SG.hu
Journey to the Savage Planet
Kiadó: 505 Games
Fejlesztő: Typhoon Studios
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i5-750 2,6 GHz-es vagy AMD FX-4350 processzor, Nvidia GeForce GTX 660 vagy ATI Radeon HD 7950 grafikus kártya, 4 GB RAM, 10 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Outer Wilds, Subnautica
Kategória: FPS
A bizonyos körökben legendás státuszt elért Alex Hutchinson most egy teljesen új csapat tagjaként fogott bele a játékkészítésbe, a Typhoon Studios égisze alatt pedig rögtön egy igazán különleges alkotással lepte meg főként az egykori Spore rajongóit. Játéktesztünkből kiderül, hogy miként sikerült a Journey to the Savage Planet!
Kifejezetten gyakoriak manapság azok a videojátékok, melyek az idegen világok felfedezésére és túlélésére koncentrálnak. Bár trendről talán még nem beszélhetünk, de a Subnautica vagy az Outer Wilds után kezdetben egy kicsit félve közelítettünk a Journey to the Savage Planet irányába, mely valahol a két alkotás közötti aranyközépútra helyezte magát, hiszen előbbihez mérten lényegesen kevesebb benne a túlélés, míg utóbbihoz viszonyítva sokkal kisebb és egységesebb világban játszódik. Aggodalmunkat azonban rögtön eloszlatta, amikor megtudtuk, hogy az alig három évvel ezelőtt alapított Typhoon Studios mindennek nevezhető, csak kezdőnek nem, hiszen olyan játékipari veteránok gyűltek itt össze, mint Yassine Riahi, Reid Schneider, vagy mind közül a legismertebbnek tekinthető Alex Hutchinson.
Akinek esetleg az ő neve sem mondana semmit, emberünk idestova 15 éve indította be karrierjét, amikor az EA kötelékében a The Sims 2 vezető dizájnere lett, majd oroszlánrészt vállalt a Spore elkészítésében, de később a Ubisoft berkein belül az Assassin’s Creed III és a Far Cry 4 munkálatait is támogatta. Egy ilyen háttérrel talán nem meglepő, hogy a Journey to the Savage Planet hiába lett egy új csapat első projektje, valójában egy igencsak derekasan összerakott, minden tekintetben magas minőséget képviselő alkotás született belőle, mely első blikkre olyan, mintha egy a Spore által összerakott világra ráhúztunk volna egy felfedezésre, kalandozásra és gyűjtögetésre felépülő kalandos FPS-t. Bár ez a hasonlat összességében furcsának tűnhet, valójában azonban ennél jobban csak akkor kerülhetünk közelebb Hutchinson újdonságához, ha bővebben belemegyünk a részletekbe. Ne is kerülgessük tehát sokáig a forró kását!
A játék főszereplői mi leszünk, névtelen és bármikor reprodukálható újoncok, hiszen ha meghalunk, az űrhajónk azonnal készít rólunk egy emlékeinkkel megáldott klónt. A Kindred Aerospace vállalat megbízásából azt a feladatot kapjuk, hogy utazzunk el, és térképezzük fel az AR-Y 26 névre keresztelt bolygót, a Földön ugyanis egyre nagyobb a probléma, ezáltal újabb planétákra van szükség az emberiség túlélésének érdekében. Ezt a sárgolyót pedig lakhatónak kiáltották ki a tudósok, azonban nem sok esélyt láttak arra, hogy bármilyen életforma megtelepedett rajta.
Miután landolásunk inkább egyfajta zuhanás volt, aminek részeként űrhajónk megsérült, úgy határozunk, hogy nekikezdünk a planéta felfedezésének, és alig kell néhány másodpercet sétálgatnunk ahhoz, hogy rögtön ráébredjünk: nem vagyunk egyedül. Bár először csak kedves kis lényekkel találkozunk, akik csak akkor bántanak majd minket, ha mi sem leszünk túl kedvesek velük, de később belebotolhatunk igazán vad teremtményekbe is, sőt mi több, a figyelmünket nagyon hamar felkelti egy óriási toronyszerűség, mely egyáltalán nem úgy tűnik, mintha egy lufityúk, vagy egy sikítozó kígyószerű teremtmény építette volna.
