SG.hu
Ghostrunner
Kiadó: 505 Games
Fejlesztő: One More Level
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i3-2100 3,1 GHz-es vagy AMD A8-5600K Quad-Core processzor, Nvidia GeForce GT 630 vagy ATI Radeon HD 6570 grafikus kártya, 8 GB RAM, 40 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i5-4670K 3,4 GHz-es vagy AMD FX-8370 processzor, Nvidia GeForce GTX 1060 vagy ATI Radeon RX 580 grafikus kártya, 16 GB RAM, 40 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Mirror’s Edge
Kategória: FPS
Hogy milyen lenne ötvözni a Mirror’s Edge parkour-ügyeskedéseit, a Shadow Warrior kardozós aprításaival, valamint a Cyberpunk 2077 sötét fantáziavilágával? Ezt a kérdést tette fel, majd válaszolta meg a lengyel One More Level csapata a Ghostrunner címre keresztelt projekttel!
Egészen elképesztő dolgok történnek manapság Lengyelországban a videojátékos szegmensben. Gombamód szaporodnak a kisebb stúdiók, és egymás után érkeznek az ígéretesebbnél ígéretesebb projektek, mint amilyen a One More Level csapatának műhelyében megvalósult Ghostrunner is, amiről azt kell tudni, hogy a 3D Realms segítségével készítették el, az Unreal Engine legújabb generációjára építették fel, a játékmenet terén pedig egy egészen különleges hibridet kapnak tőle a rajongók.
A stúdió ugyanis úgy döntött, hogy a Cyberpunk 2077 által generált hullámokat meglovagolva egy cyberpunk/sci-fi világot tárnak elénk a játékon belül – ami nagyszerűen sikerült –, míg a játékmenet terén a belső nézetes akciókat az ügyességi elemekkel ötvözték, nagyjából úgy, mintha a Mirror’s Edge és a Shadow Warrior összeszűrte volna egymással a levet. Ebből a sokoldalú megközelítésből egy rendkívül különleges, hellyel-közzel egyedi végeredmény született, amiről elsőre nem gondoltuk volna, de nehézsége ellenére levett minket a lábunkról. Lássuk is, hogy miért!
Kezdjük ott, hogy a Ghostrunner már a koncepció terén nagyon kellemesre sikeredett, a lengyelek fel tudták kelteni az érdeklődésünket, olyan hátteret dolgoztak ki hozzá, amelyet nyilván lehetett volna még bonyolítani, de így is kerek egész a történet. Az események a távoli jövőben, egy globális kataklizma után játszódnak, a főszerepben egy gigantikus toronyként leírható várossal, mely az emberiség utolsó bástyájaként őrzi fajunk fennmaradását. Csakhogy a humán létforma sem olyan már, mint annak idején, hiszen az implantátumok mindennapossá váltak, ennek köszönhetően kasztok és kisebb közösségek jöttek létre, az erőszak és a szegénység pedig folyamatos lázadásokhoz vezet.
Ebbe a helyzetbe csöppenünk bele egy névtelen hősként, a „ghostrunnerként”, aki képes lesz arra, hogy a fizikai világban és a kibertérben egyaránt szembeszálljon a város teljhatalmú diktátorával, a Keymasterrel, akihez természetesen több kisebb ellenfél legyűrésén át vezet majd az utunk. Ez az úgynevezett háttér, amivel nyilvánvalóan eljuthattak volna a készítők a Cyberpunk 2077 alaposságát idéző megoldásokig, csakhogy a történet helyett inkább a játékmenetre helyezték a hangsúlyt, ami utólag nem tűnik rossz döntésnek. Éppen ellenkezőleg!
Már fentebb is említettük, hogy a játék alapjai két tőről fakadnak. Beszéljünk először a parkour megközelítésről, mely valóban a Mirror’s Edge legjobb pillanatait idézi fel előttünk, ráadásul szinte pályáról pályára építkező megoldásokkal. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy folyamatosan kapunk majd új lehetőségeket, melyekkel ráadásul rögtönöznünk kell, hiszen a Ghostrunner hiába kínál nekünk lineáris pályaszerkesztést, ahhoz olyan tempók tartoznak, hogy gyakran fel sem fogjuk, merre kell tovább haladnunk, egyáltalán mit is kellene tennünk.
