SG.hu
The Complex
Kiadó: Wales Interactive
Fejlesztő: Wales Interactive
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i3 vagy AMD A6 2,4 GHz-es processzor, Nvidia GeForce GTX 460 vagy ATI Radeon HD 5750 grafikus kártya, 2 GB RAM, 11 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i5 vagy AMD A6 2,4 GHz-es processzor, Nvidia GeForce GTX 460 vagy ATI Radeon M295X grafikus kártya, 4 GB RAM, 11 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: The Bunker, Late Shift
Kategória: full motion video kalandjáték
Újabb interaktív mozifilmmel örvendeztette meg az FMV-műfaj kedvelőit a Wales Interactive csapata, akik rendkívül aktuális témát boncolgatnak, a főszerepben egy, a koronavírus-járványhoz több ponton is hasonlító helyzettel. Játéktesztünkből kiderül, hogy miként sikerült a The Complex!
Amennyiben sorra vennénk a játékvilág leginkább hányattatott sorsú műfajait, akkor az FMV, vagyis a full motion video alighanem ott lenne az élen, hiszen dacára annak, hogy már a nyolcvanas évek óta létező zsánerről van szó, még senki sem tudott olyan maradandót alkotni a szűkös határok között, ami világsikert hozott volna. Ennek az oka részben abban keresendő, hogy az élőszereplős jelenetekre épülő kalandjáték, vagy még inkább konyhanyelven interaktív mozi elkészítése annak ellenére sem kis munka, hogy itt nem is annyira a programozói háttérnek kell a helyén lennie, sokkal inkább a megfelelő színészeknek és rendezőknek.
Merthogy egy ilyen videojáték elkészítése lényegében olyan, mintha párhuzamosan több filmet forgatnának az alkotók, hiszen minden döntéssel újabb mederbe sodródik a történet, és minden mellékágnak kapcsolódnia kell a többihez a fináléig bezárólag, tehát nem elég, hogy logikusan át kell gondolni az összes jelenetet, de mindemellett rengeteget annak tudatában kell leforgatni, hogy a többség talán soha nem is látja majd. Ez pedig nemcsak óriási munka, hanem elképesztő költség is, amit nagyon kevesen vállaltak be az elmúlt évtizedekben, de a Wales Interactive csapata néhány évvel ezelőtt elhatározta, hogy megpróbálják feltámasztani a stílust, alkotásaik pedig évről évre egyre jobban sikerülnek. Elég csak kiemelni a sorból a The Bunker című zsenialitást, mely alighanem a csapat eddigi legjobbjaként tündököl, de ehhez a sorhoz mostantól bátran odatehető a The Complex is, ami a véletlenek dacára meglepően sok párhuzamot ápol mindazzal, ami jelenleg a világban történik.
Az alkotás története egy Kindar nevű fiktív ázsiai országban indul, ahol egy ismeretlen eredetű vírus emberek tömeges megbetegedését és halálát okozza. A szándékos vegyi támadásként a világra szabadított kórokozót ezen a ponton még meg tudja állítani a tudomány, dr. Amy Tenantra azonban olyan hatást gyakorolnak a történtek, hogy az elkövetkezendő éveit egy nanosejteken alapuló technológia, gyakorlatilag egy gyógyszer kifejlesztésének szenteli, ami képes szinte bármit meggyógyítani, esetleg magasabb szintre emelni az emberek képességeit. Csakhogy ez a nanosejtes technológia még nagyon gyerekcipőben jár, és bár az első kísérletek ígéretesek, ellenben még rengeteg tesztre van szükség ahhoz, hogy élesben is alkalmazható legyen.
A játékban öt évvel az ázsiai események után Amy éppen ezt a tudásanyagot próbálja meg átadni néhány rendkívül szkeptikus befektetőnek, amikor váratlanul kitör a káosz, a londoni metrón ugyanis egy nő rejtélyes körülmények között rosszul lesz, és vért hány, amit különféle kísérőjelenségek előznek meg. A doktor laboratóriuma azonnal értesü a történtekről, és kihívják a meetingről, hogy a helyszínre sietve vizsgálja meg a beteget, mert minden jel arra utal, hogy a rejtélyes nanosejtek elszabadultak, és egy világjárvány van készülőben.
