Ötvös Tibor

Feltámasztásra váró franchiseok, avagy miket látnák szívesen az új generációkon

Egyre több klasszikusnak mondott sorozat tér vissza a közeljövőben, de még mindig vannak fájó hiányzók a felsorolásból. Most a kedvenceinket vesszük sorba.

Melyik játékot szeretnéd, ha visszatérne?
  • Thief
  • Soul Reaver
  • Splinter Cell
  • Call of Juarez
  • Gun
  • Half-Life
  • Duke Nukem
  • Valami mást
  • Egyiket sem
Elsősorban a THQ Nordic-nak köszönhetően egyre több klasszikus játék tér vissza a számítógépekre. Legutóbbi prezentációjukon az Outcast folytatását jelentették be, mellyel egy igazi kultikus címet húztak be a portfóliójukba. Sajnos azonban vannak még olyan játékok, melyekkel kapcsolatban nagyon örülnénk egy profin elkészített Definitive Edition-nak (lásd Mafia-sorozat és semmiképp nem a GTA Trilogy) vagy akár egy teljes értékű folytatásnak. A lista nem teljes, a mi ízlésünket tükrözi, de kommentben jöhetnek a további címek.

Thief
A Thief szép múltra visszatekintő sorozat, melynek első része 1998-ban azzal tűnt ki az FPS-ek tömegéből, hogy a lopakodásra helyezte a hangsúlyt. A siker nem maradt el, ám az utána következő részek már nem voltak képesek megugrani ezt a szintet. Egy hosszabb szünet után, 2014-ben visszatért kedvenc tolvajunk egy jól sikerült új részben, ám erre sajnos a közönség már nem volt vevő. Ennek hatására le is lőttek a Th4ef címet kapott negyedik rész fejlesztését.


Mostanában azonban ismét divatossá váltak a lopakodós FPS-ek, így Garrett visszatérésére bizonyára lenne igény. A jogok továbbra is a Square Enix birtokában vannak, így csak remélni tudjuk, hogy valaha kezdenek is vele valamit. Ha más nem, akkor adják el akár a THQ Nordic számára, akik biztosan nem hagynának parlagon heverni egy ilyen ikont. AKár FPS-ként, akár TPS-ként is nagyon szívesen vennénk egy új játékot, de ha lehet, akkor a szörnyeket hagyják ki belőle.

Soul Reaver
Azt gondolom, hogy a Legacy of Kain mellékszálaként elindított Soul Reaver kálváriáját már mindenki ismeri. Adott egy remek világ, egy érdekes hős és egy nagyon karakteres főgonosz; ez kapott is két játékot. Majd a 2001-es második fejezet után hosszú csend támadt és csak a nevetségesen kevés ideig élt Nosgoth kapcsán láthattunk életjelet a sorozat kapcsán.


A jogok továbbra is a Square Enix birtokában vannak, de a jelek szerint nem nagyon kezdenek vele semmit. Többször felmerült is felmerült már egy Remastered lehetősége (elvileg idén be is mutatják, de eddig nem történt a témában semmi) de valamiért a kiadó nem látja még benne a potenciált. Pedig bőven lenne benne, akár a Legacy of Kain vonalon is. Szóval egy akció-kaland-TPS-ként visszatérő Raziel-t várunk.

Splinter Cell
Az újabb fekete bárány. A Ubisoft valamiért szintén nem kezd semmit a legismertebb és a nevüket anno felépítő sorozatokkal. Először is itt van mindjárt Sam Fisher, azaz a Splinter Cell franchise. A 2013-as Blacklist óta szintén parkolópályára van rakva a széria, pedig rajongók milliói várják már a visszatérést. Elég csak megnézni, mennyien rohannak leszedni a 2005-ös Chaos Theory-t, mely most ingyenesen volt elérhető.


A Ubisoft azonban a klasszikus sorozatait (Driver, The Settlers, Prince of Persia, Rayman, Brothers in Arms) nagyon komolyan mellőzi, miközben a Far Cry hatodik átszkinezése vagy az Assassin's Creed sokadik kiadása meg jön, mintha kérné bárki. Mindenesetre várjuk, hogy mikor lesz bármi Fisher új kalandjából, amit természetesen csak TPS-ként tudunk elképzelni.

Call of Juarez
Egy újabb Ubisoft cím, melyet 2006-ban indítottak el útjára. A Call of Juarez egy western-FPS, mely eddig négy részt ért meg. Ebből egyben, a harmadikként megjelent The Cartellel kiléptek a vadnyugat világából, de a hatalmas kritikai és anyagi bukás gyorsan visszazavarta a western közegbe a játékot. A Gunslinger nagyon jól sikerült, a 2013-as fejezet a legjobb kritikai sikert elérő fejezet a franchiseban.