Alapesetben a rohanás vagy a meredek részeken való szélsebes lecsúszás az unalmasabb teendők közé sorolandó. Amiben hősünk nagyon jó, az nem más, mint hogy képes a falon futni, illetve a felfüggesztett elemekről ide-oda rohangálva és pattogva eljutni a céljához, amit később egy sor extra lehetőség egészít ki, példának okáért egy csáklya, egy energianyalábbal működő grapling hook, amivel sokszor úgy kell majd közlekednünk a levegőben, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
Természetesen ez úgy általánosságban az ügyességi feladványokról szintén elmondható, hiszen minden egyes ilyen pályarész előtt, sőt gyakran még közben is megkérdőjelezzük a teljesíthetőséget. A Ghostrunner ugyanis nehéz, sőt helyenként nagyon nehéz, egyáltalán nem szégyen meghalni benne. Akadnak majd részek, melyek elsőre sikerülnek, másokat viszont csak sokadik próbálkozás után tudjuk teljesíteni. Maga a rendszer elképesztően hangulatos lett, a belső nézet sokat segít abban, hogy bele tudjuk élni magunkat a kihívások nehézségeibe, a helyzet azonban rögtön bonyolódik, ha az egészhez harcok is kapcsolódnak.
A játékban nagyon lényegesek lesznek a küzdelmek, melyek szintén élvezetesek lettek ugyan, de elképesztő nehézségi szintet ütnek meg. Ennek az oka, hogy hősünk mindössze karddal tud csatába menni, miközben az ellenfelek rendszerint lézerfegyverekkel lövöldöznek rá. Nem vicc: lesznek olyan pályák, melyeken még azelőtt megölnek minket – igen, egy lövés mindig egy halál –, hogy meglátnánk az ellenséget. Ennek köszönhetően parkourtudásunkat kihasználva kell mindenkihez közel férkőznünk azért, hogy katanaszerű fegyverünkkel szó szerint kettévághassuk a célszemélyeket. Véres és brutális jelenetek lesznek ezek, érdemes felkészülni!
Az ütközeteket pedig még tovább bonyolítja, hogy egyszerre szinte mindig többen támadnak majd ránk, így a parkourtudásunkat feltétlenül kamatoztatni kell ahhoz, hogy ide-oda pattogva el tudjuk kerülni a lövéseket. Ehhez egy speciális képességünk is segítséget nyújt, konkrétan lehetőségünk lesz befagyasztani az időt néhány pillanatra, és ebben a pár másodpercben például kitérni egy felénk száguldó lövedék elől, vagy irányt váltani egy hatékonyabb ugrás érdekében. Ez így nagyszerűen hangzik, és ha ügyesek vagyunk, tényleg jól működik, de sok helyen a Dark Souls nehézségi szintjét karcolja a végeredmény, hiszen amikor egyszerre négy-öt irányból száguldanak felénk lézernyalábok, ember legyen a talpán, aki képes lesz folyamatosan észnél lenni.
A helyzet itt is bonyolódik majd, jönnek a változatosabb ellenfelek, így például a páncélozott típusok, melyeknél előbb az erőforrást kell likvidálni, és csak azt követően ronthatunk nekik. Kifejezetten sok ötlettel találkozhatunk a Ghostrunner pályáin, melyek mindegyike változatosabbá és tartalmasabbá tette a végeredményt, ami ebből fakadóan úgy lett kellemes, hogy közben még egészen egyedi élményekkel is kecsegtet nekünk, amit a kissé bugyuta fejlődési rendszerrel tudunk magasabb szintre emelni.
Grafika: Sőt, a küllem tekintetében sincs mit szégyellni a végeredménynek! Az Unreal Engine miatt nagyon látványos lett minden egyes pálya és megoldás, sőt mi több, akinek van, illetve lesz hozzá megfelelő hardver, az ray tracing-támogatással is kipróbálhatja ezt a különleges élményt. Nagy elismerés jár a fejlesztőknek, hogy dacára a csinos grafikának, a gépigényt azért sikerült mégis elfogadható szinten tartaniuk.
