Ötvös Tibor
Folytatódik az A Plague Tale: Innocence
A jelek szerint folytatást kap az A Plague Tale: Innocence.
Az A Plague Tale: Innocent szép sikereket aratott és éppen ezért cseppet sem meglepő az a mai hír, mely szerint a Focus Home Interactive hamarosan leleplezi a második részt is. Az XboxSquad értesülései alapján az A Plague Tale: Innocence 2 leleplezésére 2020-ban kerül sor, a premier pedig 2022-ben várható. A nagy kérdés, hogy az Asobo Studio milyen történettel rukkol majd elő a második részhez.
Az első részben a 14. századi Franciaországban jártunk, ahol az Inkvizíció, a pestis és a portyázó angol hadak is komoly gondot okoznak. A legkomolyabb veszélyt azonban a patkányok jelentik, akik az akkori hiedelem szerint magukban hordozták a fertőzést és betegséget is. Ez azonban csak eleinte jelentett fenyegetést, hiszen amint megtanultuk őket kicsit irányítani, már az ellenfeleinknek jelentenek problémát az állatok. A két főszereplő, egy gazdag nemesember lánya, Amicia és betegeskedő öccse, Hugo.