Merthogy a Journey to the Savage Planet dugig lesz efféle teremtményekkel. Az alkotók egy olyan színes, élő és lélegző világot alkottak meg nekünk, melyre minden tekintetben nagy hatást gyakorolt a Spore, ezáltal nem egy klasszikus sci-fi-történettel lesz dolgunk, inkább egy vidám körítéssel, ahol minden egyes felfedezett pályarész tartogat majd nekünk meglepetéseket. Merthogy a szabadon bejárható világ, ha a méret tekintetében nem is dönt rekordokat, azért egészen nagy ahhoz, hogy folyamatosan szkennerrel a fejünkön nézegessük a növényeket, az állatokat vagy a különleges földrajzi képződményeket.
Ha csak feleennyire lett volna jól berendezett és érdekes a No Man’s Sky, egészen másként alakulhatott volna a Hello Games alkotásának sorsa. Zárjuk azonban be gyorsan ezt a zárójelet, hiszen a Typhoon Studios műve tényleg teljes egészében más elemekből építkezik, itt nincs búskomorság, haldokló földlakók vagy atomháborúval fenyegető szupervállalatok, sokkal inkább humorral és vidámsággal találkozunk majd. Hősünk állandó beszólogatásai, az űrhajónkon található vicces reklámok, de úgy általánosságban az élőlények és a kapcsolódó hanghatások egyaránt rengeteg vicces pillanatot tárnak majd elénk.
Összességében tehát csak a felfedezés, a különleges bolygó tanulmányozása is óriási élmény lesz, de azért a készítők rengeteg további lehetőséget álmodtak meg azért, hogy a játékmenet tartalmasabb lehessen. Megannyi gyűjtögetni való, számtalan ezekhez kapcsolódó ügyeskedés vár majd például ránk az alkotásban, melyek nem ritkán a továbbjutás kulcsát is jelentik. Mindezt persze humorral tálalva. Elég csak azokra a különleges útonálló növényekre gondolni, melyek akkor engednek át minket, ha a kis lufityúkok közül legalább egyet sikerült a legendás Fable mintájára belerúgni a lény szájába.
Bár lehetőségünk nyílik a különféle feladatokhoz az emberi világból érkező dolgokat is használni, azért a készítők mesterien belefonták a felfedezésre váró planéta sajátosságait a játékmenetbe a különféle termésekkel és egyebekkel, így például az egyik növény csak arra szolgál majd, hogy mindig visszatöltse az életerőnket. Hogy mi a helyzet az akciókkal? Bár a játék elején a kezünkbe nyomnak majd egy fegyvert, alapvetően azonban meglepően ritka esetben kell használnunk, hiszen a planéta élőlényeinek a többsége vagy azonnal elrohan, vagy kíváncsiskodva néz ránk, esetleg ügyet sem vesz rólunk, ha meglát. Persze megtámadhatjuk őket, de az esetek többségében felesleges – ilyen küldetések szinte egyáltalán nincsenek is –, egyedül azokkal a lényekkel kell kivételt tennünk, akik eleve támadnak, tehát védekeznünk kell.
Ami a Journey to the Savage Planet kapcsán kifejezetten szimpatikus volt, hogy nem kellett feleslegesen elveszni egy óriási világban, az egésznek volt eleje, közepe és vége, ami kifejezetten ritka manapság. Az alkotásnak azonban ez kifejezetten jól áll, mint ahogyan a háttérben meghúzódó fejlődési és craftrendszer, amelyet mesterien beépítettek a játékmenetbe, ezáltal sok esetben csak akkor tudunk továbbjutni, ha fejlesztettük a fegyverünket vagy megtanultuk a dupla ugrás képességét. Ezekhez minden esetben értékes alapanyagokat kell majd begyűjtenünk, melyeket ellenfelekből, kőzetekből vagy éppen növényekből tudunk beszerezni, és az űrhajónkban található 3D nyomtató segítségével előállítani belőlük a szükséges elemeket. A helyszínek közti távolságok egyébiránt nem túl nagyok, de azért minden ponton találhatunk majd egy-egy portált, melyek megkönnyítik a közlekedést, és felpörgetik az egyébként kifejezetten nyugtató és kellemes hangulatú játékot.
