Erről szól majd az F1 2021 sztorija

Nem meglepő módon a rivalizálás áll majd az F1 2021 történetének középpontjában.

Miután az Electronic Arts felvásárolta a Codemasters kiadót, az F1-széria jogai is hozzájuk kerültek. Így az F1 2021 már EA logóval jön ki. Az új részben pedig kiemelt szerepet kap majd a Braking Point nevet kapott opció, mely valójában a játék sztori-módja. Ma végre bővebb bepillantást is kaphattunk ebbe a lehetőségbe. Az F1 2021 július 26-án jelenik meg.

Főhősünk egy kezdő, a Forma 2-ből frissen a nagyok közé keveredett pilóta, Aiden Jackson, aki első körben az öt kisebb csapat közül választhat magának egyet. De közben a nagyok is kinézték már maguknak, így elég nagy a nyomás rajta. Ellenfele az F1 2019-ben már sok gondot okozott Devon Butler, aki mindenáron legendává szeretne válni. Csapattársunk a tapasztalt Casper 'Cas' Akkerman lesz, aki nehezen tartja már a tempót a fiatalokkal, de mindent megtesz, hogy a nagyok közé emelje a kis csaptot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!