SG.hu·
The Park - egy kellemes thriller
Kiadó: Funcom
Fejlesztő: Funcom
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i5-650 3,2 GHz-es vagy AMD Athlon II X4 610e processzor, Nvidia GeForce GT 640 vagy ATI Radeon HD 5570 grafikus kártya, 4 GB RAM, 4 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i5-4430 3 GHz-es vagy AMD FX-8300 processzor, Nvidia GeForce GTX 760 vagy ATI Radeon R9 270X grafikus kártya, 8 GB RAM, 4 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Among the Sleep, Amnesia
Kategória: horror
Több sikertelen MMORPG után a norvég Funcom visszatért ahhoz, amihez mindig is a legjobban értett: a horrorhoz és a páratlan történetmeséléshez. Játéktesztünkből most megtudhatod, hogy miként sikerült a The Park!
A Funcom csapatát nagyon sokan még mindig a kilencvenes évek egyik meghatározó játékkészítőiként tartják számon. Ezt a megtisztelő címet elsődlegesen a The Longest Journey kalandjátéknak köszönhetik, ami mindmáig nem csak a műfaj, hanem a stúdió egyik etalonjának is számít. Noha 2006-ban kapott egy felemás folytatást, a norvégok nem tudták, és utólag úgy tűnik, hogy nem is akarták megismételni a hirtelen jött sikert, az ezredfordulót követően ugyanis belebolondultak a masszívan többjátékos alkotásokba, így a 2001-es Anarchy Online után szinte csak és kizárólag MMO-kat készítettek, amelyek többsége korántsem lett olyan sikeres, mint amilyen megfelelő hozzáállással könnyedén elérhető lett volna.
Hiába volt például az Age of Conan minden idők egyik legfelnőttesebb és legösszetettebb online szerepjátéka, ugyanolyan hamar földbe állt, mint később a horrorisztikus témát feszegető The Secret World. Ezt követően sokan temették is a csapatot, hiszen jelentéktelen projektekbe, közösségi oldalakra szánt videojátékokba ölték erőforrásaikat, de néhány héttel ezelőtt kiderült, hogy a Funcom még mindig dédelget néhány elragadó tervet, így bejelentették a The Park című horrort, aminek köszönhetően most minden esélyük megvan arra, hogy nevük ismét a régi fényében csilloghasson. Lássuk, hogy mivel is tudták megenyhíteni a szívünket ennyire ezek a fagyos északiak!
A The Park elsődlegesen rövid, de annál velősebb történetével képes levenni a lábukról azokat a játékosokat, akik szeretik az olyan mélyenszántó gondolatokat, amelyek nem csak a cselekmény felgöngyölítése során, hanem utána akár még napokkal, sőt hetekkel is foglalkoztatják őket, és évek múlva is maradandó emlékekként bukkannak fel egy-egy releváns esemény kapcsán. A Funcom minden túlzás nélkül a Silent Hill-sorozat fénykorának legszebb hagyományait állította most a középpontba.
Egy pszichológiai vonulattal rendelkező horrorról van szó, amely az utolsó pillanatokig képes meglepni és sokkolni minket, legyen szó akár a megdöbbentő képsorokról, akár egy-egy monológról. Ebben az alkotásban egyikből sem lesz hiány, hovatovább a helyszín, illetve az alapszituáció sem lesz átlagos, noha az egyszerű szereplőknek köszönhetően mégis megmarad olyan hétköznapi szinten, hogy gyakran felmerül bennünk a kérdés: vajon mit tennénk mi egy hasonló helyzetben?
