Ötvös Tibor

Március 29-én jön a C64 Mini

Március 29-én jelenik meg a Commodore 64 Mini.

A Mini-kiadások ma nagyon népszerűek, hiszen éppen most jelentette be a Nintendo is, hogy a SNES Mini 4 milliós eladást produkált, ami egy retro-géptől több, mint elég. Valószínű hasonló vagy még ennél is nagyobb sikert vár a Retro Games Ltd a Commodore 64 Minitől és erre meg is van minden esélye, hiszen mégis csak minden idők legsikeresebb otthoni számítógépéről van szó. Mindenesetre a cég ma végre bejelentette a hivatalos megjelenési dátumot, mely március 29-re esik.

A 37 játékot tartalmazó géphez tartozik majd egy klasszikus joystick is, a tévénkhez pedig egy HDMI kábel segítségével csatlakoztathatjuk majd az eszközt. Aki pedig azt gondolja, hogy ezzel vége, az téved, hiszen a cég már bejelentette a klasszikus méretekkel és kiszereléssel rendelkező kiadáson illetve egy hordozható zsebkonzolon is, melyekre már új C64 játékok is fejleszthetők (ezekre már készül is a Limbo).

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • leeloodallas #3
    A kérdés, hogy lehet-e valahogy portolni, konvertálni, mittudomén saját, meglévő programokat.
    Ha igen, én tutira vevő leszek rá, és szerintem nagyon sokan. Újra játszani a Scenariot, Street Rodot, North&Southt, GazzaII-t, és sorolhatnám, nem emulátorral...

    Igaz, a tévémen nincs hdmi csati, de majd megoldjuk ;)
  • CRMessen #2
    Itt inkább a nosztalgia faktort akarják meglovagolni. Rengeteg embernek volt C64-e. A mai napig tartja a legtöbb eladott példány rekordot a masina, ezért valószínűleg sokan csak azért veszik majd meg, hogy feltegyék a polcra, és évente max egyszer előszedjék, mert miért ne.
    Valljuk be, az igazán HC retro őrülteken kívül senki sem akar komolyabban ezekkel játszani. Nekik meg már úgyis van egy eredeti C64-ük. Is. ;)
  • Tinman #1
    Beteszed a képet: 64 játék.
    Beteszed a videót: 64 játék.

    Hogy lett ebből 37?

    Amúgy ebből ha 4 milla elmegy megeszem a kalapom. A NES és SNES classic mini azért tudott jól fogyni, mert olyan alapvetés játékokkal jött ki, melyek közül sok egyszerűen azóta se jött semmi, max emulátorral lehetett vele szórakozni.

    A C64 más. Eleve a must play kínálata szolidabb, hiába jelent meg rá raklapnyi játék. A másik meg az, hogy a C64-es játékok jó része rosszul öregedett. Vessünk össze egy Super Mario Brotherst egy Giana Sisters-el. Nem egy ligában játszanak.

    Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a C64 szar, mert egy csodás masina volt, sok mindent köszönhetek neki, hanem inkább azt, hogy egy C64 mini 2018-ban jóval kevésbé vonzó, mint egy NES vagy SNES classic.

    Azt meg már csak zárójelben jegyezném meg, hogy utóbbi 2 masinára ugye megoldható már jó ideje a pár kattintásos kínálat bővítés, sőt MÁS konzolok címeit is képes futtatni.

    Nem zárható ki persze, hogy u.e. a C64 mini is tudni fogja.

    Az Atari gépe viszont ennél is jóval nagyobb bukta lesz... azt senki nem gondolhatja komolyan. Ami 1978-ban szódával elment és újdonság volt, az manapság már csak szánalomra méltó, még nosztalgiának is gáz. (A C64 persze nem ilyen, arra jöttek szép, pixel art szintű tartalmas cuccok is.)
    Utoljára szerkesztette: Tinman, 2018.02.01. 18:46:01