Kezelőfelület, irányíthatóság: Noha sokszor úgy érezhetjük majd, hogy vacak az irányítás, amikor nem úgy sikerül egy ugrás vagy egy parkourmozdulat, ahogyan szerettük volna, de valójában a Ghostrunner ezen a téren meglepően precízre sikerült. FPS-játék lévén nincs különösebb probléma hősünk irányíthatóságával, könnyed a kamerakezelés, a kezelőfelület pedig ehhez mérten letisztult, érthető lett.
Játszhatóság: A Ghostrunner egy tipikus egyjátékosos élmény, amiben nehezen kaphatott volna helyet bármilyen többjátékosos mód. Mivel egy vérbeli ügyességi játékról van szó, ezért a szavatosságról nehéz nyilatkozni, hiszen aki ráérez, az pár óra alatt átverekszi magát az egészen, de olyan is lesz, akinek hetekig tart majd az összes pálya teljesítése. Egy biztos: mindenki élményekkel gazdagodva fejezheti be ezt a játékot!
Intelligencia, nehézség: Noha a Dark Souls mellett azért még elbújhat – eleve más a műfaj is –, de egy Mirror’s Edge-hez viszonyítva kifejezetten nehéz élményt kínál majd nekünk a Ghostrunner. Nemcsak a feladványok, az ügyességi elemek teljesítése okoz komoly kihívásokat, hanem a küzdelmek is rátesznek egy nagy lapáttal arra, hogy felmenjen bennünk a pumpa bizonyos helyzetekben. Hogy ehhez kifejezetten agresszív mesterséges intelligencia társul, csak hab a tortán!
Hangok, zene: Egészen kellemes ezen a téren a játék! A zenék ugyan nem lettek túl emlékezetesek, de például a hangok és a szinkronok egészen jóra sikerültek, egyáltalán nem érződik, hogy egy kis csapat projektjéről van szó, amihez nem állt a rendelkezésükre sok-sok millió dollár.
Összegzés: Mindent összevetve a Ghostrunner egy nagyon kellemes csalódás lett így az év végi hajrában! Különösebb elvárások nélkül indítottuk el, és rögtön az elején beszippantott minket, egyfajta felvezetésnek is tekinthető a Cyberpunk 2077 előtt, méghozzá nagyon kimért, élvezetes és sokoldalú játékmenet társaságában. Érdemes lesz még odafigyelni ez alapján a lengyelek későbbi munkáira!
Fejlesztő: One More Level
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i3-2100 3,1 GHz-es vagy AMD A8-5600K Quad-Core processzor, Nvidia GeForce GT 630 vagy ATI Radeon HD 6570 grafikus kártya, 8 GB RAM, 40 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i5-4670K 3,4 GHz-es vagy AMD FX-8370 processzor, Nvidia GeForce GTX 1060 vagy ATI Radeon RX 580 grafikus kártya, 16 GB RAM, 40 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Mirror’s Edge
Kategória: FPS
Hogy milyen lenne ötvözni a Mirror’s Edge parkour-ügyeskedéseit, a Shadow Warrior kardozós aprításaival, valamint a Cyberpunk 2077 sötét fantáziavilágával? Ezt a kérdést tette fel, majd válaszolta meg a lengyel One More Level csapata a Ghostrunner címre keresztelt projekttel!
Egészen elképesztő dolgok történnek manapság Lengyelországban a videojátékos szegmensben. Gombamód szaporodnak a kisebb stúdiók, és egymás után érkeznek az ígéretesebbnél ígéretesebb projektek, mint amilyen a One More Level csapatának műhelyében megvalósult Ghostrunner is, amiről azt kell tudni, hogy a 3D Realms segítségével készítették el, az Unreal Engine legújabb generációjára építették fel, a játékmenet terén pedig egy egészen különleges hibridet kapnak tőle a rajongók.
A stúdió ugyanis úgy döntött, hogy a Cyberpunk 2077 által generált hullámokat meglovagolva egy cyberpunk/sci-fi világot tárnak elénk a játékon belül – ami nagyszerűen sikerült –, míg a játékmenet terén a belső nézetes akciókat az ügyességi elemekkel ötvözték, nagyjából úgy, mintha a Mirror’s Edge és a Shadow Warrior összeszűrte volna egymással a levet. Ebből a sokoldalú megközelítésből egy rendkívül különleges, hellyel-közzel egyedi végeredmény született, amiről elsőre nem gondoltuk volna, de nehézsége ellenére levett minket a lábunkról. Lássuk is, hogy miért!