Grafika:
A legtöbb helyen igazán látványos megjelenéssel kecsegtet a Journey to the Savage Planet, azonban sajnos nagyon könnyű a csodálatos, színes-szagos illúzió mögé látni. A készítők ugyanis mesterien értenek ahhoz, hogy miként kell színekkel és különleges megoldásokkal megvezetni a játékosokat, lévén ránézésre egészen csinos a látvány, de amint nem nagy általánosságban, hanem fókuszáltan nézünk bizonyos elemekre, rögtön előbukkanhatnak kellemetlenségek. Persze a kompromisszumot máshol kamatoztatták a fejlesztők, lévén a játék kifejezetten barátságos gépigényt kapott, így akár a többéves masinákon sem okozhat problémát a futtatása.
Kezelőfelület, irányíthatóság:
Amilyen sok opciót találunk a játékban, olyan könnyed és letisztult lett a kezelőfelület, illetve a kapcsolódó irányítás. Mivel egy belsőnézetes kalandról beszélünk, talán nem meglepő, hogy hősünket nagyon egyszerűen terelgethetjük, könnyed a gyűjtögetés, a felfedezés, az esetleges harcok, sőt még az űrhajó szűkös környezetében sem okoz csalódást a felépített rendszer.
Játszhatóság: Noha nem ígérnek a készítők 40-50 órányi élményt, hovatovább egy kifejezetten lineáris kalandról van szó, azonban az a 10-15 órányi történet, amit az AR-Y 26 felszínén töltünk, igencsak intenzív és kellemes is lett egyben. Sőt, a rengeteg rejtett helyszín, a mellékes teendők és a gyűjtögetni valók miatt egy második végigjátszás egyaránt kijár neki, miközben a szavatosságot egy kooperatív móddal egészítették ki az alkotók, hiszen ketten még az idegen világok felfedezése is sokkal jobb móka.
Intelligencia, nehézség: Egészen profi szinten alkalmazta a játék a mesterséges intelligenciát. Az élővilág folyamatosan reagál ránk, tetteinkhez igazítja a legtöbb élőlény viselkedését, miközben a támadó létformák nagyon gyakran okozhatnak nekünk fejtörést. Ha mégis meggyűlne valamelyikkel a bajunk, csak iszkoljunk el, amilyen gyorsan lehet, fejlesszük fegyverünket és képességeinket, és máris könnyebben vehetjük az akadályokat. Csak ennyire lesz lényeges a fejlődési rendszer, ennyire számítanak majd az általunk craftolt dolgok.
Hangok, zene: Szintén nem tudnánk negatívumokat felsorolni a Journey to the Savage Planet hangjai és zenéi kapcsán. Bár utóbbiak néha kicsit szegényesek, ellenben a nagyszerű világábrázoláshoz elengedhetetlen hangeffektek kivétel nélkül a helyükön vannak, legyen szó akár az általános zörejekről, akár a lények által kiadott hangokról. Az már csak hab a tortán, hogy a szinkronokkal sincs probléma, noha nem is szólal meg túl sok ember – vagy mesterséges intelligencia – a játékban!
Összegzés: Érezhető, hogy a Journey to the Savage Planet mögött nem kezdő játékfejlesztők álltak, hiszen bár nem egy dollármilliókból összehozott projekt született, viszont a szakértelem, a tapasztalat és a kreatív hozzáállás valami olyan dolgot eredményezett, amihez foghatót ebben a minőségben még talán soha nem kaptunk. Nem egy túlélőjáték, nem is akciójáték, de még csak tisztán felfedezős kalandnak sem neveznénk, mert mindenből találhatunk benne egy keveset, és pont ez a sokszínűség az, aminek köszönhetően a végeredmény figyelemre méltó lett. Nem mellesleg pedig nagyszerűen működik is! Őszintén reméljük, hogy lesz folytatás, bár ezen a vonalon szinte bárminek örülnénk egy ilyen tehetséges csapattól!
