az idegen életforma által megszállt területeken. Az eredeti bejelentés szerint 2020 januárjában jelent volna meg, de több elnapolást követően 2022-ben lát majd napvilágot. A bejelentés dátuma mellett a neve is megváltozott. Eredetileg Rainbow Six Quarantine néven futott volna, de ez azóta érthető okokból marketingszempontból nem bizonyult túl jó választásnak, így változtattak rajta.


Horizon: Forbidden West
A nagysikerű Horizon folytatása sokak örömére végre megérkezik. Főhősünk, Aloy az úgynevezett Forbidden West rejtélyekkel teli tájait fedezi majd fel. Játékmenet szempontjából lényeges változtatások is érkeznek. Fejlettebb közelharci rendszer, átdolgozott mászás és közlekedési lehetőségek állnak majd rendelkezésünkre. Ezenfelül Aloy eszközkészlete is kibővül, például egy ejtőernyőként is használható pajzzsal és egy búvármaszkkal. A fejlesztéskor már a PlayStation 5 nyújtotta új lehetőségeket vették figyelembe. A PS4-es verzióhoz képest jobb grafikával, rövidebb betöltési idővel rendelkezik majd. PS5-ön egy „teljesítmény mód” is bekapcsolható lesz, amely 60 fps-t garantál, csökkentett grafikai beállítások mellett.


Destiny 2: The Witch Queen
A Destiny 2 szám szerint hatodik kiegészítője, a The Witch Queen Savath?n történetét folytatja tovább, aki az első játék első nagyobb kiegészítőjének, a The Taken Kingnek fő karaktere volt. Ellátogatunk Savath?n Throne Worldjébe, ahol a történeti mód mellett új raidek és dungeonök is várnak majd ránk. Az új és már meglévő küldetések kapnak egy új „Legendary” nehézségi fokozatot, amelynek az a célja, hogy komoly kihívást jelentő egyszemélyes feladatokkal szolgáljon, megnövelt jutalommal. A kiegészítő egy új fegyvertípust is hoz a játékba. A „glaive” (pallos) egy közelharci fegyver lesz, limitált középtávolságú harci képességekkel. A készítők állítása szerint a craftolás nem pont olyan lesz, mint más MMO-játékokban.


Elden Ring
Rengetegen várták már, és úgy tűnik, végre tényleg megjelenik. A Dark Souls név talán már azoknak is ismerősen cseng, akik amúgy nem harcedzett gamerek. A híresen nehéz játékszéria készítői egy új címmel jelentkeznek, ezúttal némileg nyitottabb formában. Írói oldalon George R. R. Martin neve is erősíti a csapatukat. Egy lineáris felvezetőrész után egy nyitott világba kerülünk majd, ahol kedvünk szerint felfedezhetjük a világot. Az ikonikus bonfire új verziója immáron nem csak egy pihenőpont, de a gyorsutazásos rendszer egyik központi eleme is lesz.

Karakterünk egy lovat is kap mint fő közlekedési eszköz, amelyről akár harcolhatunk is. A Sekiro után újra visszatér a staminarendszer is, de már lényegesen kevésbé fontos szerepben. Valamivel megengedőbb lesz a játék halálrendszere is, és némi segítőfunkciók is találhatók lesznek a játékban az előrehaladás elősegítésére. Továbbra is lehetőség nyílik a kooperatív játékra, és PVP-s része is lesz. Most először végre ugrani is tud majd a karakterünk!


S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chernobyl
Kezdetben elkaszálták a folytatást még 2012-ben, majd később Unreal Engine 5-re épülő alapokon újra belekezdtek a fejlesztésbe. A szám szerint a negyedik játék ismét Csernobilba kalauzol minket, ahol egy nyílt világban írhatjuk meg saját történetünket. 64 km?-es terület áll majd rendelkezésünkre, és a fejlesztők ígéretei szerint nem lineáris történet vár ránk, több befejezési lehetőséggel. Több mint 30 különböző fegyvertípus áll majd a rendelkezésünkre, amelyek fejlesztéseit szabadon kombinálhatjuk.