A doktor eleget tesz a kérésnek, a cselekménybe pedig lassacskán bekapcsolódik több másik szereplő, így visszatér egy régi barát Rees Wakefield személyében, aki kicsit talán több is, mint barát, miközben az események nem várt fordulatot vesznek, amikor kiderül, hogy valóban Amy technológiája szabadult el, miközben fogságba esnek a kutatóintézmény egyik mélyen elzárt laborjában, ahová elindult már egy kivégzőosztag is a csapat után. Hogy végül miként alakul a történet, ki marad életben és miként lehet megállítani a nanosejteket? Minden egyes kérdésünkre megkapjuk majd a választ, de csak rajtunk múlik a végkifejlet, hiszen rengeteg fordulóponton nekünk kell döntenünk arról, hogy melyik mederben folydogáljon tovább a történet.
A The Complex esetében nem véletlenül használtuk fentebb az interaktív mozifilm kifejezést, hiszen valóban nagyjából másfél-két órában maximalizálhatjuk a nettó játékidőt, amit egy második vagy harmadik végigjátszással nyilván meg lehet sokszorozni, sőt érdemes is, hiszen nyolc különböző befejezés vár benne ránk. Ha pedig mindegyiket el akarjuk érni, akkor gyakran jópofa és különleges mellékvágányokra terelhetjük a történetet, hiszen a legtöbb FMV-vel ellentétben itt meglepően jól sikerült a folyamatos feszültségkeltés mellett a szereplőválogatás is. Már a főszereplő posztjára megválasztott Michelle Mylett (Hidrofóbia, Antisocial) is kitűnő döntés volt, hiszen azon túl, hogy egy nagyon jól szituált hölgyről van szó, aki rendkívül tehetségesen alakítja a fiatal és ambiciózus tudóst, kapott maga mellé egy olyan társat is Al Weaver (Colette, Grantchester) személyében, aki kellemes humorával és kisugárzásával egészen emlékezetessé teszi a duót.
Persze vannak itt még azért tehetséges és ismert színészek, így biztosan sokan azonnal felismerik majd Kate Dickie-t (Game of Thrones, The Witch), de a névtelen mellékszereplőkről sem feltétlenül az jut eszünkbe, hogy valami alacsony költségvetésű filmben próbálgatják szárnyaikat. Éppen ellenkezőleg, kifejezetten profi munkának tűnik ebből a szempontból a The Complex, és itt kell kiemelni a rendezői munkát, mely Paul Raschid érdeme, aki annak ellenére is nagyon ügyes és kreatív dolgokat hozott ki ebből a sztoriból a képernyőn, hogy főként színészi tapasztalatokkal rendelkezik korábbról. Nyilván senki se várjon azért egy hollywoodi szuperprodukciót, de meglepően sok helyszínen, nagyszerű fényekkel, beállításokkal, helyenként ügyes CGI-elemekkel kiegészülve kapjuk készhez a sztorit, aminél magasabb minőséget korábban talán még egyetlen videojáték sem produkált ebben a műfajban, ami kifejezetten nagy szó.
Hogy mégis mitől nevezhető videojátéknak a The Complex? Erre a kérdésre alighanem a legnehezebb válaszolni, hiszen 90 százalékban csak bámuljuk a képernyőt, és néhány alkalommal kattinthatunk egyet-egyet az aktuális döntésünk fényében, ami gyakorlatilag nulla interakciónak számít. Ha azonban a Telltale-féle kalandjátékok tetszettek, és azokat elfogadtuk videojátéknak, akkor ebben az esetben is elnézőnek kell lennünk, pláne annak fényében, hogy milyen kellemes kis történetet kapunk és milyen nagyszerű tálalásban.
