SG.hu·

Már kész a Dragon Age 4 és 5 sztorija

Már kész a Dragon Age 4 és 5 sztorija
A BioWare a Mass Effect szériáját jegeli és ennek most a Dragon Age sorozat rajongói örülhetnek is.

A Mass Effect: Andromeda fogadtatása meglepően vegyes volt. No persze nem a visszajelzések voltak meglepők, hanem az, hogy egy BioWare szintű csapat egy közepes címmel jelentkezik. Mindenesetre a látottak alapján a hibából tanultak a kiadónál és a csapatnál is és kicsit pihenőre küldik a franchise-t és egy másikat emelnek elő. A Dragon Age széria a második résszel már hozott egy gyengébb epizódot, de a harmadik, az Inquisition ismét egy remek fantasy-t nyújtott. A BioWare pedig már készül a következő részekre.

Mike Laidlaw, a franchise felelős vezetője elárulta, hogy már a negyedik és ötödik epizódok gerincét szolgáló történet is készen áll, az alapok már le vannak fektetve. "Nem tervezzük befejezni a Dragon Age sorozatot, így nincs is még lezárva a sztori. A célunk, hogy minden egyes fejezet lezárása után már ott legyen készen a következő két epizód története, hogy szépen össze tudjuk fűzni azokat." A BioWare jelen pillanatban az Anthem fejlesztésére koncentrál és hivatalosan még nem tudjuk, merre halad a Dragon Age, de feltehetően hamarosan leleplezik a negyedik epizódot.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Paddy2017. 08. 19.. 20:02||#7
Komolyan azt hiszik, hogy egy elcseszett szkriptet ha nem a ME-hez hanem a DA-hoz dobnak az majd meghozza a sikert? A DA 1 és a ME 1-2 azért nevezhetőek nagyon jó játékoknak, mert szélsőséges, radikális döntésekkel formálhattuk a sztorit.
© BrockSamson2017. 08. 18.. 13:09||#6
Erdekes, engem a masodik resz sokkal jobban lekotott, mint a harmadik, sot az utobbit vegig sem jatszottam.
© cateran2017. 08. 16.. 15:26||#5
"Már kész a Dragon Age 4 és 5 sztorija"

Volt 1 kis idejuk valamelyik kaveszunetben?
© Ender Wiggin2017. 08. 15.. 19:03||#4
Az első két mass effect alapján sokan gondolták, hogy marad a minőség és 100-ig fel lehet tornászni. aztán mégse...
© grobs2017. 08. 14.. 23:21||#3
Ha annyi energiát fektetnek bele mint a 3. részbe akkor a címben nyugodtan fel lehet tornászni a számot vagy 100-ig.

Utoljára szerkesztette: grobs, 2017.08.14. 21:22:12
© Jagdgeschwader2017. 08. 14.. 20:19||#2
Remélem az Inquisition sztoriját lehet folytani, szívesen pontot tennék a skinhead elf rohadék karrierének végére. A gond az, hogy a karakterem two-handed fegyókat használt...
© Whysper2017. 08. 14.. 19:08||#1
Hja ,ho gy a story már kész. akkor már csak 100 év 8)