Fejlesztő: Typhoon Studios
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i5-750 2,6 GHz-es vagy AMD FX-4350 processzor, Nvidia GeForce GTX 660 vagy ATI Radeon HD 7950 grafikus kártya, 4 GB RAM, 10 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Outer Wilds, Subnautica
Kategória: FPS
A bizonyos körökben legendás státuszt elért Alex Hutchinson most egy teljesen új csapat tagjaként fogott bele a játékkészítésbe, a Typhoon Studios égisze alatt pedig rögtön egy igazán különleges alkotással lepte meg főként az egykori Spore rajongóit. Játéktesztünkből kiderül, hogy miként sikerült a Journey to the Savage Planet!
Kifejezetten gyakoriak manapság azok a videojátékok, melyek az idegen világok felfedezésére és túlélésére koncentrálnak. Bár trendről talán még nem beszélhetünk, de a Subnautica vagy az Outer Wilds után kezdetben egy kicsit félve közelítettünk a Journey to the Savage Planet irányába, mely valahol a két alkotás közötti aranyközépútra helyezte magát, hiszen előbbihez mérten lényegesen kevesebb benne a túlélés, míg utóbbihoz viszonyítva sokkal kisebb és egységesebb világban játszódik. Aggodalmunkat azonban rögtön eloszlatta, amikor megtudtuk, hogy az alig három évvel ezelőtt alapított Typhoon Studios mindennek nevezhető, csak kezdőnek nem, hiszen olyan játékipari veteránok gyűltek itt össze, mint Yassine Riahi, Reid Schneider, vagy mind közül a legismertebbnek tekinthető Alex Hutchinson.
Akinek esetleg az ő neve sem mondana semmit, emberünk idestova 15 éve indította be karrierjét, amikor az EA kötelékében a The Sims 2 vezető dizájnere lett, majd oroszlánrészt vállalt a Spore elkészítésében, de később a Ubisoft berkein belül az Assassin’s Creed III és a Far Cry 4 munkálatait is támogatta. Egy ilyen háttérrel talán nem meglepő, hogy a Journey to the Savage Planet hiába lett egy új csapat első projektje, valójában egy igencsak derekasan összerakott, minden tekintetben magas minőséget képviselő alkotás született belőle, mely első blikkre olyan, mintha egy a Spore által összerakott világra ráhúztunk volna egy felfedezésre, kalandozásra és gyűjtögetésre felépülő kalandos FPS-t. Bár ez a hasonlat összességében furcsának tűnhet, valójában azonban ennél jobban csak akkor kerülhetünk közelebb Hutchinson újdonságához, ha bővebben belemegyünk a részletekbe. Ne is kerülgessük tehát sokáig a forró kását!
A játék főszereplői mi leszünk, névtelen és bármikor reprodukálható újoncok, hiszen ha meghalunk, az űrhajónk azonnal készít rólunk egy emlékeinkkel megáldott klónt. A Kindred Aerospace vállalat megbízásából azt a feladatot kapjuk, hogy utazzunk el, és térképezzük fel az AR-Y 26 névre keresztelt bolygót, a Földön ugyanis egyre nagyobb a probléma, ezáltal újabb planétákra van szükség az emberiség túlélésének érdekében. Ezt a sárgolyót pedig lakhatónak kiáltották ki a tudósok, azonban nem sok esélyt láttak arra, hogy bármilyen életforma megtelepedett rajta.
Miután landolásunk inkább egyfajta zuhanás volt, aminek részeként űrhajónk megsérült, úgy határozunk, hogy nekikezdünk a planéta felfedezésének, és alig kell néhány másodpercet sétálgatnunk ahhoz, hogy rögtön ráébredjünk: nem vagyunk egyedül. Bár először csak kedves kis lényekkel találkozunk, akik csak akkor bántanak majd minket, ha mi sem leszünk túl kedvesek velük, de később belebotolhatunk igazán vad teremtményekbe is, sőt mi több, a figyelmünket nagyon hamar felkelti egy óriási toronyszerűség, mely egyáltalán nem úgy tűnik, mintha egy lufityúk, vagy egy sikítozó kígyószerű teremtmény építette volna.
