MTI

130 számítógépet adományozott iskoláknak az Opel

Huszonnégy oktatási intézmény 130 számítógépet kapott az Opel Magyarország adományaként; a vállalat és az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) közös, keddi budaörsi ünnepségén részt vett Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár is.

A köznevelési államtitkárság háttéranyaga szerint a cég először 2010-ben kereste meg őket azzal, hogy számítógépeket selejteznek és ezeket szívesen felajánlanák szegény iskolák részére. Ekkor 190 számítógépet osztottak ki négy iskola között. Idén márciusban ismét megkereste az államtitkárságot a vállalat, és újból felajánlott 130 asztali számítógépet vékony képernyős monitorral. A Klik közreműködésével, a tankerületi igazgatókon, valamint a Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet (KPSZTI) segítségével a fenntartókon keresztül "pályáztatták" az iskolákat. A felhívásra több mint 70-en jelentkeztek.

A pályázatokat áttanulmányozva arra következtetésre jutottak, hogy az intézmények túlnyomó részében 2-3 vagy 5 gép is nagy segítséget jelent. Sok pályázatban volt olvasható, hogy a gyerekek 10-15 éves, elavult gépeken sajátítják el a számítástechnika alapjait - olvasható az anyagban. Ezért döntöttek úgy, hogy "elaprózzák" az adományt, és a 130 gépet 24 iskolának juttatják.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!