SG.hu
El Hijo: A Wild West Tale
Kiadó: HandyGames
Fejlesztő: Honig Studios
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core 2 Duo E4700 2,6 GHz-es vagy AMD Athlon II X2 280 processzor, Nvidia GeForce GTX 560 vagy ATI Radeon HD 5830 grafikus kártya, 8 GB RAM, 3,5 GB szabad hely
Ajánlott: Intel Core i3-2100 3,1 GHz-es vagy AMD Phenom II X4 910e processzor, Nvidia GeForce GTX 560 vagy ATI Radeon HD 5830 grafikus kártya, 8 GB RAM, 3,5 GB szabad hely
Hasonló játékok: Metal Gear Solid
Kategória: lopakodós játék
A vadnyugat témaköre a legtöbb emberben úgy él, mint a féktelenség és az embertelenség melegágya, ahol az ember rögtön elveszíthette az életét egy vad párbaj során. Az El Hijo: A Wild West Tale azonban most bebizonyítja, hogy ez a közeg egy lopakodós játékban is tökéletesen megállja a helyét. Játéktesztünkből kiderül, hogy miként!
A Napnál is világosabb, hogy milyen nagy népszerűségnek örvendenek manapság a vadnyugati tematikán alapuló videojátékok, hiszen sorban érkeznek a legkülönfélébb stílusba ágyazott alkotások, elég csak kiemelni a sorból olyan címeket, mint a Red Dead Redemption 2 vagy a Desperados 3, hogy csak az utóbbi hónapok legjobbjait nevezzük meg. Ebből a tortából szeretne most egy kisebb szeletet kivágni magának az El Hijo: A Wild West Tale, mely szintén a western témakörben szeretne nagyot alkotni, azonban akciók és egyebek helyett itt és most ügyességünkre, logikánkra és lopakodási képességeinkre leszünk utalva a leginkább. Hogy miként fér össze mindez a vadnyugati koncepcióval? Elsőre talán furcsán hangozhat, de meglepően jól, sőt mi több, a családbarát megközelítés sem okozott problémát a fejlesztőknek.
Mi sem bizonyítja ezt jobban más, mint a kedves, könnyen fogyasztható és nagyon minimális erőszakot tartalmazó történet, melyben egy kisfiú megpróbáltatásait ismerhetjük meg. Az apa nélkül felnövő apróságot ugyanis édesanyja egy nap beadja egy kolostorba, hogy más gyermekekkel együtt szerzetesek neveljék tovább, mert az élete úgy alakult, hogy egyedül kell elrendeznie problémáit, közben pedig nem szeretné veszélybe sodorni egyetlen szeme fényét. Csakhogy a kisfiú egy kicsit másképpen gondolkodik erről, így elhatározza, hogy megszökik a kolostorból, és édesanyja nyomába indul – akit néha mi is irányíthatunk majd –, csakhogy ez a kaland rengeteg veszélyt és fejtörőt tartogat számára, méghozzá megannyi szívmelengető pillanat társaságában.
Az El Hijo: A Wild West Tale ugyanis nem az a tipikus vadnyugati történet. Sőt mi több, a sztorit gyakorlatilag mi írjuk majd egy képzeletbeli papírra, hiszen ha vannak is átvezetők, se felirattal, se szinkronnal nem találkozhatunk, de az ábrázolásmódnak hála, illetve a folyamatosan pergő események által szavak nélkül sem okoz gondot a cselekmény feldolgozása. Ez az egyszerűség pedig a játékmenetre is jellemző lesz, hiszen amint azt már fentebb kiemeltük, itt nem a harcok, a felesleges erőszak adja az egész élmény savát és borsát, hanem az ügyeskedés, a lopakodás, valamint az a tulajdonság, hogy minden pályán felismerjük, pontosan mi a teendő a továbbjutáshoz.