Kezdjük ott, hogy a Ghostrunner már a koncepció terén nagyon kellemesre sikeredett, a lengyelek fel tudták kelteni az érdeklődésünket, olyan hátteret dolgoztak ki hozzá, amelyet nyilván lehetett volna még bonyolítani, de így is kerek egész a történet. Az események a távoli jövőben, egy globális kataklizma után játszódnak, a főszerepben egy gigantikus toronyként leírható várossal, mely az emberiség utolsó bástyájaként őrzi fajunk fennmaradását. Csakhogy a humán létforma sem olyan már, mint annak idején, hiszen az implantátumok mindennapossá váltak, ennek köszönhetően kasztok és kisebb közösségek jöttek létre, az erőszak és a szegénység pedig folyamatos lázadásokhoz vezet.
Ebbe a helyzetbe csöppenünk bele egy névtelen hősként, a „ghostrunnerként”, aki képes lesz arra, hogy a fizikai világban és a kibertérben egyaránt szembeszálljon a város teljhatalmú diktátorával, a Keymasterrel, akihez természetesen több kisebb ellenfél legyűrésén át vezet majd az utunk. Ez az úgynevezett háttér, amivel nyilvánvalóan eljuthattak volna a készítők a Cyberpunk 2077 alaposságát idéző megoldásokig, csakhogy a történet helyett inkább a játékmenetre helyezték a hangsúlyt, ami utólag nem tűnik rossz döntésnek. Éppen ellenkezőleg!
Már fentebb is említettük, hogy a játék alapjai két tőről fakadnak. Beszéljünk először a parkour megközelítésről, mely valóban a Mirror’s Edge legjobb pillanatait idézi fel előttünk, ráadásul szinte pályáról pályára építkező megoldásokkal. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy folyamatosan kapunk majd új lehetőségeket, melyekkel ráadásul rögtönöznünk kell, hiszen a Ghostrunner hiába kínál nekünk lineáris pályaszerkesztést, ahhoz olyan tempók tartoznak, hogy gyakran fel sem fogjuk, merre kell tovább haladnunk, egyáltalán mit is kellene tennünk.
Alapesetben a rohanás vagy a meredek részeken való szélsebes lecsúszás az unalmasabb teendők közé sorolandó. Amiben hősünk nagyon jó, az nem más, mint hogy képes a falon futni, illetve a felfüggesztett elemekről ide-oda rohangálva és pattogva eljutni a céljához, amit később egy sor extra lehetőség egészít ki, példának okáért egy csáklya, egy energianyalábbal működő grapling hook, amivel sokszor úgy kell majd közlekednünk a levegőben, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
Természetesen ez úgy általánosságban az ügyességi feladványokról szintén elmondható, hiszen minden egyes ilyen pályarész előtt, sőt gyakran még közben is megkérdőjelezzük a teljesíthetőséget. A Ghostrunner ugyanis nehéz, sőt helyenként nagyon nehéz, egyáltalán nem szégyen meghalni benne. Akadnak majd részek, melyek elsőre sikerülnek, másokat viszont csak sokadik próbálkozás után tudjuk teljesíteni. Maga a rendszer elképesztően hangulatos lett, a belső nézet sokat segít abban, hogy bele tudjuk élni magunkat a kihívások nehézségeibe, a helyzet azonban rögtön bonyolódik, ha az egészhez harcok is kapcsolódnak.
A játékban nagyon lényegesek lesznek a küzdelmek, melyek szintén élvezetesek lettek ugyan, de elképesztő nehézségi szintet ütnek meg. Ennek az oka, hogy hősünk mindössze karddal tud csatába menni, miközben az ellenfelek rendszerint lézerfegyverekkel lövöldöznek rá. Nem vicc: lesznek olyan pályák, melyeken még azelőtt megölnek minket – igen, egy lövés mindig egy halál –, hogy meglátnánk az ellenséget. Ennek köszönhetően parkourtudásunkat kihasználva kell mindenkihez közel férkőznünk azért, hogy katanaszerű fegyverünkkel szó szerint kettévághassuk a célszemélyeket. Véres és brutális jelenetek lesznek ezek, érdemes felkészülni!
