SG.hu·

2020 legjobb játékai - a kritikusok szerint

2020 legjobb játékai - a kritikusok szerint
A legrosszabbak után természetesen a legjobbakat is számba vesszük. Ezúttal is szigorúan a kritikusok által osztogatott pontszámokat vettük alapul, de kitekintünk a játékosok legjobbjának ítélt programra is.

A 2020-as év elég vegyes volt, főleg a szórakoztatóipar szempontjából, hiszen a mozik bezártak, Hollywood szinte nem hozott ki új filmet és persze a játékvilágban is elkezdtek csúszni a megjelenések - miközben egyébként elindult az új generációs konzolpáros, említésre méltó játék nélkül. De még így is akadtak olyan játékok, melyekre érdemes emlékezni.

10. Tetris Effect: Connected
A Tetris Effect: Connected fogta a kultikus játékot és pazar grafikával, új játékmeneti elemekkel és multiplayerrel megtámogatva új klasszikussá vált. A kritikusok és a játékosok egyöntetűen dicsérik a játékot, mely feltehetően hosszú évekig kap majd újabb tartalmakat és lesz ezáltal kellemes szórakozás minden rajongó számára.

9. Supraland
A Supraland a semmiből jött, de tarolt a kritikusok körében. A Portal - Zelda - Metroid hármas legjobb elemiet felsorakoztató játék októberben jelent meg, de így is elég széles közönséghez eljutott már. Aki szereti a hasonló sandbox játékokat, az mindenképpen vessen ár egy pillantást.


8. Yakuza: Like a Dragon
A Yakuza-franchise idén is hozta a kötelezőt és a Like a Dragon képében egy újabb remek történettel bővítette a sorozatot. Ezúttal Ichiban Kasuga, egy alacsony rangú bűnöző bőrébe bújhatunk, akit egyetlen bizalmasa árul el. A játék változatos és ráadásul szép is, és persze ott a megszokott hangulat.

7. Mortal Kombat 11 - Ultimate
Azt gondolom, hogy ehhez nincs mit hozzáfűzni. A Mortal Kombat franchise a reboot óta régi fényében ragyog, ráadásul az ötletesen megválasztott DLC-karaktereknek köszönhetően mindig képesek feldobni a játékot. Nincs mit hozzátenni, várjuk a 12-es epizódot (vagy az Injustice 3-at, ki tudja, melyiket folytatja Boon).

6. Spelunky 2
A Spelunky egy egyszerű platformer alapokra építő zseniális játék, mely hosszú órákra le tudja kötni a rajongókat. Ezt a nemes hagyomány a második rész is megörökölte, további játékmeneti elemekkel kiegészítve azt. Nem meglepő, hogy a játék PC-s változata helyet kapott a listán és persze biztosan jön a harmadik rész is.


5. Borderlands 3
Az eredeti kiadás 2019-ben jelent meg, de a mostani felhozatalban a PS5-ös változat kapott helyet. Minden komolyabb hibát kijavítottak a fejlesztők és persze gyorsabban is fut a játék az új konzolon.

4. Dragon Quest XI: Echoes of an Elusive Age - Definitive Edition
Az év legjobb JRPG játéka lett végül a Dragon Quest XI: Echoes of an Elusive Age - Definitive Edition, melyben benne van az összes extra küldetés és tartalom is. Az Xbox One változat pár hete jelent meg, de már így is hatalmas közönség- és kritikuskedvenc, szóval a Square Enix ismét beletalált.

3. Demon's Souls
A PS5 legjobban várt nyitócíme lett a From Software klasszikusának új kiadása. A bronzérmet kapó játék most teljesedett ki igazán és a listán ez az egyetlen olyan cím, ahol mind a rajongók, mind pedig a kritikusok egyöntetűen dicsérik az alkotást.

2. Ori and the Will of the Wisps
Egy szintén korábbi klasszikus újgenerációs kiadása kapta meg az ezüstöt idén. Az Xbox Series X-en újra megjelent Ori and the Will of the Wisps továbbra is egy aranyos, de ugyanakkor neház platformer, mely az új konzolon még szebb, mint elődjén volt.


1. Dragon Quest XI: Echoes of an Elusive Age - Definitive Edition
Nem véletlen írtuk korábban, hogy a Dragon Quest XI: Echoes of an Elusive Age - Definitive Edition lett a legjobb JRPG, hiszen a 2020-as évben a kritikusok eme játék PS4-es változatát szerették a leginkább. Nincs mit mondani, ez az év egyértelmű győztese az ítészeknél.