Grafika:
Mivel élőszereplős felvételekből van összeollózva a játék, ezért ebben a kategóriában leginkább azt értékeljük, hogy milyen kiváló minőségű rendezői munkát kaptunk, és amíg be nem zárnak minket egy földalatti laborba, addig milyen változatos helyszínekre kalauzol el minket a cselekmény. Annak ellenére is elismerésre méltó ebben a tekintetben a végeredmény, hogy egyébként folyamatosan érzékelhető a trükközés, de ne feledjük el, hogy egy nagy adag sci-fi-szálat is beleszőttek az alkotók, amit azért soha nem egyszerű a képernyőre varázsolni. Kifejezetten jó hír továbbá, hogy ez az élőszereplős megoldás a gépünket sem izzasztja majd meg drasztikusabban.
Kezelőfelület, irányíthatóság:
Ha csak az illúziót növelték volna vele, akkor is elfért volna egy kicsivel több interakció a játékban, ezáltal több ponton is meg lehetett volna szakítani akár holografikus fejtörőkkel, akár másodperces felvételek összeollózásával a történetet azért, hogy egy kicsit még jobban a részeseivé válhassunk ennek az egésznek, és ne csak egy interaktív film legyen az egész, ahol néhány ponton alig pár másodpercünk lesz dönteni a folytatásról. Maga a kezelőfelület egyébiránt kellemesen egyszerű és letisztult, illeszkedik a koncepcióhoz, nehezen lehetne fogást találni rajta.
Játszhatóság:
Az rendben van, hogy a The Complex egy interaktív film, de azért a másfél-kétórás hosszúság kifejezetten csekélynek nevezhető még úgy is, hogy ez többnyire megszokott a műfajon belül. Nyilván ezt az árához is hozzáigazították, ezáltal két-három mozijegyért cserébe kapunk egy általunk irányítható élményt, de a történetnek több tekintetben is vannak olyan pontjai, elvarratlan szálai vagy logikátlanságai, melyek érezhetően azért ennyire kiugróak, mert legalább még egyszer ennyi ideig tartott volna mindent megmagyarázni.
Emiatt sok helyen egy kicsit befejezetlennek is tűnhet a játék, hiszen akadnak furcsa reakciók, de olyan elemek is, melyek teljesen feleslegesek voltak, elég csak arra gondolni, hogy folyamatosan nyomon követhetjük hősünk viszonyát a többi szereplővel, de ennek valójában sehol sem láthattuk gyakorlati értelmét. Mintha egy szuper játékelem egy részéről lenne szó, amit menet közben a mielőbbi kiadás érdekében – talán a koronavírus-járvány miatt – inkább annyiban hagytak.
Intelligencia, nehézség: A mesterséges intelligencia sok vizet nem zavar a játékban, a nehézséggel kapcsolatban viszont annyit kiemelnénk, hogy kihívást ne nagyon keressen itt senki sem, hiszen a The Complex egyáltalán nem erről szól. Hiába állít minket a történet szinte minden esetben valóban nehéz döntések elé, amikor nincs igazán jó, sokkal inkább kisebb és nagyobb rossz választás.
Hangok, zene: Nemcsak a körítés, az ízlésesen leforgatott jelenetek, hanem a hangok is egészen jóra sikerültek a játékban. A színészek nagy beleéléssel, kellemes előadásmóddal, maximális beleéléssel adják elő a sztorit, miközben az effektekre és a zenékre sem panaszkodhatnánk különösebben.
Összegzés: Az FMV stíluson belül a The Complex tehát összességében még hibái és hiányosságai ellenére is egy kifejezetten kellemes alkotás lett, melyet a kiváló színészi játék, a folyamatosan pergős, feszültségben tartó történet és a minőségi megoldások meglepően kellemes élménnyé varázsolnak. Noha az aktuális járványhelyzet miatt véleményünk szerint egy kicsit megvágva került a rajongók elé, de ebben a formájában is élvezhető, hiszen gyakorlatilag két mozijegy ellenében egy olyan élményt kapunk, amit egyetlen filmszínház sem képes elénk tárni még ebben a formában.