A sztori egy átlagos, kissé lepukkant amerikai vidámparkban veszi kezdetét, ahová Callum és édesanyja azért érkeztek, mint bármelyik tengerentúli csonka család: elfelejteni a szürke mindennapokat és fenntartani a boldog gyermekkor illúzióját. Noha mindez eddig úgy hangozhat, mint egy sokadrangú amerikai film, a The Park csakhamar - alig néhány perccel az indítás után - elindítja az érzelmi hullámvasutat, amikor az általunk megformált édesanya észreveszi, hogy gyermeke visszaszökött a vidámparkba, és bár a helyzet valóságosnak tűnik, később kiderül, hogy talán csak egy megbomlott elme szüleménye mindaz, ami ezek után a boldogság szigeteként beállított Atlantic Island Parkban vár ránk. Amint ugyanis Callum után kutakodunk, hirtelen leszáll az éj, a napközben vidám gyerekzsivajtól hangos környék pedig egy csapásra egy horrorisztikus díszletté alakul át, ahol a legártatlanabb mókusfigura is képes lesz ránk hozni majd a frászt.
Noha a készítők a The Secret World MMO-ból megismert sajátos világot állították a középpontba, összességében itt és most nem a szörnyekről, de még csak nem is a vad akciókról lesz szó a vidámparkban való botorkálás során, sokkal inkább egy olyan kalandról, ami a mi józan ítélőképességünket is gyakran próbára teszi majd. A The Park bizonyára nem azoknak készült, akik lövöldözésekre vágynak, ilyesminek még csak a nyomait sem találhatjuk meg itt, ellenben izgalmakat, rettegést, rejtélyt, misztikumot és néhány alsónadrágfestő pillanatot annál inkább.
Az alkotás során szabadon felfedezhetjük majd az egész vidámparkot, de Callum hívogatásával - ez olyan fontos momentum lesz, hogy egy dedikált gombot is kapott - mindig tudjuk majd az ajánlott haladási útvonalat, ezáltal eljuthatunk majd a park legnagyobb attrakcióihoz, miközben újságcikkek és rendőrségi jelentések sokaságával fedezhetjük fel, hogy milyen szörnyű tragédiák is történtek egykoron itt.
Miközben Lorraine irányításával belső nézetből kipróbálgatjuk a különféle játékokat, avagy felülünk az óriáskerékre és a hullámvasútra, lassacskán ráébredünk arra, hogy a helyszínhez minket is sokkal több emlék köt, mint azt elsőre gondoltuk volna, de nehéz ennél többet írni a történetről - illetve az egészen elképesztő végkifejletről - úgy, hogy ne rántsuk le a leplet a fontosabb pillanatokról. Legyen elég annyi ezzel kapcsolatban, hogy a The Park egy igazán őrült utazást kínál egy édesanya megbomlott elméjében, aki hol szerető szülőként, hol egy démoni szörnyetegként próbál megoldást találni gyermeke elvesztésének problémájára. Ez, avagy a sztori az egyetlen olyan dolog tehát, ami a végeredményt izgalmassá és érdekessé teszi, mert a játékmenet során leginkább csak kóválygunk a parkban, interakcióba lépünk néhány kapcsolóval és tárggyal, de ennél többet nem tehetünk, ami néhány esetében súlyos hiányérzetet idézhet elő bennünk.
Az egyes helyszínek például elbírtak volna néhány fejtörőt, amelyekkel még mélyebbre áshattunk volna a történetben, ám annak ellenére nem találkozunk egyetlen feladvánnyal sem, hogy a vidámparkos környezetnek köszönhetően még csak erőlködniük sem kellett volna ezek miatt a készítőknek. A The Park ugyanakkor ennek ellenére is óriási élmény lesz, de szomorú, hogy a Funcom is beállt a sorba, és csak azért nem hozta ki a maximumot elképzeléseiből, mert néhány független fejlesztőnek sem kellett megtennie ezt korábban ahhoz, hogy játékuk sikeres legyen. Noha részben nekik is bejött ez a recept, de azért fájó pont, hogy tudjuk: ennél ők sokkal többre lettek volna képesek!
Grafika:
Mi sem bizonyítja ezt az állítást jobban, mint hogy bár a The Park mögött újgenerációs technológiák állnak, a készítők mégis képtelenek voltak arra, hogy az Unreal Engine 4 grafikus motorból olyan küllemet csikarjanak ki, amitől tátva marad a szánk. Néhány jobban sikerült effekt és pályaelem kivételével semmi sem enged arra következtetni, hogy a háttérben egy újgenerációs motor teljesít szolgálatot, ezt a küllemet ugyanis kis túlzással még az Unreal Engine 3-mal is képesek lettek volna megvalósítani a készítők, így sokkal barátságosabb gépigényt kaphatott volna a végeredmény. Ennél sokkal többet vártunk a vélt szakértelem és a valós technológia ilyen szintű párosításától!