Ha azonban a játékosi értékeléseket nézzük, ott nagy meglepetésre a GhostRunner győzedelmeskedett, abból is a Switch változat. Persze az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy mindössze egyetlen értékelése van, ami a maximális pontszámot kapta, szóval ezt illik fenntartásokkal kezelni. Helyette inkább a 200 feletti értékeléssel bíró Astro's Playroom-ot mondanám a közönség nyertesének, hiszen itt 198 pozitív értékelésre jutott 2 vegyes és 2 negatív. A PS5 nyitócíme tehát betalált és a 2020-as év közönségkedvence lett.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© t_robert2020. 12. 28.. 10:15||#17
elég hülye lista miközben simán kihagytak az évet erősen meghatározó játékokat.
Mint a AC Valhalla, COD, az ingyenes Warzone, Horizon Zero Dawn(bár ez PC-re áthozott), DOOM.
1-2-t leszámítva ismeretlen játék. szerintem a sikeres játék az, amit sokan töltenek le és játszanak....
© Evoluti0N2020. 12. 27.. 14:32||#16
A neved jól reprezentálja, h milyen hang jött ki belőlem, amikor elolvastam a hozzászólásaidat.
© Evoluti0N2020. 12. 26.. 23:59||#12
Ha úgy vesszük, h csak a PC játékok léteznek (ahogy az SG cikkek általában tesznek), akkor sem stimmel ez a lista. Főleg a 2019-es Supraland szereplése felett nem tudok szemet hunyni, meg h honnan jött ez az idei októberi megjelenés a cikkben.
© Evoluti0N2020. 12. 26.. 23:45||#11
ÖöööööÖÖÖÖ???? Supraland tavaly áprilisban jelent meg. Meg milyen kritikusok értékelései alapján? Hol van egy TLOU2, Hades, Half Life Alyx? Ez a legfurább lista, amit láttam. :D

Amúgy milyen listát vesz figyelembe a cikkíró?

A Metacritic újságírói értékelések alapján

1. Persona 5 Royal
2. The Last of Us Part II
3. Dragon Quest XI S: Echoes of an Elusive Age - Definitive Edition
4. Hades
5. Half-Life: Alyx
6. Ori and the Will of the Wisps
7. Demon's Souls
8. Microsoft Flight Simulator
9. Crusader Kings III
10. F1 2020

(nem vettem figyelembe két különböző platform verzióját a Dragon Questnek és a Hadesnek)

Az Opencritic oldal szint tök ugyanez. Szal nagyon kivi lennék, h honnan ered ez a lista. Ez igazán szerepelhetne a cikkben. Mert az biztos, h létezik, ha már konkrét értékelés mennyiséget ír a Ghostrunner esetében

Utoljára szerkesztette: Evoluti0N, 2020.12.26. 22:54:15
© barret2020. 12. 26.. 21:55||#10
Először is el kéne dönteni,mi az hogy JÁTÉK! Felkészítés a harmadik világháborúra?
Vagy esetleg spriccelő vér nélkül is megoldható? Nem kellene össze kererni....
© Zsombor992020. 12. 26.. 12:52||#8
Ne hagyjad ki az "Among Us" címet se! Tele van vele is az internet! <#kacsint>
Utoljára szerkesztette: Zsombor99, 2020.12.26. 11:53:16
© Yagami2020. 12. 26.. 12:49||#7
Édes istenem, mi volt ez az okádmány katyvasz ide? Akkor SOROLOM az év játékait, ha megengeditek, kedves dilettáns SG. (Supraland, baszd meg beszarok)

DOOM: Eternal
Ori And The Will Of The Wisps
Desperados 3 simán benne van
Last of Us 2..esetleg? (a majom mindeneteket nektek már tényleg)
Igen, Genshin Impact, de még hogy idefér, bár ehhez tudni kéne mik azok a szempontok, amik egy "év játéká"nál szóba kerülnek eleve (ha valaki nem érti a Gesnhin-t, azzal nem tudok és nem is szabad mit kezdeni, relevanciája nulla a témához)
Half Life: Alyx talán, nem? :D
Ghost of Tsushima, írom ezt úgy, hogy egy percet nem játszottam vele, Last of Us 2-t játszottam csak idén a Ps-emen.
Demon Souls szintén zenész, azt legalább sikerült eltalálni.
És legyen még mondjuk egy HADES, ami az év legnagyobb meglepetése a Genshin mellett.
Bónusznak még legyen akár Fall Guys, az ultra-bugos foskiadású Cyberpunk 2077, hirtelen más nem jut most eszembe. Illetve az Animal Crossing-ot sem szabad elfelejteni, ha már (nincs Switch-em btw)...

Egy Borderlands 3 ( :D) kanyarban sincs egyikhez képest sem, pedig szeretem a franchise-t.

Szóval ja, bízzátok legközelebb ránk az ilyen cikkeket, felmarkoljuk a lovettát érte, amit kaptok, mert ez gyalázat amit leműveltek "szakmai" szempontból, de akár rajongói szempontból is.

Egy Borderlands 3 kanyarban sincs egyikhez képest sem...iszony :D
Köszi a napi visítást, legalább ezért megérte rákattintani :D
© Montanosz2020. 12. 26.. 08:27||#6
nem is merte a cikk alá írni a nevét a kis köcsög :-D
© cateran2020. 12. 26.. 00:10||#5
"2020 legjobb játékai - a kritikusok szerint"

Javitom neked: 2020 legjobb játékai - 1 konzolbuzi 9 eves szemszogebol....(MK11? Hagyjuk mar...)
© zola20002020. 12. 25.. 22:44||#4
Gondolom az van, hogy a híresebb címeket sokan lehúzták ezért maradtak a jobban sikerült indie/rétegjátékok fent.

Illetve ha egy cím nagy akkor több lehet benne a hiba. Lásd cyberpunk