Ötvös Tibor

Assassin's Creed Chronicles előzetes

A Ubisoft leleplezte az Assassin's Creed Chronicles sorozatát, mely három részből áll.

Az Assassin's Creed sorozat sikere senkit nem lep meg, hiszen bár az új részek már nem nagyon adnak hozzá túl sok extrát a játékmenethez, de a második fejezet olyan pazarul sikerült, hogy elég csak az ottani megoldásokat kicsit finomítani és a rajongók veszik is. Az azonban mindenképpen elismerésre méltó, hogy a kiadó próbál más irányokat is elindítani (ezt hiányolhatjuk a Call of Duty - Activision vonalon) és ennek első próbálkozása lesz a Chronicles széria.

A Climax fejlesztésében készülő Chronicles kapcsán eddig azt tudhattuk, hogy Kínába biztosan ellátogat a program, ám pár napja az is kiderült, hogy rögtön három epizódot is kap a mellékág. Így az Assassin's Creed Chronicles: China mellett leleplezték az India és Russia alcímet kapott részeket is.



Kezdjük természetesen az elsővel, mely a China lesz. A sztori hőse a Ming-dinasztia korában élő bérgyilkos, Shao Jun aki az Assassin's Creed: Embers címet kapott animációs filmben találkozott Ezioval. A második fejezet az India alcímet kapta és 1841-ben játszódik. Hőse Arbaaz Mir, aki egyébként a Brahman regényben is szerepelt. A történelmi hátteret pedig a Szikh Birodalom indiai csatája adja majd. Az utolsó fejezet a Russia, mely - meglepetésre - Oroszországban, pontosabban a Szovjetunió területén játszódik 1918-ban, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom után. Hőse az Assassin's Creed: The Fall és a The Chain főszereplője, Nikolai Orelov. Az India és a Russia az év végén jelenik meg.

A Unity rendezője, Alex Amancio szerint korábban terveztek egy egyiptomi témájú epizódot is, ám ez végül nem valósult meg (talán a fő vonalban terveznek vele valamit). A játékmenetet tekintve mindhárom rész hőse kap egy rope dart-ot, mellyel képesek áthidalni a nagyobb távolságokat és bérgyilkosként egy rejtett pengét is. Ezen felül mindegyik karakter saját fegyvereket kap, melyek természetesen a korok közötti különbségekből is adódnak.



Mindenki saját távolsági fegyvert kap: Shao Jun kötéldárdát, Arbaaz egy chakram-ot, míg Nikolai egy puskát. Mellette mindenki képes lesz az Eagle Vision bekapcsolására és így megtekinthetik az őrjáratok helyét és útvonalait is. Minden egyes fejezet saját vizuális megvalósítást kap. Kína lesz a legszínesebb, Indiában a lótuszvirág színe és az elavult újságpapír által nyújtott kép elegyét kapjuk, míg Oroszországban a vörös propaganda és a monokróm képi világ lesz az uralkodó.

Maga a játékmenet pedig egy az egyben megegyezik a "nagy sorozatban" látottakkal annyi különbséggel, hogy az elkapható és megmászható platformok piros színben pompáznak majd (lásd Mirror's Edge). A gyilkosságokat szintén hasonló módokon követhetjük el, vagyis harcolhatunk szemtől szemben az ellenfeleinkkel vagy elosonhatunk mindenki mellett és végezhetünk a célszeméllyel... persze utóbbiért jár a legtöbb pont.



A Chronicles trilógia egyébként számos olyan kérdést válaszol meg, melyek már régóta foglalkoztatják a rajongókat. A Chinaból például kiderül, mi volt abban a dobozban, amit az Embers filmben Ezio adott Shao Jun számára - ráadásul pár alkalommal a régebbi szereplők is feltűnnek (így Ezio is egy villanásig). Várjuk az áprilisi megjelenést (22.), ám személy szerint én az orosz vonalra vagyok kíváncsi, ami feltehetően az év végén jelenik meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!