Merthogy kis főhősünkkel az lesz a feladatunk az összes helyszínen: hogy eljuthassunk a kezdőponttól a célig, miközben szintről szintre egyre nehezebb akadályok várnak ránk, illetve egyre nagyobb eszköztárból válogathatunk a győzelem reményében. Mivel egy lopakodós játékról van szó, az alapok tekintetében mindig az lesz a cél, hogy meghúzzuk magunkat az árnyékban, hogy fedezékről fedezékre haladjunk előre, ami nem is lenne rossz ötlet, az esetek többségében még működik is, de az izometrikus nézet nem a legszerencsésebb ehhez a műfajhoz. Az ellenfelek kapcsán ugyanis nagyon sokszor lehetetlen megállapítani, hogy merrefelé néznek, illetve meddig terjed a látótávolságuk, ezáltal gyakran kiszámíthatatlannak érezni minden egyes helyzetet, ami nagy probléma, hiszen itt minden másodpercben magabiztosan tudnunk kellene, hogy ott és azon a helyen az árnyék biztosan eltakar-e vagy sem.
Természetesen az árnyék sem nyújt mindig maximális védelmet, ha például túl közel merészkedünk egy szerzeteshez vagy később egy banditához, ugyanúgy nyakon csípnek minket, de szerencsére elég sűrűn helyeztek el mentési pontokat ahhoz, hogy egy-egy ilyen esetből inkább tanuljunk, mint feltornázza a vérnyomásunkat. A pályákon persze a tereptárgyakat is kihasználhatjuk majd az előrejutás érdekében, ezáltal kis résekbe, függönyök mögé, nagy kalapok alá bújhatunk el, létrákat vagy dobozokat tologathatunk ide-oda azért, hogy szabaddá tegyük az utat, de természetesen kis főhősünk eszköztára szintén megér egy misét.
Függetlenül attól, hogy akár őt, akár az anyát irányítjuk, gyakorlatilag ugyanazokat az elemeket vethetjük be. A leghatékonyabb alighanem a kavicsdobálás lesz, a csúzlival jó helyre irányított kövek ugyanis annyira elterelhetik az őrök figyelmét, hogy ha csak másodpercekre is, de szabaddá válik az út, ami éppen elegendő lesz a továbbhaladáshoz. Ezenfelül a kisfiúval korlátozott számban játékkatonákat is indíthatunk, melyek könnyen elcsalják majd helyükről a problémás szerzeteseket vagy banditákat, egyszóval kifejezetten sok lehetőségünk lesz. A legnagyobb baj, hogy mindezt nem sikerült olyan élvezetesen elegyíteni, hogy a hetedik-nyolcadik pálya körül már ne érezzük unalmasnak az egészet, merthogy ez az érzés sajnos nagyon korán ránk köszönt majd.
A játékmenetet egyébiránt egészen megható elemek is színesítik majd. Eleve az édesanyját kereső kisfiú képe már összeszoríthatja a szívünket, de a pályákon extraként például más árván maradt gyermekeket is megkereshetünk, ha pedig tanítunk nekik valamit – például megmutatjuk, miként lehet zsonglőrködni –, akkor azzal máris extra jutalom vár ránk. A többi gyerek felkutatása a legtöbb helyszínen egy kicsit megnöveli a nettó játékidőt, de egyébként a helyszínek többsége még magasabb szinteken is 10-15 perc alatt teljesíthető, mert hiába akarták elhitetni velünk a szabadságot, itt a legtöbb esetben csak egyetlen járható ösvény létezik majd – legfeljebb néhány kisebb kitérővel.
Grafika: Mivel egy indie játékról beszélünk, a grafikát nem szabad a nagyobb költségvetésű projektekhez hasonlítani. Az El Hijo: A Wild West Tale-t semmiképpen sem neveznénk szépnek, ellenben ez a rajzfilmes, helyenként baltával faragott megoldás kifejezetten jól áll neki, egyáltalán nincs hiányérzetünk, sőt az egyszerűség miatt még a gépigényt is sikerült normál keretek között tartani.
