SG.hu·

rain

A Sony többször bizonyította már, hogy képes igen egyedi alkotásokkal meglepni a közönségét. Elég csak a Patapon vagy a LocoRoco sorozatra illetve az Echochrome címet kapott alkotásokra gondolni.

Eme műfajba sorolható még az Ico és a Shadow of the Colossus is, melyek többször is eszébe juthatnak az egyszerű kritikusnak, ha nekifog a rain címet viselő új programjuknak. A játék ugyanis szintén egyedi megoldásokkal bír, melyek a nagynevű elődökből is bőven merítenek.

A sztori szerint egy 10-11 éves kisfiú az ablakából figyeli az esőt, mikor észrevesz egy, a vízben kirajzolódó alakot. Egy kislányt lát, aki nagyon fázik és láthatóan nagyon retteg. A félelem tárgya hamarosan szintén kirajzolódik az esőben, ő a Valami. A két alak elrohan, hősünk pedig kiugrik az ablakon, hogy megmentse az ismeretlent. Pár pillanattal később, miután magához tért észreveszi, hogy ő is láthatatlanná vált és a Valami ki is szúrja.


Innen vesszük át a karakter irányítását, aki fegyverrel nem rendelkezik, így egyetlen esélye a bujkálás lesz. Ehhez egyszerűen fedett helyre kell menni és ott meghúzni magunkat, különben a Valami (pontosabban Valamik) elkapnak.

Az elején látott kislányt is magunkkal kell vinni és a program "cukisága" a kettejük közötti kapcsolatban tornyosul ki. Folyamatosan ügyelnünk kell újdonsült társunk biztonságára és közben folyamatosan haladni a több-kevesebb kihívást jelentő szakaszokon.

A környezet hangulatos, a párizsi utcák a folyamatos esőben pazarul festenek. A rain nem egy hosszú program, mindössze 5-6 órás kihívást jelent, így egy délután alatt letudható. De érdemes második alkalommal is nekifutni, hiszen ekkor már különböző emlékfoszlányokat szedhetünk össze, melyeket más játékosok hagytak a pályán. Ezekkel láthatjuk, ők hogyan oldottak meg egy-egy feladatot.

Sajnos a rain PS3-exkluzív és szinte biztos, hogy PC-re nem látogat át. Kár érte, a modern kor egyik legszebb meséje marad ki így a számítógépes rajongók életéből.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Fenrir2013. 10. 09.. 12:53||#7
Nyílván így egyedi, de sok különbséget nem látok benne, hogy fedett helyen vagy a sötétben bújkálok. A célközönség biztos meg van rá, de engem ez a játékötlet nem igazán hoz lázba.
© Atisz2013. 10. 05.. 14:46||#6
Ez az indie-horrorok által felhúzott bújkálós mûfaj szerintem már baromi unalmas, bár nem én vagyok a célközönség.

A "Use of Tobacco" azért vicces :)
© NovaTerra2013. 10. 05.. 01:44||#5
Hogy van hasonló elgondolású, az nem azt jelenti, hogy ez nem egyedi.
© Fenrir2013. 10. 04.. 23:01||#4
Pedig van egy hasonló, csak ott meg mindig a sötétben kell maradni.
© NovaTerra2013. 10. 04.. 22:24||#3
Az benne az egyedi, hogy nincs még egy ilyen.
© Etinger2013. 10. 04.. 20:29||#2
London utcáit vártam, vagy az is benne van? Másfelõl számomra valahogy a Journey az, amiért talán PS-t vennék, ez sajnos kevés hozzá. Ez a játék inkább nekem a Szibériára hajaz, fõleg ez a színvilág. Az meg nekem - noha baromi jó játék - de nem jött be.
© kissssss2013. 10. 04.. 17:24||#1
eben mi az egyedi? különleges? miért lenne best ps game?