Merthogy a Journey to the Savage Planet dugig lesz efféle teremtményekkel. Az alkotók egy olyan színes, élő és lélegző világot alkottak meg nekünk, melyre minden tekintetben nagy hatást gyakorolt a Spore, ezáltal nem egy klasszikus sci-fi-történettel lesz dolgunk, inkább egy vidám körítéssel, ahol minden egyes felfedezett pályarész tartogat majd nekünk meglepetéseket. Merthogy a szabadon bejárható világ, ha a méret tekintetében nem is dönt rekordokat, azért egészen nagy ahhoz, hogy folyamatosan szkennerrel a fejünkön nézegessük a növényeket, az állatokat vagy a különleges földrajzi képződményeket.
Ha csak feleennyire lett volna jól berendezett és érdekes a No Man’s Sky, egészen másként alakulhatott volna a Hello Games alkotásának sorsa. Zárjuk azonban be gyorsan ezt a zárójelet, hiszen a Typhoon Studios műve tényleg teljes egészében más elemekből építkezik, itt nincs búskomorság, haldokló földlakók vagy atomháborúval fenyegető szupervállalatok, sokkal inkább humorral és vidámsággal találkozunk majd. Hősünk állandó beszólogatásai, az űrhajónkon található vicces reklámok, de úgy általánosságban az élőlények és a kapcsolódó hanghatások egyaránt rengeteg vicces pillanatot tárnak majd elénk.
Összességében tehát csak a felfedezés, a különleges bolygó tanulmányozása is óriási élmény lesz, de azért a készítők rengeteg további lehetőséget álmodtak meg azért, hogy a játékmenet tartalmasabb lehessen. Megannyi gyűjtögetni való, számtalan ezekhez kapcsolódó ügyeskedés vár majd például ránk az alkotásban, melyek nem ritkán a továbbjutás kulcsát is jelentik. Mindezt persze humorral tálalva. Elég csak azokra a különleges útonálló növényekre gondolni, melyek akkor engednek át minket, ha a kis lufityúkok közül legalább egyet sikerült a legendás Fable mintájára belerúgni a lény szájába.
Bár lehetőségünk nyílik a különféle feladatokhoz az emberi világból érkező dolgokat is használni, azért a készítők mesterien belefonták a felfedezésre váró planéta sajátosságait a játékmenetbe a különféle termésekkel és egyebekkel, így például az egyik növény csak arra szolgál majd, hogy mindig visszatöltse az életerőnket. Hogy mi a helyzet az akciókkal? Bár a játék elején a kezünkbe nyomnak majd egy fegyvert, alapvetően azonban meglepően ritka esetben kell használnunk, hiszen a planéta élőlényeinek a többsége vagy azonnal elrohan, vagy kíváncsiskodva néz ránk, esetleg ügyet sem vesz rólunk, ha meglát. Persze megtámadhatjuk őket, de az esetek többségében felesleges – ilyen küldetések szinte egyáltalán nincsenek is –, egyedül azokkal a lényekkel kell kivételt tennünk, akik eleve támadnak, tehát védekeznünk kell.
Ami a Journey to the Savage Planet kapcsán kifejezetten szimpatikus volt, hogy nem kellett feleslegesen elveszni egy óriási világban, az egésznek volt eleje, közepe és vége, ami kifejezetten ritka manapság. Az alkotásnak azonban ez kifejezetten jól áll, mint ahogyan a háttérben meghúzódó fejlődési és craftrendszer, amelyet mesterien beépítettek a játékmenetbe, ezáltal sok esetben csak akkor tudunk továbbjutni, ha fejlesztettük a fegyverünket vagy megtanultuk a dupla ugrás képességét. Ezekhez minden esetben értékes alapanyagokat kell majd begyűjtenünk, melyeket ellenfelekből, kőzetekből vagy éppen növényekből tudunk beszerezni, és az űrhajónkban található 3D nyomtató segítségével előállítani belőlük a szükséges elemeket. A helyszínek közti távolságok egyébiránt nem túl nagyok, de azért minden ponton találhatunk majd egy-egy portált, melyek megkönnyítik a közlekedést, és felpörgetik az egyébként kifejezetten nyugtató és kellemes hangulatú játékot.
