A Blizzard végre hivatalosan is bemutatta a kultikus StarCraft első részének felújított változatát.
Nagyjából egy éve hallani arról, hogy a Blizzard leporolja az 1998-as klasszikus stratégiáját és egy Remastered változatban újra a rajongók elé tálalja a StarCraft univerzumot. Az eddig csak pletyka szinten létező projekt ma végre hivatalosan is bemutatkozott és szerencsére a bejelentés alapján nem is kell sokat várnunk arra, hogy kipróbáljuk. A StarCraft Remastered ugyanis már a nyáron megjelenik.
És hogy milyen változásokat eszközölnek a készítők? Nos, 4k grafikát kapunk mely jelentősen javít a külsőségeken, emellett az átvezető jeleneteket is feljavították és persze gyorsabb lesz a játékmenet is. A legjobb az egészben, hogy minden fent említett változtatás a Brood War-t is érinti, hiszen a kiegészítőt is tartalmazza majd a csomag.
Azért gáz, hogy csak a felbontás lesz nagy a remasterben, mert ez a szó a többi cégnél elég komoly felújítást jelentett eddig, a Blizzardnál meg nem. Riddick, Modern Warfare (ez nagyon durva modernizáláson esett át), Death Rally, Half-Life (ez is ugye fan-project), TR Anniversary, stb. Ez kb. olyan szintű, mint a Shadow Warrior Redux (nem keverendő a lengyel remake-kel).
Első tapasztalatok. A telepítés nehéz. Elégéé. Sőt, feleslegesen túl van nehezítve.
Le kell tölteni 5 külön zipet, amit simán lehetne egyben is. Bemásolni egyenként a mappákba, amit simán lehetne installerrel is.
Utána a pályaszerkesztőből kell indítani. Ami szintén nehézkes, mert a pályaszerkesztő egyrészt nagyon nem szereti a high resolution scaling-et a windowsban, másrészt pedig alig tudtam belépni. Fel kellett tenni az autentikátort telefonra, SMS nem volt elég neki
(2 lépcsős belépésem van a blizzardhoz).
Nem mondom, hogy pályakészítő hibái nem a blizzadr dolgai, de azt igen, hogy ezt talán meg lehetett volna oldani valami parancsikonos scriptes megoldással is...
Maga a játékélmény:
Csak néhány pályát toltam le. Erős a kontrasztot érzek minőségben. Az átvezető amináció alapvetően jók. Messze nem az SCII kampányához mérve, de az SC 1-hez passzolnak.
A 3D modellek között volt az igazán nagy kontraszt. Az eredeti SCII-es modellek (Raynor pl) nagyon szépek ugye. A hézilag barkácsoltak (Duke pl) elképesztő rondák. Ami furcsa, amikor egymással beszélgetnek.
Erre érdemes még rágyúrni.
Pályadesing: Csak 3-4 pályát nyomtam le, de eddig csillagos ötös. Tény, hogy vannak fura dolgok. Terran második pályán elérhető már a medic, ami eredetiben ugye nem volt. De ez csak rétegdolog. Aki az eredeit akarja, megvárja a Remake-et. Vagy végignyomja most a régit. Mindkettő opció.
Aki mai keretek között akarja végigtolni a régi játékot (akárhány egység kijelölése pl....), és elsősorban a story érdeklni, annak szerintem remek kis mod. Van 1-2 igen észrevehtő hibája (vacak modellek), de amúgy nekem tetszik.
Persze, ha a Blizzard ezt adta volna ki Remake néven, abból lázadás lett volna :D
FElraktam ezt az 1.18-at , bilinear skálázás van benne 2017ben, vagy még az se (nearest neighbour) :D
beszarás :D , mellé még vsync lehetőség ügyefogyottaknak :D
" Ez nekem szól, aki tizenévesen a Starcrafttal basztam el a szabadidőm jelentős részét. "
Az autizmus egy görög szó. Jelentése sokat elárul az autistákról, az autista vonásokkal rendelkező embertársainkról: önmagára irányultság Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2017.03.30. 15:28:02
Majd az idő eldönti :)
Én nem hinném, hogy a Blizzard-dal bármi gond lenne. Sőt, jobban megy nekik, mint valaha.
(jó, talán a WoW aranykorában jobban ment, de most se panaszkodhatnak)
openBW.... hát elnézve a projektet, ez még sehol sincs....
A remake meg nyáron jön. A Blizzard nem Valve :D
"Az emberek többsége és főleg a koreaiak ugyanazt a Starcraft-ot akarják mint amit megszoktak. Semmi változást nem akarnak a játékmenetbe, csak kicsit közelebb hozni a 21. századhoz. "
Van egy két nagyon vitatott patchelés , pl. a scarab/reaver lehülyítése. Grafikai korlátok miatti játékmenet csonkítás (pl most patchelték a valkyre-t ami szimplán leállt ha sok egység van, a dragoon is bugos).
Készül az "openBW" , amit bot-okhoz fejlesztenek olyanok akik bot-ozással foglalkoznak, inkább attól várnak/várunk többen sokat.
Blizzardnak épp kicsúszik a kezéből az irányítás . Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2017.03.29. 13:59:27