SG.hu

Otthon is elvégezhető a KRESZ-tanfolyam

Már a jogosítvány megszerzésének az első állomásához, a KRESZ-tanfolyamhoz sem kell tantermi oktatásra járni.

Nyugaton már bevett gyakorlat, itthon pedig most kezd egyre szélesebb körben elterjedni az otthoni, számítógépes tanulás. Az oktatás ezen formája számtalan előnnyel jár, többek között költséghatékony, ugyanakkor rugalmas, és a vizsgaeredményességek szempontjából is pozitív képet mutat. Az e-learning térnyerésével már a KRESZ-tanfolyam elvégzéséhez sem kell tantermi órákra járni. A teljes körű képzés érdekében az Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) által akkreditált e-learning szolgáltatás (elméleti e-learning KRESZ-tanfolyam) már elérhető több száz autósiskolánál, ahol aztán a jogosítvány megszerzéséhez a szükséges gyakorlati képzést is biztosítják.

A magyarországi fiatalok nagy része a korhatár elérését követő pár éven belül jogosítványt szerez. A fiatal (15-25 év közötti) korosztály több mint fele 17-18 évesen szerez vezetői engedélyt, és csupán 20%-uk kezdi el a KRESZ majd a gyakorlati oktatást 20 éves kor felett. Jellemző az is, hogy a fiatalok nem csak a vizsgákat teszik le, hanem rendszeresen vezetnek is, csupán 15%-uk jelentette ki, hogy ritkán (3 havonta) vagy soha nem ül volán mögé. A saját autóval rendelkező fiatalok kétharmada önerőből, saját pénzből vette autóját, egyharmaduk részben, vagy egészében szülői segítséggel. A legtöbben bevásárolni, iskolába és munkába járásra használják a járművet. Autóvásárláskor számukra az elsődleges keresési felület az internet, 63%-uk itt böngész majd autót magának, míg a család és a rokonok tanácsára másodlagosan támaszkodnak. Az internet mostantól a vezetői engedély megszerzésében is fontos szerepet játszik majd.

A www.webjogsi.hu címen elérhető képzési rendszer évente több mint 100 ezer potenciális felhasználó számára nyújt lehetőséget arra, hogy olcsón és gyorsan jussanak hozzá az akkreditált e-learning képzéshez. A tanulásra fordított időt saját maguk oszthatják be; a rendszer kilépéskor megjegyzi, hogy hol tartott a tanuló, aki a következő belépéskor ugyanonnan folytathatja. A tanfolyam elvégzéséhez számítógép és internetkapcsolat szükséges, így az ország bármely pontjáról lehet csatlakozni a képzési rendszerhez. Az e-learning esetében a vizsgaeredmények jobbak, a vizsgasikeresség aránya is nagyobb, mivel a vizsga az elektronikus képzéshez hasonló számítógépes környezetben történik, így ennek a kezelése és megszokása már a tanulás folyamata alatt rutinná válik.

A tanulást életszerű példák és szimulációk segítik. A rendszer egyik legfontosabb jellemzője az interaktivitás: az oldalak közti navigációtól, a tesztek és feladatok elektronikus kitöltésén át az azonnali kiértékelésig sokféle módon kihasználhatóak az e-learningben rejlő lehetőségek. Az eTITAN - mint a képzések adminisztrációs rendszere - adatbázisában rögzíti és értékeli is a tanuló előrehaladását, az ellenőrző kérdésekre adott válaszait, eredményeit és tevékenységét, ezzel is segítve az oktatás folyamatát. A tanfolyam elvégzését követően a tanuló a hatályos szabályoknak megfelelő képzési igazolást kap - amelyet az eTITAN automatikusan be is küld a Nemzeti Közlekedési Hatósághoz -, és ugyanolyan vizsgát tehet, mint azok, akik a hagyományos tantermi oktatással szerezték meg ismereteiket.

A hivatásos tehergépkocsi- és autóbusz-vezetők számára kötelező Gépjárművezetői Képesítési Igazolvány (GKI) megszerzésére is lehetőség van e-learning keretében. Ez a képzési forma nagyban megkönnyítheti a hivatásos sofőrök életét, akik számára a tantermi képzés ily módon nem igényel külön rendszeres időráfordítást, a tananyagot szabadidejükben, kiállási és pihenőidejükben is bármikor, bárhol elsajátíthatják. A Nemzeti Közlekedési Hatóság által akkreditált tananyagokat a hazai járművezető-képzésben több évtizedes tapasztalattal rendelkező közlekedési szakértői csoport készítette, szoros együttműködésben egy pedagógiai, didaktikai szakemberekből és multimédiás fejlesztőkből álló csapattal, ami szakmailag és módszertanilag egyaránt garanciát jelent a tananyagok magas színvonalára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sanyicks #2
    "Nyugaton már bevett gyakorlat," nyugaton az a bevett gyakorlatilag, hogy te hivatalosan csak kreszvizsgára jelenkezel, az hogy hogy tanulod meg az a te dolgod.
    Itthon pedig kötelező igazolt kresz órákra járnod, ha kell ha nem.
    Ha magamból indulok ki, én végigaludtam anno a kresztanfolyamot, az egyik virágboltból letöltött kreszvizsgaprogrammal gyakoroltam és át is mentem. De le kellett perkálni a pénzt a hagyományos kresz órára, azért is.

    És az E-learning-nél is le kell perkálni magyarországon a képzési pénzt, amiben persze a vizsgadíj nincs benne.
    És az a vicces hogy nekem aki A kategóriás (motoros) jogosítványt akar jópár éves B kategóriás is fullos kreszképzésen kell részt vennem, holott a 2 teszt kérdései között kb 20 kérdés különbözik, a 90%-a ugyan az, csak a szituációs ábrákon autó helyett motor van...

    És akkor még erre jön rá a korrupció, hogy a forgalmi vizsgán 20-30k-s extra kiadásra(kenőpénz) kell számítani(főleg a nagyobb városokban), különben akármit csinálhatsz, megbuktat, és a végén úgy is kifizeted a kenőpénzt.
  • duke #1
    Ez akkor lenne igazan, hatekony, ha a gyakorlatot, meg a vizsgat is meglehetne csinalni otthon. Kell hozza, egy jo szimulator, amihez neten keresztul kapcsolodik a tanar meg a vizsgaztato. Sokkal olcsobb lenne, mint kint a forgalomban vezetni.