Ötvös Tibor

Far Cry Primal - a Far Cry 4 térképét másolja?


Nagyon úgy tűnik, hogy a Ubisofts a Far Cry 4 térképét használta fel a Far Cry Primalban.

A Far Cry Primal megjelent és a jelek szerint a marketing-csapat remekül végezte a dolgát, hiszen számos ország eladási listáinak élén nyitott a játék. A mi véleményünk még kialakulóban van, de az biztos, hogy az egész terület valahogy ismerősnek tűnt már az első pillanattól. A jelek szerint ez nem véletlen. A Gamepressure által készített képeken ugyanis jól látható a hasonlóság a Far Cry 4 és a Primal területe között.

És a hasonlóság szót most csak azért használom, mert azt még sem lehet mondani, hogy egy az egyben átvette a területet a korábbi játékból a csapat. Pedig ha jól megnézzük a bekarikázott folyókat, akkor bizony ugyanazokat látjuk mindkét fotón. Nem tudom, hogy ez mennyire von le a Primal értékéből, de az tény, hogy ha ez valóban így van, akkor az elég olcsó húzás volt a Ubisoft részéről.


A Far Cry 4 térképe


A Far Cry Primal térképe

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Solear #10
    A FC4 térkép úgy lett megtervezve hogy látványokat adjon, a hegyek mögött hegyek etc.. ment vele az ember 2 hétig és utána sem volt unalmas a táj. A standard biomok megvevannak rajta, gyk egy tervezett négyzet térkép aminn rajta van minden amit akarnak egy játékban, és a progress ezen keresztül is elosztott. Minek újra beleölni heteket egy másik térkép tervezésébe amikor már van egy jó térkép készen? Annyit módositottak rajta hogy ne tűnjön fel.

    A másik meg kit lep meg a világon hogy egy cég azt mondja hogy "Inoovatív" meg "Soha nem látott" meg "Teljesen egyedi fejlesztés from the ground up" és közben kibukik hogy nem az.. Nálam egy game trailer 20mp-től kezdődik mert előtte csak BS van.. Nem hat meg már ha egy játékfejlesztő hazudik, mert ez az alap évek óta. Az a különlegesség ha valamikor igazat monadnak..

    A FC4-et én 3-4 hete vettem meg. A terület / táj jó volt nagyon, az emberek is jók voltak soso, csak a vége volt szar. Annyira elvette a kedvemet az egész játéktól a vége hogy nem vettem meg a primal-t sem.. Pedig vártem és tökre érdekelt, de ugyanaz a csapat csinálta, és egyenlőre elég volt a szar sztoriból és a "Rosz vagy rosz" választási lehetőségekből.. Majd amikor akciós lesz valahol a Primal belefér, de teljes árat nem ér (és nem a térkép miatt)
  • gombabácsi #9
    legalább tükrözték volna :D
    bár ahhoz programozni is kellett volna valszeg :D
  • vik3 #8
    Szerintem is epic - vérszegény lehet az, aki elhiszi, hogy azt gondolták a fejlesztők, hogy ez észrevétlen marad és amennyire látom, ezt így is úgy is újra kellett rajzolni - ugyanaz a táj 10 ezer éve - tökjó

    A játék jelenleg még bugos és sokszor a játszhatóság kárára megy - de most is 30 euró örül van, ami bőven megéri
  • ntom #7
    ok, ez így viszont tényleg ciki
  • Jackal #6
    A probléma ott van, hogy 60 dollár. Az egy dolog hogy évek óta szinte csak a grafikusok és scriptelők dolgoznak a játékokon, de ha már a térképet is lusták újrarajzolni...
  • patchaou #5
    Tegye fel a kezét akinek annyira a fejében volt a 4 vízrajza, hogy miközben dárdával csapatta a mamutok között feltűnt neki a hasonlóság és zavarta is.
  • ElNano #4
    Még véletlenül sem ugyanott játszódik a két sztori. A Far Cry 4 a Himalájában zajlott, ez pedig az őskori Közép-Európában. Magyarul nagyon is olcsó ez a "megoldás".
  • ntom #3
    Nem olcsó húzás ez, hanem epic.
    Az igazán penge az lenne, ha a primalban keletkezne egy küldi részeként pl. egy leszakadt hegyoldal, ami az fc4-ben már végig abban a formában létezne. Vagy esetleg ahol az fc4-ben kiszáradt folyómeder van, ott a primalban még folyó lenne.
    Abszolút nem olcsóság ez, remélhetőleg jönnek majd elő részletek.
  • wwenigma #2
    Pomt erre gondoltam, az évben tér el a környék. :) Okos.
  • gombabácsi #1
    ha ismerős volt, miért nem jöttetek rá hogy az? :) hiszen a térképet sokat használja az ember játék közben...

    amúgy nem biztos hogy hülyeség amit csináltak, ugyanaz a helyszín csak pár tízezer évvel előbb :D