Az ütközeteket pedig még tovább bonyolítja, hogy egyszerre szinte mindig többen támadnak majd ránk, így a parkourtudásunkat feltétlenül kamatoztatni kell ahhoz, hogy ide-oda pattogva el tudjuk kerülni a lövéseket. Ehhez egy speciális képességünk is segítséget nyújt, konkrétan lehetőségünk lesz befagyasztani az időt néhány pillanatra, és ebben a pár másodpercben például kitérni egy felénk száguldó lövedék elől, vagy irányt váltani egy hatékonyabb ugrás érdekében. Ez így nagyszerűen hangzik, és ha ügyesek vagyunk, tényleg jól működik, de sok helyen a Dark Souls nehézségi szintjét karcolja a végeredmény, hiszen amikor egyszerre négy-öt irányból száguldanak felénk lézernyalábok, ember legyen a talpán, aki képes lesz folyamatosan észnél lenni.
A helyzet itt is bonyolódik majd, jönnek a változatosabb ellenfelek, így például a páncélozott típusok, melyeknél előbb az erőforrást kell likvidálni, és csak azt követően ronthatunk nekik. Kifejezetten sok ötlettel találkozhatunk a Ghostrunner pályáin, melyek mindegyike változatosabbá és tartalmasabbá tette a végeredményt, ami ebből fakadóan úgy lett kellemes, hogy közben még egészen egyedi élményekkel is kecsegtet nekünk, amit a kissé bugyuta fejlődési rendszerrel tudunk magasabb szintre emelni.
Grafika: Sőt, a küllem tekintetében sincs mit szégyellni a végeredménynek! Az Unreal Engine miatt nagyon látványos lett minden egyes pálya és megoldás, sőt mi több, akinek van, illetve lesz hozzá megfelelő hardver, az ray tracing-támogatással is kipróbálhatja ezt a különleges élményt. Nagy elismerés jár a fejlesztőknek, hogy dacára a csinos grafikának, a gépigényt azért sikerült mégis elfogadható szinten tartaniuk.
Kezelőfelület, irányíthatóság: Noha sokszor úgy érezhetjük majd, hogy vacak az irányítás, amikor nem úgy sikerül egy ugrás vagy egy parkourmozdulat, ahogyan szerettük volna, de valójában a Ghostrunner ezen a téren meglepően precízre sikerült. FPS-játék lévén nincs különösebb probléma hősünk irányíthatóságával, könnyed a kamerakezelés, a kezelőfelület pedig ehhez mérten letisztult, érthető lett.
Játszhatóság: A Ghostrunner egy tipikus egyjátékosos élmény, amiben nehezen kaphatott volna helyet bármilyen többjátékosos mód. Mivel egy vérbeli ügyességi játékról van szó, ezért a szavatosságról nehéz nyilatkozni, hiszen aki ráérez, az pár óra alatt átverekszi magát az egészen, de olyan is lesz, akinek hetekig tart majd az összes pálya teljesítése. Egy biztos: mindenki élményekkel gazdagodva fejezheti be ezt a játékot!
Intelligencia, nehézség: Noha a Dark Souls mellett azért még elbújhat – eleve más a műfaj is –, de egy Mirror’s Edge-hez viszonyítva kifejezetten nehéz élményt kínál majd nekünk a Ghostrunner. Nemcsak a feladványok, az ügyességi elemek teljesítése okoz komoly kihívásokat, hanem a küzdelmek is rátesznek egy nagy lapáttal arra, hogy felmenjen bennünk a pumpa bizonyos helyzetekben. Hogy ehhez kifejezetten agresszív mesterséges intelligencia társul, csak hab a tortán!
Hangok, zene: Egészen kellemes ezen a téren a játék! A zenék ugyan nem lettek túl emlékezetesek, de például a hangok és a szinkronok egészen jóra sikerültek, egyáltalán nem érződik, hogy egy kis csapat projektjéről van szó, amihez nem állt a rendelkezésükre sok-sok millió dollár.
Összegzés: Mindent összevetve a Ghostrunner egy nagyon kellemes csalódás lett így az év végi hajrában! Különösebb elvárások nélkül indítottuk el, és rögtön az elején beszippantott minket, egyfajta felvezetésnek is tekinthető a Cyberpunk 2077 előtt, méghozzá nagyon kimért, élvezetes és sokoldalú játékmenet társaságában. Érdemes lesz még odafigyelni ez alapján a lengyelek későbbi munkáira!