Ötvös Tibor

Leállt a Star Wars 1313 fejlesztése

Sajnos immáron véglegessé vált, hogy az utóbbi évek legígéretesebb Star Wars témájú alkotása, a Star Wars 1313 nem fog megjelenni.

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
Márciusban még csupán a szüneteltetéséről volt szó, ám ma hivatalosan is kiderült, hogy a Star Wars 1313 nem fog megjelenni. Pedig, érdekes módon a legjobb dolgok azután derültek ki a programról, hogy a munkálatokat felfüggesztették. A készítők március közepén elárulták, hogy a játék hőse nem az az ismeretlen alak lett volna, akit a demókban és a képeken is láthattunk, hanem Boba Fett.

A sztori azonban nem változott volna, mindössze egy prológussal nyitott a játék, melyben a fiatal Boba Fettet ismerhettük meg a Tattooine bolygón és még nem hordta jellegzetes Mandaloriai felszerelését. A fő vonal azonban a Coruscanton játszódott, a 1313-as szinten, de sok időt töltöttünk volna a felfedezetlen és teljesen elvadult 1314-es részlegen is.

A Disney az EA számára adta át használatra a Star Wars játékok jogait, akik rögtön három programot is fejlesztenek. Sajnos ezek között nincs ott a Star Wars 1313, melyet immáron biztosan nem kapunk meg soha. Kár érte.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Bren X #11
    "A Disney az EA számára adta át használatra a Star Wars játékok jogait,"

    Szvsz. ebben a félmondatban benne van minden. A Disney-nél nem tetszett, mert nem lett volna benne éneklő hercegnő :-). Amit/akit tényleg nem lett volna nehéz beletenni :-), és legalább egy jót derültem volna rajta X-D. Az EA-nál meg kinyírnak mindent, ami egy kicsikét is eredeti, vagy jobb, mint a középszerű. Ennyi. Ha pedig tényleg meg jelenik, addigra már nem fog akkorát durranni. Még az is elképzelhető, hogy egyszerűen bitang nehéz lenne elkészíteni. De ez abban a pillanatban kérdéses, mikor az EA megjelenik egy játék hírben.
  • Zocsi #10
    Szvsz az egyik legígéretesebb cím (volt) a SW franchise-ban. Nagyon jó lenne ha kiadnák. Én érzek némi lassítást a dologban, mert szerintem túl jó cuccot akartak összehozni a fejlesztők. (emlékeim szerint elég sok innovatív megoldást ígértek motor téren az első kiszivárgott videók). Gondolom EA-éknál látták azt a szintet, amit ez hozott volna és az általános többséget a fejlesztőik között. Nyilván nekik sem tenne jót, ha túl jó cuccal rukkolnak elő, ezért inkább jegelik a projektet néhány évig, mire a mainstream is eljut egy magasabb szintre. Addig meg jó kapitalista módjára fejik a tehenet, ügyet sem vetve a kultikus ötletekre...
    (persze ez is csak egy feltevés:))
  • tomboy013 #9
    Nem kapjuk meg soha? :D Hagyjuk már ezt a marhaságot... Elég jó fogadtatása lenne a programnak ezt a kiadó is tudja. Mi a mai világban a lényeg? Az üzlet! Ez csak egy hülye marketingfogás, hogy nem jelenik meg. Kíváncsiak rá, hogy mekkora igény lenne rá valójában és mivel sokan fintorognak a hír hallatán és ezt a készítők illetve a kiadó is látja ezért biztos hogy ki fogják adni. Hány olyan játékról hallottunk már amiről azt mondták nem jelenik meg aztán mégis megjelent(természetesen ami sikerre volt ítélve azokról beszélek). Mindig jót nevetek az ilyen híreken, meg azokon is akik ezt beveszik.
  • Svlad Cjelli #8
    "melyet immáron biztosan nem kapunk meg soha."

    Birom ezeket a kijelenteseket. Mibe fogadunk, hogy megis megkapjuk?
  • Svlad Cjelli #7
    Ez fontos volt, koszi...
  • IMYke2.0.0.0 #6
    Másoknak:

    Sorozat címe: Parks and Recreation
    A GIF-en látható szereplő: Ron Swanson (színész: Nick Offerman)
  • szaboi #5
    Noooooooooooooo!
  • WhiteStar #4
  • sempron07 #3
    Olyan nincs, hogy soha. :)
  • K Ace #2