Fejlesztő: Wales Interactive
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i3 vagy AMD A6 2,4 GHz-es processzor, Nvidia GeForce GTX 460 vagy ATI Radeon HD 5750 grafikus kártya, 2 GB RAM, 11 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i5 vagy AMD A6 2,4 GHz-es processzor, Nvidia GeForce GTX 460 vagy ATI Radeon M295X grafikus kártya, 4 GB RAM, 11 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: The Bunker, Late Shift
Kategória: full motion video kalandjáték
Újabb interaktív mozifilmmel örvendeztette meg az FMV-műfaj kedvelőit a Wales Interactive csapata, akik rendkívül aktuális témát boncolgatnak, a főszerepben egy, a koronavírus-járványhoz több ponton is hasonlító helyzettel. Játéktesztünkből kiderül, hogy miként sikerült a The Complex!
Amennyiben sorra vennénk a játékvilág leginkább hányattatott sorsú műfajait, akkor az FMV, vagyis a full motion video alighanem ott lenne az élen, hiszen dacára annak, hogy már a nyolcvanas évek óta létező zsánerről van szó, még senki sem tudott olyan maradandót alkotni a szűkös határok között, ami világsikert hozott volna. Ennek az oka részben abban keresendő, hogy az élőszereplős jelenetekre épülő kalandjáték, vagy még inkább konyhanyelven interaktív mozi elkészítése annak ellenére sem kis munka, hogy itt nem is annyira a programozói háttérnek kell a helyén lennie, sokkal inkább a megfelelő színészeknek és rendezőknek.
Merthogy egy ilyen videojáték elkészítése lényegében olyan, mintha párhuzamosan több filmet forgatnának az alkotók, hiszen minden döntéssel újabb mederbe sodródik a történet, és minden mellékágnak kapcsolódnia kell a többihez a fináléig bezárólag, tehát nem elég, hogy logikusan át kell gondolni az összes jelenetet, de mindemellett rengeteget annak tudatában kell leforgatni, hogy a többség talán soha nem is látja majd. Ez pedig nemcsak óriási munka, hanem elképesztő költség is, amit nagyon kevesen vállaltak be az elmúlt évtizedekben, de a Wales Interactive csapata néhány évvel ezelőtt elhatározta, hogy megpróbálják feltámasztani a stílust, alkotásaik pedig évről évre egyre jobban sikerülnek. Elég csak kiemelni a sorból a The Bunker című zsenialitást, mely alighanem a csapat eddigi legjobbjaként tündököl, de ehhez a sorhoz mostantól bátran odatehető a The Complex is, ami a véletlenek dacára meglepően sok párhuzamot ápol mindazzal, ami jelenleg a világban történik.
Az alkotás története egy Kindar nevű fiktív ázsiai országban indul, ahol egy ismeretlen eredetű vírus emberek tömeges megbetegedését és halálát okozza. A szándékos vegyi támadásként a világra szabadított kórokozót ezen a ponton még meg tudja állítani a tudomány, dr. Amy Tenantra azonban olyan hatást gyakorolnak a történtek, hogy az elkövetkezendő éveit egy nanosejteken alapuló technológia, gyakorlatilag egy gyógyszer kifejlesztésének szenteli, ami képes szinte bármit meggyógyítani, esetleg magasabb szintre emelni az emberek képességeit. Csakhogy ez a nanosejtes technológia még nagyon gyerekcipőben jár, és bár az első kísérletek ígéretesek, ellenben még rengeteg tesztre van szükség ahhoz, hogy élesben is alkalmazható legyen.
A játékban öt évvel az ázsiai események után Amy éppen ezt a tudásanyagot próbálja meg átadni néhány rendkívül szkeptikus befektetőnek, amikor váratlanul kitör a káosz, a londoni metrón ugyanis egy nő rejtélyes körülmények között rosszul lesz, és vért hány, amit különféle kísérőjelenségek előznek meg. A doktor laboratóriuma azonnal értesü a történtekről, és kihívják a meetingről, hogy a helyszínre sietve vizsgálja meg a beteget, mert minden jel arra utal, hogy a rejtélyes nanosejtek elszabadultak, és egy világjárvány van készülőben.