Kezelőfelület, irányíthatóság:
Garantáltan semmiféle problémánk sem lesz a kezelőfelület vagy az irányíthatóság terén a játékkal, ami a hagyományos, belsőnézetes horror-kalandok kliséit vonultatja fel. Ennek köszönhetően kezelőfelületről kis túlzással nem is beszélhetünk, míg az irányításhoz elegendő lesz az egér, valamint az iránygombok alkalmazása.
Játszhatóság: A The Park ugyan egy igazi remekműnek tekinthető a történet tekintetében, a sztori hossza azonban sokkolóan rövidre sikeredett. Nyilván rajtunk is múlik, hogy mennyire merülünk el a pályákon, hogy mennyire akarjuk felfedezni a vidámpark rejtélyeit és főszereplőnk sötét múltját, de amennyiben minden attrakciót kipróbálunk, és az összes újságcikket, illetve egyéb írásos emléket megtalálunk, akkor sem kell 2 óránál hosszabb élményre számítanunk tőle. Ha azt vesszük alapul, hogy a Funcom alkotása a hatás terén legalább olyan intenzív, mint egy film, akkor ez a mennyiség éppen elegendő, de az árához és vetélytársaihoz viszonyítva összességében mégis nagyon kevésnek mondanánk. Pláne, hogy az újrajátszhatóság tekintetében sem számíthatunk tőle semmilyen extrára.
Intelligencia, nehézség: Mivel a játékban nincs harc, sőt a fejtörők sem jellemzőek rá, ezért a mesterséges intelligencia lényegében nem is kap szerepet benne. Nehézségről szintén nem beszélhetünk, hiszen ebből a szempontból a The Parkban nem lehet elakadni, de nem találkozunk olyan részekkel sem, amelyek megizzasztanának minket, hiszen itt inkább azon van a hangsúly, hogy az átélt élmények milyen hatást váltanak ki belőlünk gondolati szinten.
Hangok, zene: A játékban igazán mesteri hanghatások várnak ránk, és bár az emlékezetes dallamok nem jellemzőek rá, néhány hangeffekt azonban sikeresen ránk hozza majd a frászt. Ami miatt mégis megérdemli a maximális értékelést ez a kategória, az nem más, mint Lorraine szinkronhangja. Segítségével valóban átélhetjük azt a kétségbeesést és pánikot, amit gyermeke elvesztése idézhet elő egy szülőben, de közben olyan monológokat is meghallgathatunk tőle, amelyek talán sok édesanya fejében megfogalmazódnak, mégis csak kevesen olyan bátrak ahhoz, hogy ezeket kimondják vagy leírják.
Összegzés:
Noha néhány tekintetben igencsak feltűnő hiányosságai vannak, a The Park összességében egy rendkívül kellemes pszichológiai horror - vagy talán inkább thriller - lett, amelyben mindent megtalálhatunk ahhoz, hogy egy igazi mentális sokkot élhessünk át. Van benne misztikum, természetfeletti, de még véres brutalitás is, egyszóval a Funcom mindent bevetett ahhoz, hogy valami igazán különleges születhessen a kezeik között, és bár ez lényegében sikerült is nekik, a kizárólag a sétálásra kiélezett játékmenet, valamint a rendkívül rövid kampány azonban egy kicsit rossz szájízt hagyhat bennünk az amúgy zseniális befejezés után - már amennyiben sikerült összeszednünk a gondolatainkat annyira, hogy elvonatkoztassunk az átélt élménytől. A The Park kötelező mindenkinek, aki szereti a horrorisztikus kalandokat, de ha napokra elegendő tartalomra, esetleg kimagasló élményekre vágysz a grafika terén, akkor inkább máshol keresgélj.