Grafika:
A legtöbb helyen igazán látványos megjelenéssel kecsegtet a Journey to the Savage Planet, azonban sajnos nagyon könnyű a csodálatos, színes-szagos illúzió mögé látni. A készítők ugyanis mesterien értenek ahhoz, hogy miként kell színekkel és különleges megoldásokkal megvezetni a játékosokat, lévén ránézésre egészen csinos a látvány, de amint nem nagy általánosságban, hanem fókuszáltan nézünk bizonyos elemekre, rögtön előbukkanhatnak kellemetlenségek. Persze a kompromisszumot máshol kamatoztatták a fejlesztők, lévén a játék kifejezetten barátságos gépigényt kapott, így akár a többéves masinákon sem okozhat problémát a futtatása.Kezelőfelület, irányíthatóság:
Amilyen sok opciót találunk a játékban, olyan könnyed és letisztult lett a kezelőfelület, illetve a kapcsolódó irányítás. Mivel egy belsőnézetes kalandról beszélünk, talán nem meglepő, hogy hősünket nagyon egyszerűen terelgethetjük, könnyed a gyűjtögetés, a felfedezés, az esetleges harcok, sőt még az űrhajó szűkös környezetében sem okoz csalódást a felépített rendszer.Játszhatóság:
Noha nem ígérnek a készítők 40-50 órányi élményt, hovatovább egy kifejezetten lineáris kalandról van szó, azonban az a 10-15 órányi történet, amit az AR-Y 26 felszínén töltünk, igencsak intenzív és kellemes is lett egyben. Sőt, a rengeteg rejtett helyszín, a mellékes teendők és a gyűjtögetni valók miatt egy második végigjátszás egyaránt kijár neki, miközben a szavatosságot egy kooperatív móddal egészítették ki az alkotók, hiszen ketten még az idegen világok felfedezése is sokkal jobb móka.Intelligencia, nehézség:
Egészen profi szinten alkalmazta a játék a mesterséges intelligenciát. Az élővilág folyamatosan reagál ránk, tetteinkhez igazítja a legtöbb élőlény viselkedését, miközben a támadó létformák nagyon gyakran okozhatnak nekünk fejtörést. Ha mégis meggyűlne valamelyikkel a bajunk, csak iszkoljunk el, amilyen gyorsan lehet, fejlesszük fegyverünket és képességeinket, és máris könnyebben vehetjük az akadályokat. Csak ennyire lesz lényeges a fejlődési rendszer, ennyire számítanak majd az általunk craftolt dolgok. Hangok, zene:
Szintén nem tudnánk negatívumokat felsorolni a Journey to the Savage Planet hangjai és zenéi kapcsán. Bár utóbbiak néha kicsit szegényesek, ellenben a nagyszerű világábrázoláshoz elengedhetetlen hangeffektek kivétel nélkül a helyükön vannak, legyen szó akár az általános zörejekről, akár a lények által kiadott hangokról. Az már csak hab a tortán, hogy a szinkronokkal sincs probléma, noha nem is szólal meg túl sok ember – vagy mesterséges intelligencia – a játékban!Összegzés:
Érezhető, hogy a Journey to the Savage Planet mögött nem kezdő játékfejlesztők álltak, hiszen bár nem egy dollármilliókból összehozott projekt született, viszont a szakértelem, a tapasztalat és a kreatív hozzáállás valami olyan dolgot eredményezett, amihez foghatót ebben a minőségben még talán soha nem kaptunk. Nem egy túlélőjáték, nem is akciójáték, de még csak tisztán felfedezős kalandnak sem neveznénk, mert mindenből találhatunk benne egy keveset, és pont ez a sokszínűség az, aminek köszönhetően a végeredmény figyelemre méltó lett. Nem mellesleg pedig nagyszerűen működik is! Őszintén reméljük, hogy lesz folytatás, bár ezen a vonalon szinte bárminek örülnénk egy ilyen tehetséges csapattól!