A doktor eleget tesz a kérésnek, a cselekménybe pedig lassacskán bekapcsolódik több másik szereplő, így visszatér egy régi barát Rees Wakefield személyében, aki kicsit talán több is, mint barát, miközben az események nem várt fordulatot vesznek, amikor kiderül, hogy valóban Amy technológiája szabadult el, miközben fogságba esnek a kutatóintézmény egyik mélyen elzárt laborjában, ahová elindult már egy kivégzőosztag is a csapat után. Hogy végül miként alakul a történet, ki marad életben és miként lehet megállítani a nanosejteket? Minden egyes kérdésünkre megkapjuk majd a választ, de csak rajtunk múlik a végkifejlet, hiszen rengeteg fordulóponton nekünk kell döntenünk arról, hogy melyik mederben folydogáljon tovább a történet.
A The Complex esetében nem véletlenül használtuk fentebb az interaktív mozifilm kifejezést, hiszen valóban nagyjából másfél-két órában maximalizálhatjuk a nettó játékidőt, amit egy második vagy harmadik végigjátszással nyilván meg lehet sokszorozni, sőt érdemes is, hiszen nyolc különböző befejezés vár benne ránk. Ha pedig mindegyiket el akarjuk érni, akkor gyakran jópofa és különleges mellékvágányokra terelhetjük a történetet, hiszen a legtöbb FMV-vel ellentétben itt meglepően jól sikerült a folyamatos feszültségkeltés mellett a szereplőválogatás is. Már a főszereplő posztjára megválasztott Michelle Mylett (Hidrofóbia, Antisocial) is kitűnő döntés volt, hiszen azon túl, hogy egy nagyon jól szituált hölgyről van szó, aki rendkívül tehetségesen alakítja a fiatal és ambiciózus tudóst, kapott maga mellé egy olyan társat is Al Weaver (Colette, Grantchester) személyében, aki kellemes humorával és kisugárzásával egészen emlékezetessé teszi a duót.
Persze vannak itt még azért tehetséges és ismert színészek, így biztosan sokan azonnal felismerik majd Kate Dickie-t (Game of Thrones, The Witch), de a névtelen mellékszereplőkről sem feltétlenül az jut eszünkbe, hogy valami alacsony költségvetésű filmben próbálgatják szárnyaikat. Éppen ellenkezőleg, kifejezetten profi munkának tűnik ebből a szempontból a The Complex, és itt kell kiemelni a rendezői munkát, mely Paul Raschid érdeme, aki annak ellenére is nagyon ügyes és kreatív dolgokat hozott ki ebből a sztoriból a képernyőn, hogy főként színészi tapasztalatokkal rendelkezik korábbról. Nyilván senki se várjon azért egy hollywoodi szuperprodukciót, de meglepően sok helyszínen, nagyszerű fényekkel, beállításokkal, helyenként ügyes CGI-elemekkel kiegészülve kapjuk készhez a sztorit, aminél magasabb minőséget korábban talán még egyetlen videojáték sem produkált ebben a műfajban, ami kifejezetten nagy szó.
Hogy mégis mitől nevezhető videojátéknak a The Complex? Erre a kérdésre alighanem a legnehezebb válaszolni, hiszen 90 százalékban csak bámuljuk a képernyőt, és néhány alkalommal kattinthatunk egyet-egyet az aktuális döntésünk fényében, ami gyakorlatilag nulla interakciónak számít. Ha azonban a Telltale-féle kalandjátékok tetszettek, és azokat elfogadtuk videojátéknak, akkor ebben az esetben is elnézőnek kell lennünk, pláne annak fényében, hogy milyen kellemes kis történetet kapunk és milyen nagyszerű tálalásban.