Fejlesztő: Funcom
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i5-650 3,2 GHz-es vagy AMD Athlon II X4 610e processzor, Nvidia GeForce GT 640 vagy ATI Radeon HD 5570 grafikus kártya, 4 GB RAM, 4 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i5-4430 3 GHz-es vagy AMD FX-8300 processzor, Nvidia GeForce GTX 760 vagy ATI Radeon R9 270X grafikus kártya, 8 GB RAM, 4 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Among the Sleep, Amnesia
Kategória: horror
Több sikertelen MMORPG után a norvég Funcom visszatért ahhoz, amihez mindig is a legjobban értett: a horrorhoz és a páratlan történetmeséléshez. Játéktesztünkből most megtudhatod, hogy miként sikerült a The Park!
A Funcom csapatát nagyon sokan még mindig a kilencvenes évek egyik meghatározó játékkészítőiként tartják számon. Ezt a megtisztelő címet elsődlegesen a The Longest Journey kalandjátéknak köszönhetik, ami mindmáig nem csak a műfaj, hanem a stúdió egyik etalonjának is számít. Noha 2006-ban kapott egy felemás folytatást, a norvégok nem tudták, és utólag úgy tűnik, hogy nem is akarták megismételni a hirtelen jött sikert, az ezredfordulót követően ugyanis belebolondultak a masszívan többjátékos alkotásokba, így a 2001-es Anarchy Online után szinte csak és kizárólag MMO-kat készítettek, amelyek többsége korántsem lett olyan sikeres, mint amilyen megfelelő hozzáállással könnyedén elérhető lett volna.
Hiába volt például az Age of Conan minden idők egyik legfelnőttesebb és legösszetettebb online szerepjátéka, ugyanolyan hamar földbe állt, mint később a horrorisztikus témát feszegető The Secret World. Ezt követően sokan temették is a csapatot, hiszen jelentéktelen projektekbe, közösségi oldalakra szánt videojátékokba ölték erőforrásaikat, de néhány héttel ezelőtt kiderült, hogy a Funcom még mindig dédelget néhány elragadó tervet, így bejelentették a The Park című horrort, aminek köszönhetően most minden esélyük megvan arra, hogy nevük ismét a régi fényében csilloghasson. Lássuk, hogy mivel is tudták megenyhíteni a szívünket ennyire ezek a fagyos északiak!
A The Park elsődlegesen rövid, de annál velősebb történetével képes levenni a lábukról azokat a játékosokat, akik szeretik az olyan mélyenszántó gondolatokat, amelyek nem csak a cselekmény felgöngyölítése során, hanem utána akár még napokkal, sőt hetekkel is foglalkoztatják őket, és évek múlva is maradandó emlékekként bukkannak fel egy-egy releváns esemény kapcsán. A Funcom minden túlzás nélkül a Silent Hill-sorozat fénykorának legszebb hagyományait állította most a középpontba.
Egy pszichológiai vonulattal rendelkező horrorról van szó, amely az utolsó pillanatokig képes meglepni és sokkolni minket, legyen szó akár a megdöbbentő képsorokról, akár egy-egy monológról. Ebben az alkotásban egyikből sem lesz hiány, hovatovább a helyszín, illetve az alapszituáció sem lesz átlagos, noha az egyszerű szereplőknek köszönhetően mégis megmarad olyan hétköznapi szinten, hogy gyakran felmerül bennünk a kérdés: vajon mit tennénk mi egy hasonló helyzetben?