Kezelőfelület, irányíthatóság: A kezelőfelület egészen letisztult, sőt minden instrukciót teljesen magyarul olvashatunk el, azonban az irányíthatóság terén azért vannak már fenntartásaink. Irányíthatatlannak azért nem neveznénk a játékot, de a jótól még nagyon messze van a végeredmény, ami főleg azért kellemetlen, mert a legtöbb feladvány megköveteli, hogy kis hősünket pontosan irányítsuk, csakhogy erre ezzel a szisztémával nincs sok esélyünk, ami rengeteg esetben okoz kellemetlenségeket.
Játszhatóság: Noha több tucat pályát alkottak a fejlesztők, ezek többsége 10-15 perc alatt kényelmesen teljesíthető, így maximum 5-6 órára elegendő elfoglaltságot ad a teljes kampány, aminek az újrajátszhatósága is elhanyagolható, hiszen dacára annak, hogy el akarják hitetni velünk ennek az ellenkezőjét, az El Hijo: A Wild West Tale teljesen lineáris élményekkel kecsegtet.
Intelligencia, nehézség: Nehéznek éppenséggel nem nehéz a játék, ellenben rendkívül kiszámíthatatlannak nevezhető. Ez részben a kellemetlen irányításnak, valamint az izometrikus nézetnek köszönhető, hiszen mindkettő nagy ellensége a kérdéses műfajnak, és valóban nem lett túl működőképes az alkotásban.
Hangok, zene: Szinkronok egyáltalán nincsenek a játékban, a hangok és a zenék viszont nem sikerültek rosszul. Ezen a téren sincs semmi kiemelkedő, de amit hallunk, az jól kiegészíti a látottakat.
Összegzés: Összességében elmondható, hogy az El Hijo: A Wild West Tale egyáltalán nem egy elvetélt próbálkozás, de azért érezni, hogy a készítők nem rendelkeznek túl nagy tapasztalattal, hiszen akadnak gyermekbetegségei a végeredménynek. Ha egy jó lopakodós játékot keresünk, ahol az ügyességünkre és a leleményességünkre mindvégig szükségünk lesz, de az akciók nem kerültek a középpontba, akkor ez a kis vadnyugati kaland éppen ideális kikapcsolódás lehet, csak ne legyenek nagy elvárásaink.
Fejlesztő: Honig Studios
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core 2 Duo E4700 2,6 GHz-es vagy AMD Athlon II X2 280 processzor, Nvidia GeForce GTX 560 vagy ATI Radeon HD 5830 grafikus kártya, 8 GB RAM, 3,5 GB szabad hely
Ajánlott: Intel Core i3-2100 3,1 GHz-es vagy AMD Phenom II X4 910e processzor, Nvidia GeForce GTX 560 vagy ATI Radeon HD 5830 grafikus kártya, 8 GB RAM, 3,5 GB szabad hely
Hasonló játékok: Metal Gear Solid
Kategória: lopakodós játék
A vadnyugat témaköre a legtöbb emberben úgy él, mint a féktelenség és az embertelenség melegágya, ahol az ember rögtön elveszíthette az életét egy vad párbaj során. Az El Hijo: A Wild West Tale azonban most bebizonyítja, hogy ez a közeg egy lopakodós játékban is tökéletesen megállja a helyét. Játéktesztünkből kiderül, hogy miként!
A Napnál is világosabb, hogy milyen nagy népszerűségnek örvendenek manapság a vadnyugati tematikán alapuló videojátékok, hiszen sorban érkeznek a legkülönfélébb stílusba ágyazott alkotások, elég csak kiemelni a sorból olyan címeket, mint a Red Dead Redemption 2 vagy a Desperados 3, hogy csak az utóbbi hónapok legjobbjait nevezzük meg. Ebből a tortából szeretne most egy kisebb szeletet kivágni magának az El Hijo: A Wild West Tale, mely szintén a western témakörben szeretne nagyot alkotni, azonban akciók és egyebek helyett itt és most ügyességünkre, logikánkra és lopakodási képességeinkre leszünk utalva a leginkább. Hogy miként fér össze mindez a vadnyugati koncepcióval? Elsőre talán furcsán hangozhat, de meglepően jól, sőt mi több, a családbarát megközelítés sem okozott problémát a fejlesztőknek.