Grafika:
Mivel élőszereplős felvételekből van összeollózva a játék, ezért ebben a kategóriában leginkább azt értékeljük, hogy milyen kiváló minőségű rendezői munkát kaptunk, és amíg be nem zárnak minket egy földalatti laborba, addig milyen változatos helyszínekre kalauzol el minket a cselekmény. Annak ellenére is elismerésre méltó ebben a tekintetben a végeredmény, hogy egyébként folyamatosan érzékelhető a trükközés, de ne feledjük el, hogy egy nagy adag sci-fi-szálat is beleszőttek az alkotók, amit azért soha nem egyszerű a képernyőre varázsolni. Kifejezetten jó hír továbbá, hogy ez az élőszereplős megoldás a gépünket sem izzasztja majd meg drasztikusabban.Kezelőfelület, irányíthatóság:
Ha csak az illúziót növelték volna vele, akkor is elfért volna egy kicsivel több interakció a játékban, ezáltal több ponton is meg lehetett volna szakítani akár holografikus fejtörőkkel, akár másodperces felvételek összeollózásával a történetet azért, hogy egy kicsit még jobban a részeseivé válhassunk ennek az egésznek, és ne csak egy interaktív film legyen az egész, ahol néhány ponton alig pár másodpercünk lesz dönteni a folytatásról. Maga a kezelőfelület egyébiránt kellemesen egyszerű és letisztult, illeszkedik a koncepcióhoz, nehezen lehetne fogást találni rajta.Játszhatóság:
Az rendben van, hogy a The Complex egy interaktív film, de azért a másfél-kétórás hosszúság kifejezetten csekélynek nevezhető még úgy is, hogy ez többnyire megszokott a műfajon belül. Nyilván ezt az árához is hozzáigazították, ezáltal két-három mozijegyért cserébe kapunk egy általunk irányítható élményt, de a történetnek több tekintetben is vannak olyan pontjai, elvarratlan szálai vagy logikátlanságai, melyek érezhetően azért ennyire kiugróak, mert legalább még egyszer ennyi ideig tartott volna mindent megmagyarázni.Emiatt sok helyen egy kicsit befejezetlennek is tűnhet a játék, hiszen akadnak furcsa reakciók, de olyan elemek is, melyek teljesen feleslegesek voltak, elég csak arra gondolni, hogy folyamatosan nyomon követhetjük hősünk viszonyát a többi szereplővel, de ennek valójában sehol sem láthattuk gyakorlati értelmét. Mintha egy szuper játékelem egy részéről lenne szó, amit menet közben a mielőbbi kiadás érdekében – talán a koronavírus-járvány miatt – inkább annyiban hagytak.
Intelligencia, nehézség:
A mesterséges intelligencia sok vizet nem zavar a játékban, a nehézséggel kapcsolatban viszont annyit kiemelnénk, hogy kihívást ne nagyon keressen itt senki sem, hiszen a The Complex egyáltalán nem erről szól. Hiába állít minket a történet szinte minden esetben valóban nehéz döntések elé, amikor nincs igazán jó, sokkal inkább kisebb és nagyobb rossz választás.Hangok, zene:
Nemcsak a körítés, az ízlésesen leforgatott jelenetek, hanem a hangok is egészen jóra sikerültek a játékban. A színészek nagy beleéléssel, kellemes előadásmóddal, maximális beleéléssel adják elő a sztorit, miközben az effektekre és a zenékre sem panaszkodhatnánk különösebben.Összegzés:
Az FMV stíluson belül a The Complex tehát összességében még hibái és hiányosságai ellenére is egy kifejezetten kellemes alkotás lett, melyet a kiváló színészi játék, a folyamatosan pergős, feszültségben tartó történet és a minőségi megoldások meglepően kellemes élménnyé varázsolnak. Noha az aktuális járványhelyzet miatt véleményünk szerint egy kicsit megvágva került a rajongók elé, de ebben a formájában is élvezhető, hiszen gyakorlatilag két mozijegy ellenében egy olyan élményt kapunk, amit egyetlen filmszínház sem képes elénk tárni még ebben a formában.