A sztori egy átlagos, kissé lepukkant amerikai vidámparkban veszi kezdetét, ahová Callum és édesanyja azért érkeztek, mint bármelyik tengerentúli csonka család: elfelejteni a szürke mindennapokat és fenntartani a boldog gyermekkor illúzióját. Noha mindez eddig úgy hangozhat, mint egy sokadrangú amerikai film, a The Park csakhamar - alig néhány perccel az indítás után - elindítja az érzelmi hullámvasutat, amikor az általunk megformált édesanya észreveszi, hogy gyermeke visszaszökött a vidámparkba, és bár a helyzet valóságosnak tűnik, később kiderül, hogy talán csak egy megbomlott elme szüleménye mindaz, ami ezek után a boldogság szigeteként beállított Atlantic Island Parkban vár ránk. Amint ugyanis Callum után kutakodunk, hirtelen leszáll az éj, a napközben vidám gyerekzsivajtól hangos környék pedig egy csapásra egy horrorisztikus díszletté alakul át, ahol a legártatlanabb mókusfigura is képes lesz ránk hozni majd a frászt.
Noha a készítők a The Secret World MMO-ból megismert sajátos világot állították a középpontba, összességében itt és most nem a szörnyekről, de még csak nem is a vad akciókról lesz szó a vidámparkban való botorkálás során, sokkal inkább egy olyan kalandról, ami a mi józan ítélőképességünket is gyakran próbára teszi majd. A The Park bizonyára nem azoknak készült, akik lövöldözésekre vágynak, ilyesminek még csak a nyomait sem találhatjuk meg itt, ellenben izgalmakat, rettegést, rejtélyt, misztikumot és néhány alsónadrágfestő pillanatot annál inkább.
Az alkotás során szabadon felfedezhetjük majd az egész vidámparkot, de Callum hívogatásával - ez olyan fontos momentum lesz, hogy egy dedikált gombot is kapott - mindig tudjuk majd az ajánlott haladási útvonalat, ezáltal eljuthatunk majd a park legnagyobb attrakcióihoz, miközben újságcikkek és rendőrségi jelentések sokaságával fedezhetjük fel, hogy milyen szörnyű tragédiák is történtek egykoron itt.
Miközben Lorraine irányításával belső nézetből kipróbálgatjuk a különféle játékokat, avagy felülünk az óriáskerékre és a hullámvasútra, lassacskán ráébredünk arra, hogy a helyszínhez minket is sokkal több emlék köt, mint azt elsőre gondoltuk volna, de nehéz ennél többet írni a történetről - illetve az egészen elképesztő végkifejletről - úgy, hogy ne rántsuk le a leplet a fontosabb pillanatokról. Legyen elég annyi ezzel kapcsolatban, hogy a The Park egy igazán őrült utazást kínál egy édesanya megbomlott elméjében, aki hol szerető szülőként, hol egy démoni szörnyetegként próbál megoldást találni gyermeke elvesztésének problémájára. Ez, avagy a sztori az egyetlen olyan dolog tehát, ami a végeredményt izgalmassá és érdekessé teszi, mert a játékmenet során leginkább csak kóválygunk a parkban, interakcióba lépünk néhány kapcsolóval és tárggyal, de ennél többet nem tehetünk, ami néhány esetében súlyos hiányérzetet idézhet elő bennünk.
Az egyes helyszínek például elbírtak volna néhány fejtörőt, amelyekkel még mélyebbre áshattunk volna a történetben, ám annak ellenére nem találkozunk egyetlen feladvánnyal sem, hogy a vidámparkos környezetnek köszönhetően még csak erőlködniük sem kellett volna ezek miatt a készítőknek. A The Park ugyanakkor ennek ellenére is óriási élmény lesz, de szomorú, hogy a Funcom is beállt a sorba, és csak azért nem hozta ki a maximumot elképzeléseiből, mert néhány független fejlesztőnek sem kellett megtennie ezt korábban ahhoz, hogy játékuk sikeres legyen. Noha részben nekik is bejött ez a recept, de azért fájó pont, hogy tudjuk: ennél ők sokkal többre lettek volna képesek!
Grafika:
Mi sem bizonyítja ezt az állítást jobban, mint hogy bár a The Park mögött újgenerációs technológiák állnak, a készítők mégis képtelenek voltak arra, hogy az Unreal Engine 4 grafikus motorból olyan küllemet csikarjanak ki, amitől tátva marad a szánk. Néhány jobban sikerült effekt és pályaelem kivételével semmi sem enged arra következtetni, hogy a háttérben egy újgenerációs motor teljesít szolgálatot, ezt a küllemet ugyanis kis túlzással még az Unreal Engine 3-mal is képesek lettek volna megvalósítani a készítők, így sokkal barátságosabb gépigényt kaphatott volna a végeredmény. Ennél sokkal többet vártunk a vélt szakértelem és a valós technológia ilyen szintű párosításától!
