MTI

Az EBESZ nem örül az internetszűrésnek

Az internetes tartalmak automatikus szűrése gyermekvédelmi céllal nem lenne hatékony és visszaélésre adhat alkalmat - vélekedett az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) sajtószabadság-képviselője a brit kormány elmúlt hétvégén bejelentett szándékáról.

Az internetes tartalmak automatikus szűrése nem hatékony, mert a szoftver könnyen lehet túl szigorú vagy egyszerűen megkerülhető - fejtette ki a kedden Bécsben kiadott közleményében Dunja Mijatovic. Különösen amiatti aggodalmának adott hangot, hogy a meg nem engedett tartalmak elérhetetlenné tételére tett erőfeszítések azzal járhatnak, hogy a szólásszabadságot is jelentősen korlátozzák. Előfordulhat például - figyelmeztetett -, hogy pornográf tartalmak elérhetők maradnak, míg nemi úton terjedő betegségekről szóló felvilágosító anyagokat blokkolnak.

David Cameron brit miniszterelnök vasárnap egy televíziós interjúban azt mondta, korlátozni kell a hozzáférést az olyan internetes tartalmakhoz, amelyek gyermekek elleni szexuális és egyéb visszaéléseket ábrázolnak, és ha a nagy internetcégek erre önszántukból nem hajlandók, akkor a brit kormány kész törvényben szabályozni a kérdést. Cameron szerint a brit kormány "igen-igen erőteljes hangvételű beszélgetésre" készül az online keresőfelületeket működtető cégekkel arról, hogy bizonyos keresési kritériumoknak nem szabad találati eredményt kiadniuk.

"A kormányoknak felelőssége védeni a gyermekeket és a kiskorúakat. Sok mód létezik erre, köztük a bűnügyi igazságszolgáltatás, oktatás és az internetes jártasság javítása. Vannak jó önszabályozó rendszerek is, amelyeket szintén fontolóra kellene venni" - vélekedett Dunja Mijatovic. "Az internet szűrése nem a kormány vagy a szolgáltatók feladata. Az embereknek maguknak kell meghozniuk a döntéseiket arról, hogy mihez férhetnek hozzá ők vagy a gyermekeik az interneten és azon kívül"

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!