Ötvös Tibor

A PlayStation tulajok nézik a több pornót

A Pornhub ismét megosztotta a sajtóval, hogy mely konzolokról nézték a legtöbben az erotikus tartalmaikat.

A legismertebb erotikus tartalmakat kínáló oldal, a Pornhub idén is nyilvánosságra hozta a tavalyi évre vonatkozó adataikat és ebben mindenki megtalálhatja az őt érdeklő információkat. Minket most elsősorban az az oszlop érdekel, melyben azt mutatja meg az oldal, hogy mely konzolokról léptek be a legtöbbet a rendszerükbe. Nos, a számok alapján a Sony - Microsoft harcból előbbi jött ki győztesen a maga 56 százalékos eredményével (a redmondi cég gépéről a teljes "érdeklődői kör" 32 %-át tette ki).

A harmadik helyen megosztva szerepel a Nintendo WiiU és a PS Vita, mindkettő 5 százalékkal. A 3DS a tavalyi eredményét 110 százalékkal haladja meg, de így is 1 %-ot tudott csak elérni. A Switch nem véletlenül nem szerepel a felsorolásban, mivel a konzol nem rendelkezik böngészővel. A sima Wii pedig szintén csupán 1 százalékot ért el. A játékos karakterekkel készített "filmek" listáját az Overwatch vezeti, hiszen rögtön három karakterük (D.Va, Mercy és Tracer) foglalja el az első három helyet.


Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Macropus Rufus #1
    a Trópusi viharban kifejtette az egyik arc, hogy miért a BL nyert a HD DVD-vel szemben. :) Az a formátum nyer amin több pornó megy. Valahol van egy laza kapcsolat a ps3 bl lejátszási képessége és a pornó közt :)