Kezelőfelület, irányíthatóság:
Garantáltan semmiféle problémánk sem lesz a kezelőfelület vagy az irányíthatóság terén a játékkal, ami a hagyományos, belsőnézetes horror-kalandok kliséit vonultatja fel. Ennek köszönhetően kezelőfelületről kis túlzással nem is beszélhetünk, míg az irányításhoz elegendő lesz az egér, valamint az iránygombok alkalmazása.Játszhatóság:
A The Park ugyan egy igazi remekműnek tekinthető a történet tekintetében, a sztori hossza azonban sokkolóan rövidre sikeredett. Nyilván rajtunk is múlik, hogy mennyire merülünk el a pályákon, hogy mennyire akarjuk felfedezni a vidámpark rejtélyeit és főszereplőnk sötét múltját, de amennyiben minden attrakciót kipróbálunk, és az összes újságcikket, illetve egyéb írásos emléket megtalálunk, akkor sem kell 2 óránál hosszabb élményre számítanunk tőle. Ha azt vesszük alapul, hogy a Funcom alkotása a hatás terén legalább olyan intenzív, mint egy film, akkor ez a mennyiség éppen elegendő, de az árához és vetélytársaihoz viszonyítva összességében mégis nagyon kevésnek mondanánk. Pláne, hogy az újrajátszhatóság tekintetében sem számíthatunk tőle semmilyen extrára.Intelligencia, nehézség:
Mivel a játékban nincs harc, sőt a fejtörők sem jellemzőek rá, ezért a mesterséges intelligencia lényegében nem is kap szerepet benne. Nehézségről szintén nem beszélhetünk, hiszen ebből a szempontból a The Parkban nem lehet elakadni, de nem találkozunk olyan részekkel sem, amelyek megizzasztanának minket, hiszen itt inkább azon van a hangsúly, hogy az átélt élmények milyen hatást váltanak ki belőlünk gondolati szinten.Hangok, zene:
A játékban igazán mesteri hanghatások várnak ránk, és bár az emlékezetes dallamok nem jellemzőek rá, néhány hangeffekt azonban sikeresen ránk hozza majd a frászt. Ami miatt mégis megérdemli a maximális értékelést ez a kategória, az nem más, mint Lorraine szinkronhangja. Segítségével valóban átélhetjük azt a kétségbeesést és pánikot, amit gyermeke elvesztése idézhet elő egy szülőben, de közben olyan monológokat is meghallgathatunk tőle, amelyek talán sok édesanya fejében megfogalmazódnak, mégis csak kevesen olyan bátrak ahhoz, hogy ezeket kimondják vagy leírják. Összegzés:
Noha néhány tekintetben igencsak feltűnő hiányosságai vannak, a The Park összességében egy rendkívül kellemes pszichológiai horror - vagy talán inkább thriller - lett, amelyben mindent megtalálhatunk ahhoz, hogy egy igazi mentális sokkot élhessünk át. Van benne misztikum, természetfeletti, de még véres brutalitás is, egyszóval a Funcom mindent bevetett ahhoz, hogy valami igazán különleges születhessen a kezeik között, és bár ez lényegében sikerült is nekik, a kizárólag a sétálásra kiélezett játékmenet, valamint a rendkívül rövid kampány azonban egy kicsit rossz szájízt hagyhat bennünk az amúgy zseniális befejezés után - már amennyiben sikerült összeszednünk a gondolatainkat annyira, hogy elvonatkoztassunk az átélt élménytől. A The Park kötelező mindenkinek, aki szereti a horrorisztikus kalandokat, de ha napokra elegendő tartalomra, esetleg kimagasló élményekre vágysz a grafika terén, akkor inkább máshol keresgélj.