A francia cég természetesen itt sem kezdett semmit a sorozattal, pedig a Red Dead Redemption bebizonyította, hogy bizony lenne igény egy jól sikerült westernjátékra. A jogok mindenesetre 2018-ban a Techland kezébe kerültek, így remélhetőleg a Dying Light 2 után nekifognak egy új Call of Juarez játéknak is. Szigorúan csak FPS-t fogadunk el!

Gun
És ha már western, akkor nem lehet elmenni a Gun mellett sem, ami 2005-ben jelent meg az Activision logója alatt. A játék nagyon szép siker lett, adott évben az X360 "Az év akciójátéka" címét is elhozta. Ennek ellenére a kiadó nem látott fantáziát a folytatásban, így egy rész után eltűnt a süllyesztőben a program.


Azonban, ahogy a korábbi western esetében is említettük, most lenne piaca egy ilyen jellegű játéknak. A történet érdekes és izgalmas volt, a környezet a maga idejében nagyon profin volt megalkotva és a játékmechanika is ott volt a szeren. A jog most is az Activision birtokában van, de láthatóan nekik most kisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy ezen gondolkozzanak. A visszatérést természetesen TPS-ként tudjuk elképzelni.

Half Life
Gondolom ezzel a címmel kapcsolatban nincs nagyon mit mondani. A Valve még a Steam előtt képes volt játékokat fejleszteni olyannyira, hogy a portfóliójuk számos klasszikust tartalmaz (Half-Life mellett Portal vagy Left 4 Dead), de mégis mindenki évtizedek óta a Half-Life 3-at várja. Erre az esély minimális és sajnos azt sem tartjuk elképzelhetőnek, hogy valakit megbízzon a cég a fejlesztéssel.


Pedig a 2019-es Alyx a mai napig etalonnak számít a VR játékok piacán és nagyon nagy igény lenne a régi motorosok körében egy Half-Life Remastered vagy Definitive Editionra. Az persze kérdés, hogy a mostani generációnak már nem mond szinte semmit a cím, a Steam pedig nagyon sok pénzt hoz a Valve konyhájára, így zéró esélyt látni egy új, teljes értékű Half-Life játékra.

Duke Nukem
És persze a herceg sem maradhat ki a felsorolásból. Bár a Duke Nukem 3D kapott egy új kiadást, de mi mégis inkább a hosszú éveken át készülő Duke Nukem 4ever-t látnánk szívesen, egy játszható kiadásban. Vagy esetleg egy folytatás képében térhetne vissza ez az igazi badass főhős, aki valóban egy remekül kitalált és összerakott "hős". A pereskedések és egyéb jogi csatározások miatt most az sem tiszta, hogy a 3D Realms vagy a 2K Games birtokolja a jogokat, így a visszatérés vagy bárminemű feltámadás esélye szinte zéró. Kár érte, pedig akár a Manhattan Project Remastered is örömmel töltené el a rajongók szívét.


Természetesen lehetne még bőven ide venni olyan játékokat, melyek teljes értékű visszatérésére nagyon várnánk, de kaptak mostanában mobilos vagy bármilyen kisebb folytatást, így nem vettük fel. Ilyen például a Lemmings vagy a Command & Conquer is. De a Wolfenstein is csak azért maradt le, mert bár itt volt a Youngblood, de mi mégis inkább a The New Order vagy The Old Blood vonalat támogatnánk. A hozzászólásokban várjuk a ti vágyaitokat, reményeiteket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Rick Walsh #6
    A Thief-re és a Duke Nukem-re is szavaztam volna, de csak egyre lehetett. Így a Half Life-ot választottam.
  • Lapajka #5
    Mondjuk persze van az Universal Sandbox és az Evolution.
  • Lapajka #4
    ... és a SimEarth... 33 éve várom...
  • vato loco #3
    "Melyik játékot szeretnéd, ha visszatérne?"

    Populous
    Oil Imperium
    Ultima
    Defender of the Crown
    Dune 2
    Lords of the Realm
    Alone in the Dark 1
    Betrayal at Krondor

    +Baldurs Gate, Stalker, de ezek már szerencsére jönnek.
  • Montanosz #2
    H&D 3 - na annál jobbat elképzelni sem tudok, a mmásodik részt még mindig előveszem

  • Lapajka #1
    Amik itt fel vannak sorolva egyáltalán nem annyira régiek és nem mind olyan jó, hogy érdemes újra írni... továbbá a Thief és a Duke Nukem fel lett már támasztva egyszer. A Thief olyan, hogy ma is megállja a helyét, nem szükséges semmi beavatkozás egyelőre. Továbbá minek mindent feltámasztani? Ez őrület... A Wolfeinstein utolsó része is pár éves, teljesen kurrens grafikával... nem tudom miről beszéltek..,