SG.hu·

Törhetetlen üveg kerülhet a notebookokba is

Új termékkel jelentkezik a Corning cég, a Gorilla Glass NBT kifejezetten az érintőképernyős notebookokhoz készül. Az első készüléket a Dell dobja majd piacra.

A mobil készülékek után hamarosan a notebookokban is bemutatkozhat a Gorilla üveg. A Corning tájékoztatása alapján már megtalálták az első partnerüket. Sam Burd, a Dell PC-termékcsoportjának alelnöke kijelentette: a Corning Gorilla Glass NBT nevű különleges üveget integrálják az ősszel megjelenő új klienseszközükbe. A Corning Gorilla Glass NBT ugyanolyan anyagtulajdonságokkal rendelkezik, mint a Gorilla Glass 3. A fejlesztők csökkentették a nagyobb karcolások kialakulásának lehetőségét és a védettség ellenére keletkező esetleges karcolások csupán kis mértékben láthatók. Az üveg még inkább törésbiztos lett és 8-10-szer jobban ellenáll a karcolásoknak, mint a hagyományos kijelzők.


A gyártó emellett kifejezetten ügyelt arra, hogy a Gorilla Glass NBT viszonylag olcsó legyen, így az emiatt felmerülő plusz költségek csupán a notebookok végfelhasználói árának 1-2 százalékát teszi ki. Az új üveg már nagy mennyiségben rendelkezésre áll, így elvileg semmi sem hátráltatja a beépítését. A Gorilla Glass NBT-nek köszönhetően várhatóan csökkenni fog a kijelzősérülések miatt szervizbe kerülő notebookok száma. A Dell mellett várhatóan számos más gyártó is piacra dob majd Gorilla üveges notebookokat.

Jeffrey Evenson, a Corning alelnöke június közepén kijelentette, hogy már jövőre beépíthetik a különösen ellenálló üvegeket az első járművekbe, ezáltal vékonyabb lehet az autók szélvédője és ablakai, ami a súlycsökkentésen keresztül a fogyasztást is mérsékli. Ugyanakkor a vállalat további kutatásokat is folytat, ezek elsősorban az antibakteriális üveg megalkotására irányulnak és dolgoznak egy úgynevezett Willow Glass üvegen is, amely egyrészt rendelkezik a hagyományos üveg alapvető tulajdonságaival és stabilitásával, ugyanakkor csupán olyan vékony, mint egy papírpénz és olyan rugalmas, mint a műanyag.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© gombabácsi2013. 08. 03.. 18:12||#5
az a röhely hogy monitorokban is terjed a tükrözõdõ
múltkor amikor monitort vettem direkt mondanom kellett az eladónak hogy csak nehogy tükrözõdõs legyen :D
© cateran2013. 08. 01.. 04:25||#4
Lathatoan lila fingod sincs mi az az atlatszo aluminium...inkabb maradj csendben es legalabb guglizz ra. (en is azt tettem, mert meg az eletben nem hallottam rola :D)
© Magiszter2013. 07. 31.. 11:18||#3
"matt muanyag foliaval burkolva jottek ki a laptop kijelzok"
Régi szép idõk! Most már úgy kell vadászni a matt kijelzõket. :(
Az üveg (tükör) kijelzõkben az az egyetlen jó hogy kikapcsolt állapotban borotválkozáshoz (nõknek smink) is megfelelõ. Tudod ez nem Bug ez Feature :)
© Zulu122013. 07. 31.. 03:44||#2
Átlátszó alumínium :D Ezen most jót derültem XDD Egyenlõre azt még csak a bálnák tárolásra használják, de majd késõbb jöhetnek a notebookok is :D
© kvp2013. 07. 31.. 01:20||#1
Regen meg uveg nelkul, sima matt muanyag foliaval burkolva jottek ki a laptop kijelzok. Azokat nemcsak osszetorni volt nehez, de nem turkozodott rajtuk a fel szoba es bizonyos szintig azt is kibirtak, ha valaki meghajlitotta a laptop fedelet. (mondjuk veletlen rault) Ehhez kepest az uveg visszalepes, meg akkor is ha erosebb mint a szokasos. Egyebkent ha mar eros burkolat kell egy kijelzore, akkor inkabb mar atlatszo aluminium.