SG.hu·

Ronda Rousey az UFC 2 peches sztárja

Ronda Rousey az UFC 2 peches sztárja
Vicces, hogy miután az EA Sports bejelentette, hogy Ronda Rousey lesz az UFC 2 borítóján, ki is ütötték a sportolót.

Az Electronic Arts mindig is nagy figyelmet fordított arra, hogy a különböző sportos címeinek aktuális kiadásán az adott sportág legismertebb alakjai szerepeljenek. Így lehet évek óta a Fifa-szérián Messi a sztár és mellé befér az adott ország éppen legismertebb focistája vagy így uralhatta éveken át Tiger Woods a golfsorozatot is.

Amint azonban valaki méltatlanná válik a szereplése, lekerül a "címlapról". Ennek tükrében vicces, ami az MMA-bajnok Ronda Rousey-val történt. Történt ugyanis, hogy az Electronic Arts bejelentette a sajtó előtt, hogy az UFC 2 borítójának egyik szereplője a bajnok Ronda Rousey lesz. Csatoltak egy borítóképet is illetve érkezett egy trailer is hozzá. Rousey egyébként meg is érdemel minden elismerést, hiszen az elmúlt 12 mérkőzéséből mindössze 3 tartott tovább 1 percnél és azok sem sokkal.


Mindez azonban már nem érdekes, hiszen a tegnap esti Holly Holm - Ronda Rousey mérkőzésen az egyértelműen utóbbi volt a favorit, ám aztán olyan történt, amire senki nem számított. Holm egy jól irányzott fejrúgással KO-zta a bajnokot és elhódította az övet. Mindez persze nem lenne nagy dolog, hiszen egy-egy vereség bárki életébe belefér, ha fel tud állni belőle és vissza tudja szerezni a korábbi helyét (igaz, Kokó?).


A dolog pusztán azért mókás, hiszen alig magasztalta az egekig a kiadó a sportolót, máris kikapott. Kérdés, hogy ezek után az egyre több szórakoztatóipari felkérést vállaló Rousey (filmekben szerepel, például Halálos iramban 7) mennyire függeszti fel a más jellegű cselekedeteit és tér vissza 100 százalékosan a sporthoz - vagy éppen ellenkezőleg, felhagy az egésszel. Mi előbbire tippelünk.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© SirBubu2015. 11. 17.. 21:32||#10
várjá, most jövök én

ha Ronda, zsákot a fejire, oszt hagyszójjon :DD
© RAZOR272015. 11. 16.. 22:41||#9
ez a cikk... szint
© skinnyman2015. 11. 16.. 19:51||#8
Az amugy senkit nem zavar, hogy a cikk cime nem egye ertelmes mondat? :S
© Garou2015. 11. 16.. 14:01||#7
Csak az a problema, hogy o teljesen felvette ezt a "legyozhetetlen" szerepet. Tolta a kozossegi mediaban ezt a "retireundefeated" hastaget a bejegyzeseinel, es tobbszor is nyilatkozta, hogy o veretlenul fog (nem szeretne, fog!) visszavonulni. Ehhez jottek az utobbi idoben a furcsa nyilatkozatai ("az ev 365 napjan en vagyok a legjobb a vilagon"), az ellenfelek lenezese ("ez a Holm csak egy ujabb allomas a majd veretlenul vegzodo palyafutasomban"), tehat itt most egy eleg nagy koppanas tortent. Tudom, minden sportolo magabiztosan nyilatkozik, ez a dolga, de o tenyleg tultolta kicsit. A csaj kilepett a tiszteletre melto sportember szerepebol egy ideje, es egyfajta legyozhetetlen ikonkent mutatta be magat (nyilvan a menedzsment ment ra erre). Vigyazni kellett volna pedig, foldharcban jo volt, nem hiaba volt anno dobogos az olimpian, de nem o volt a legjobb boxolo a felhozatalban. Na mindegy, ez most itt konnyen lehet tobb, mint egy vereseg, a nyilvanossag fele kiepitett szerep semmisult meg ezzel a meccsel.
Gina Carano ugyanigy jart, csak benne tobb tisztelet volt az ellenfelei irant. Ahogy Santos kiutotte, vissza is vonult, es most B, meg ZS-kat filmekben szerepel.
© MaRee2015. 11. 16.. 13:53||#6
Nem azzal van a problema, hogy kikapott, hanem a nagykepuskodessel amit a meccs elott csinalt. O fel kezzel lever minden noi versenyzot, siman leutni Mayweathert, Tysont, bla bla bla.. Hat latszik, egy boxolo no lerugta. Meg is erdemelte. Kezdett a noi McGregorra valni, nehogy o is pofara essen majd (annak ellenere, hogy egyik kedvencem).
© BrockSamson2015. 11. 16.. 13:02||#5
Pontosan, nekik nem az orok bajnok kell, hanem egy ismert arc, ami reklamerteku.
© Hoz_Hun2015. 11. 16.. 12:55||#4
Na, most egyszer kikapott. Ezért gyalulni kell? Meg kegyvesztett? Majd újra nyer. Nem lehet mindig nyerni, ez irreális elvárás.
© Evoluti0N2015. 11. 16.. 09:17||#3
Az a különbség, hogy Rousey igencsak ismert. Jelenleg talán a legismertebb UFC-s. Még az UFC-t nem nézők között is sokan ismerik. Ezzel ellentétben még a focit rendszeresen nézők nagy része se nem néz női focit és valószínűleg egy női focistát se tudnának megnevezni.
© Szefmester2015. 11. 15.. 23:49||#2
Lehet egy új Madden átok van kialakulóban? :D
© sirpalee2015. 11. 15.. 23:34||#1
Vicces, főleg mert a kilenc kategóriából kettőben indulhatnak csak nők. Ez olyan lenne, mintha egy nőt raknának a Fifa borítójára.
Utoljára szerkesztette: sirpalee, 2015.11.15. 22:34:53