SG.hu·

Mindenkit kiakasztott a Plastic Surgery for Barbie

Mindenkit kiakasztott a Plastic Surgery for Barbie
Hatalmas botrányt váltott ki az App Store és Google Play kínálatában megjelent Plastic Surgery for Barbie.

A plasztikai műtéteket szimuláló alkotás elméletileg 9 év feletti korhatár-besorolással jelent meg, ráadásul ingyenesen elérhető. Magával a témával nem lett volna gond, ám a játékmenettel és a megfogalmazásokkal már annál inkább. A túlsúlyos lányokat például a programban szimplán "gusztustalannak" nevezték és nekünk kellett "segíteni" rajtuk. A műtét után láthattunk egy előtte-utána képet is, ahol a vékony lány már "szerencsésnek" volt nevezve.

De ez csak egy a felbukkanó, kimondottan bántó megjegyzések közül, a BBC oldalán még található pár. A Mattel, a Barbi-babák gyártója azonnal elhatárolódott a dologtól és a Brit Esztétikai Plasztikai Sebészeket Tömörítő Szövetség (BAAPS) egykori vezetője, Nigel Mercer szexistának és felkavarónak nevezte a programot és kérte azok eltávolítását. Ez meg is történt, ám az App Store-ban még mindig elérhető a Plastic Surgery for Barbara, mely már 12 éven felülieknek szól.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© asgh2014. 01. 16.. 11:04||#2
Ez nyilván poén, a kirekesztõ közfelfogás kritikája. Erre azok hörögnek rajta (média és plasztikai sebészek), akik az egész jelenséget gerjesztik. Szánalom.
© Zombee2014. 01. 16.. 09:43||#1
Nincs meg valakinek a program lementve? :)