Mi sem bizonyítja ezt jobban más, mint a kedves, könnyen fogyasztható és nagyon minimális erőszakot tartalmazó történet, melyben egy kisfiú megpróbáltatásait ismerhetjük meg. Az apa nélkül felnövő apróságot ugyanis édesanyja egy nap beadja egy kolostorba, hogy más gyermekekkel együtt szerzetesek neveljék tovább, mert az élete úgy alakult, hogy egyedül kell elrendeznie problémáit, közben pedig nem szeretné veszélybe sodorni egyetlen szeme fényét. Csakhogy a kisfiú egy kicsit másképpen gondolkodik erről, így elhatározza, hogy megszökik a kolostorból, és édesanyja nyomába indul – akit néha mi is irányíthatunk majd –, csakhogy ez a kaland rengeteg veszélyt és fejtörőt tartogat számára, méghozzá megannyi szívmelengető pillanat társaságában.
Az El Hijo: A Wild West Tale ugyanis nem az a tipikus vadnyugati történet. Sőt mi több, a sztorit gyakorlatilag mi írjuk majd egy képzeletbeli papírra, hiszen ha vannak is átvezetők, se felirattal, se szinkronnal nem találkozhatunk, de az ábrázolásmódnak hála, illetve a folyamatosan pergő események által szavak nélkül sem okoz gondot a cselekmény feldolgozása. Ez az egyszerűség pedig a játékmenetre is jellemző lesz, hiszen amint azt már fentebb kiemeltük, itt nem a harcok, a felesleges erőszak adja az egész élmény savát és borsát, hanem az ügyeskedés, a lopakodás, valamint az a tulajdonság, hogy minden pályán felismerjük, pontosan mi a teendő a továbbjutáshoz.
Merthogy kis főhősünkkel az lesz a feladatunk az összes helyszínen: hogy eljuthassunk a kezdőponttól a célig, miközben szintről szintre egyre nehezebb akadályok várnak ránk, illetve egyre nagyobb eszköztárból válogathatunk a győzelem reményében. Mivel egy lopakodós játékról van szó, az alapok tekintetében mindig az lesz a cél, hogy meghúzzuk magunkat az árnyékban, hogy fedezékről fedezékre haladjunk előre, ami nem is lenne rossz ötlet, az esetek többségében még működik is, de az izometrikus nézet nem a legszerencsésebb ehhez a műfajhoz. Az ellenfelek kapcsán ugyanis nagyon sokszor lehetetlen megállapítani, hogy merrefelé néznek, illetve meddig terjed a látótávolságuk, ezáltal gyakran kiszámíthatatlannak érezni minden egyes helyzetet, ami nagy probléma, hiszen itt minden másodpercben magabiztosan tudnunk kellene, hogy ott és azon a helyen az árnyék biztosan eltakar-e vagy sem.
Természetesen az árnyék sem nyújt mindig maximális védelmet, ha például túl közel merészkedünk egy szerzeteshez vagy később egy banditához, ugyanúgy nyakon csípnek minket, de szerencsére elég sűrűn helyeztek el mentési pontokat ahhoz, hogy egy-egy ilyen esetből inkább tanuljunk, mint feltornázza a vérnyomásunkat. A pályákon persze a tereptárgyakat is kihasználhatjuk majd az előrejutás érdekében, ezáltal kis résekbe, függönyök mögé, nagy kalapok alá bújhatunk el, létrákat vagy dobozokat tologathatunk ide-oda azért, hogy szabaddá tegyük az utat, de természetesen kis főhősünk eszköztára szintén megér egy misét.
