Ötvös Tibor

Végre visszatér a Jade Empire?

A jelek szerint visszatér a Jade Empire.

Az Electronic Arts január 22-én jegyeztette be a Jade Empire címet ismét, mely reményeink szerint egy második rész vagy akár egy Remastered bejelentését előzi meg. A 2005-ös premier után 2016-ban jelent meg Android és iOS rendszerekre az első fejezet. A folytatás kapcsán az EA nem nagyon nyilatkozott eddig semmit és ma sem erősítette meg a hírt, szóval várjuk a bejelentést.

A Jade Empire története egy apró falu harcos iskolájában indul, ahol tehetséges tanítványként példaképei vagyunk a társainknak. A mester magához hívat minket és belekezd egy történet mesélésébe, aminek segítségével megérthetjük, hogyan is kerültünk oda és kiderülhet ki is a mester valójában. Az események azonban felpörögnek, mikor bérgyilkosok tűnnek fel, felbolygatva a nyugalmat. A mester kénytelen gyorsan a mélyvízbe dobni minket, majd halála után elsőre úgy tűnik teljesen egyedül maradunk a hirtelen nyakunkba szakadt tudással.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!