Még egy többjátékosos mód is be van tervezve, amely a megjelenés után, egy ingyenes frissítés keretében válik elérhetővé. Jelenleg nagy port kavart a készítők azon döntése, miszerint NFT-t (non-fungible tokeneket) fog használni a játék, és ez sokaknál kiverte a biztosítékot. Amennyiben ez tényleg igaz, úgy valószínűleg a Steam áruházból is eltűnik majd a játék, ugyanis nekik egy erősen NFT-ellenes szabályzatuk van érvényben.


Starfield
Szintén régóta rebesgetik, hogy a Bethesda egy „űr Skyrimet” készít, és ez nem annyira régen ténylegesen be is igazolódott. Egy teljes mértékben következő generációs játékról van szó, amely egyben az első teljesen új Bethesda-IP több mint 25 év után. Ez a játék végre a Creation Engine 2-t fogja használni, amelynek az elődjét 2011 óta használják. Egyelőre sokat még nem tudni a projektről, csak néhány fotót és egy 2022.11.11-es megjelenési dátumot hoztak nyilvánosságra. Annyi viszont biztos, hogy egyelőre Xbox konzolos exkluzív címről beszélhetünk, ami a microsoftos felvásárlást követően szinte biztosra vehető volt, de éppen emiatt reménykedhetünk egy minél jobb PC-s verzióban is.


Shadow Warrior 3
A Devolver egyik húzócíme is új részt kap jövőre. Démonvadász főhősünk, Lo Wang újabb kalandját élhetjük majd át egy varázslattal és technológiával kombinált feudális Japánban. A promóciós anyagokból látszik, hogy a már meglévő alapokat a Doom Eternal játékstílusával ötvözték. Nagy szerepet kap majd a grappling hook, a falon futás és a levegőben ugrálás. A pályák elég tágasak lesznek, és kellő tér lesz majd a szabad mozgásra. A pályákon aktiválható elemek lesznek, amelyekkel a harc menetét tudjuk majd kedvünk szerint szabályozni. Nem utolsó sorban karakterünk humorát és stílusát is megtartják, így a fárasztó viccekből továbbra sem lesz hiány!


Total War: Warhammer III
Listánkat a Total War-sorozat warhammeres változatának új részével zárjuk. A mostani rész középpontjában a káoszistenek állnak: Nurgle, Slaanesh, Tzeentch és Khorne. Ezenfelül még két emberi frakció, a Cathay és Kislev, illetve egy előrendelői bónuszként az Ogre Kingdoms is rendelkezésre áll majd a kiadásakor. Csatamechanika terén jelentős változásokra számíthatunk, ami összhangban lesz a hatalmasra nőtt kampánytérképpel. Ilyen változások például a kapcsolgatható repülőegységek, amelyek most már kedvünk szerint lehetnek repülő- és földi egységek is, ezáltal további stratégiai lehetőségeket biztosítva nekünk.

A gyógyítóképességek most már százalékos alapon számlálódnak egy fix érték helyett, így több lehetőséget kapunk arra, hogy más képességekkel (például a tűzzel) csökkentsük a hatékonyságát. Az ostromok is változtatáson esnek át, mégpedig főként a védők szempontjából: több fal és egyéb védelmi lehetőségek válnak elérhetővé. A diplomácia is átmegy némi változtatáson, ugyanis a káoszistenekkel nem nagyon fogunk tudni kereskedni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • janos666 #5
    Leginkább várt. Jól várni, helyesen várni nem feltétlenül jelenti azt, hogy nagyon várni. :D
  • quatlander #4
    Váratlan fordulat.
  • RelakS #3
    Amit én várok, mert elég... egyedi? játéknak tűnik, és egész jól utánozza H.R.Giger stílusát:
    SCORN
    2022 október (mármint jelenleg :D )
  • Ender Wiggin #2
    Ja, van annak valami egzakt mérőszáma, hogy mit várnak legjobban?
  • AnuluWork #1
    Legjobban várt? :)