SG.hu·

Gyengén kezdett a Watch Dogs 2

Gyengén kezdett a Watch Dogs 2

Elmarad az első rész nyitányától a Watch Dogs 2 premierje.

A jelek szerint nem övezi akkora érdeklődés a Watch Dogs folytatását, mint azt a Ubisoft előzetesen várta. Ennek talán az is oka, hogy a Call of Duty: Infinite Warfare eladásai a szériához képest alacsonyabbak, de önmagában szép adatokat hoz az Activision alkotása és például az Egyesült Királyságban már harmadik hete az első helyen tanyázik az eladási listákon. A Watch Dogs 2 pedig második helyen kezdett és miközben az első rész 380 ezer példánnyal kezdett a szigetországban, addig a második a 80 ezret sem érte el. A Ubisoft pedig rögtön ki is adott egy közleményt, melyben arra számítanak, hogy esetleg a második héten már beindulnak az eladások.

Az új főszereplő Marcus Holloway, akit ártatlanul vádolnak egy komoly bűncselekménnyel, melyet valójában az új rendszer, a ctOS 2.0 technológia hibája okozott. Éppen ezért a célunk az lesz, hogy megakadályozzuk a rendszer terjedését a városunkban. Ehhez a megszokott megoldásokat vethetjük be, azaz fel kell törni a különböző központokat, az emberek eszközeit és minden gépet.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© farad662016. 11. 23.. 09:18||#3
Ha érdekel: https://cdgalaxis.hu/
© Ender Wiggin2016. 11. 22.. 17:55||#1
Az Infinite Warfare is 80 ezret produkált... A Titanfall 2 és a Dishonored 2 is gyengén kezdett. Egyébként gyanítom az új főszereplő még kevesébe tetszik a játékkosoknak, mint a régi. Ettől függetlenül, lehet, hogy jó játék.