Függetlenül attól, hogy akár őt, akár az anyát irányítjuk, gyakorlatilag ugyanazokat az elemeket vethetjük be. A leghatékonyabb alighanem a kavicsdobálás lesz, a csúzlival jó helyre irányított kövek ugyanis annyira elterelhetik az őrök figyelmét, hogy ha csak másodpercekre is, de szabaddá válik az út, ami éppen elegendő lesz a továbbhaladáshoz. Ezenfelül a kisfiúval korlátozott számban játékkatonákat is indíthatunk, melyek könnyen elcsalják majd helyükről a problémás szerzeteseket vagy banditákat, egyszóval kifejezetten sok lehetőségünk lesz. A legnagyobb baj, hogy mindezt nem sikerült olyan élvezetesen elegyíteni, hogy a hetedik-nyolcadik pálya körül már ne érezzük unalmasnak az egészet, merthogy ez az érzés sajnos nagyon korán ránk köszönt majd.
A játékmenetet egyébiránt egészen megható elemek is színesítik majd. Eleve az édesanyját kereső kisfiú képe már összeszoríthatja a szívünket, de a pályákon extraként például más árván maradt gyermekeket is megkereshetünk, ha pedig tanítunk nekik valamit – például megmutatjuk, miként lehet zsonglőrködni –, akkor azzal máris extra jutalom vár ránk. A többi gyerek felkutatása a legtöbb helyszínen egy kicsit megnöveli a nettó játékidőt, de egyébként a helyszínek többsége még magasabb szinteken is 10-15 perc alatt teljesíthető, mert hiába akarták elhitetni velünk a szabadságot, itt a legtöbb esetben csak egyetlen járható ösvény létezik majd – legfeljebb néhány kisebb kitérővel.
Grafika: Mivel egy indie játékról beszélünk, a grafikát nem szabad a nagyobb költségvetésű projektekhez hasonlítani. Az El Hijo: A Wild West Tale-t semmiképpen sem neveznénk szépnek, ellenben ez a rajzfilmes, helyenként baltával faragott megoldás kifejezetten jól áll neki, egyáltalán nincs hiányérzetünk, sőt az egyszerűség miatt még a gépigényt is sikerült normál keretek között tartani.
Kezelőfelület, irányíthatóság: A kezelőfelület egészen letisztult, sőt minden instrukciót teljesen magyarul olvashatunk el, azonban az irányíthatóság terén azért vannak már fenntartásaink. Irányíthatatlannak azért nem neveznénk a játékot, de a jótól még nagyon messze van a végeredmény, ami főleg azért kellemetlen, mert a legtöbb feladvány megköveteli, hogy kis hősünket pontosan irányítsuk, csakhogy erre ezzel a szisztémával nincs sok esélyünk, ami rengeteg esetben okoz kellemetlenségeket.
Játszhatóság: Noha több tucat pályát alkottak a fejlesztők, ezek többsége 10-15 perc alatt kényelmesen teljesíthető, így maximum 5-6 órára elegendő elfoglaltságot ad a teljes kampány, aminek az újrajátszhatósága is elhanyagolható, hiszen dacára annak, hogy el akarják hitetni velünk ennek az ellenkezőjét, az El Hijo: A Wild West Tale teljesen lineáris élményekkel kecsegtet.
Intelligencia, nehézség: Nehéznek éppenséggel nem nehéz a játék, ellenben rendkívül kiszámíthatatlannak nevezhető. Ez részben a kellemetlen irányításnak, valamint az izometrikus nézetnek köszönhető, hiszen mindkettő nagy ellensége a kérdéses műfajnak, és valóban nem lett túl működőképes az alkotásban.
Hangok, zene: Szinkronok egyáltalán nincsenek a játékban, a hangok és a zenék viszont nem sikerültek rosszul. Ezen a téren sincs semmi kiemelkedő, de amit hallunk, az jól kiegészíti a látottakat.
Összegzés: Összességében elmondható, hogy az El Hijo: A Wild West Tale egyáltalán nem egy elvetélt próbálkozás, de azért érezni, hogy a készítők nem rendelkeznek túl nagy tapasztalattal, hiszen akadnak gyermekbetegségei a végeredménynek. Ha egy jó lopakodós játékot keresünk, ahol az ügyességünkre és a leleményességünkre mindvégig szükségünk lesz, de az akciók nem kerültek a középpontba, akkor ez a kis vadnyugati kaland éppen ideális kikapcsolódás lehet, csak ne legyenek nagy elvárásaink.