Ötvös Tibor

Már készül a következő Saints Row rész?

Az amerikai színész-komikus, Jay Mohr elmondása szerint már készül a következő Saints Row játék.

A Volition eredetileg a Grand Theft Auto sorozatnak akart konkurenst állítani a Saints Row szériával, éppen ezért az első epizód még többnyire komolyan vette saját magát. Ám valamilyen oknál fogva a csapat úgy döntött, hogy inkább a humor irányába viszi el a sorozatot és a számításuk be is jött. Az eddig négy részt megélt franchise néha már igen abszurd helyzeteket tálalt a rajongók elé, akik azonban imádták ezen megoldásokat.

A negyedik rész is sikeres lett és minden eddiginél "betegebb" elemekkel operált és a siker hatására lehet sejteni, hogy lesznek még folytatások. Az ötödik részről eddig semmit nem hallhattunk, ám ma Jay Mohr amerikai színész-komikus Twitter-bejegyzésében tudatta a világgal, hogy már készülnek a következő Saints Row játék szinkronmunkái. Mohr a második részben Dane Vogel hangja volt, ám most nem tudni, kinek kölcsönzi orgánumát.

Ráadásul mivel a színész arról beszélt, hogy egy Saints Row játék készül (nem pedig a következő rész), így lehet, hogy mindez csupán egy DLC-t takar. A kiadó és a fejlesztők nem reagáltak a hírre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • vato loco #2
    Elég gagyi GTA klón. A "poénok" erőltetettek és inkább szánalmasak mint viccesek. Kár érte, lehetett volna egy pótjáték 2 GTA rész között, de elb.szták.
  • IMYke2.0.0.0 #1
    Jöhet!!!