Gyurkity Péter

Európának ígér új okostelefonokat a Kazam

A korábban a HTC-nek dolgozó egykori vezetők Londonban alakították meg saját vállalatukat, amelyen keresztül meglepő megoldásokat dobnának piacra. Az Asustek és az Acer tovább szenvednek.

A HTC az elmúlt időszakban romló teljesítményt, ennek következtében pedig komoly veszteséget és néhány vezető távozását volt kénytelen bejelenteni, helyzetük továbbra sem rózsás. Két ilyen távozó Londonban, Kazam néven alakította meg saját cégét, ők a jövőben újszerű megoldásokat mutatnának be.

Részleteket ugyan egyelőre nem tudhatunk meg a tervezett készülékekről, ám azt egy, a napokban közzétett közleményben elárulták, hogy szeretnék megbontani a szegmensben meglévő status quo-t, meglepő és érdekes megoldásokkal felkeltve a vásárlók és a riválisok figyelmét. A szoftveres oldalon valószínűleg az Androidot választják majd, ám nyilván még így is komoly akadályokat kell leküzdeniük, hogy valóban labdába tudjanak rúgni a meglehetősen telített pályán. Munkájuk során Európára koncentrálnak majd, itt több független készüléket várhatunk tőlük.

Az Asustek és az Acer a HTC-hez hasonlóan inkább küszködik ezen a területen. Iparági források szerint előbbi idén összesen 1 millió készüléket tervez leszállítani, ebben pedig már benne van az új FonePad Note is. A harmadik negyedévben egy új változatot mutatnának be, ezzel pedig csak a második félévben jutnának el oda, hogy veszteség nélkül zárják a periódust - a teljes évre vonatkozóan még negatív lesz az összkép.

Az Acer a fejlődő régiókra koncentrál majd olcsónak szánt okostelefonjaival, ezekből idén összesen 1,5 millió példányt szállítanának le. A veszteség leküzdését csak jövőre tervezik, tehát idén szintén más forrásból kell majd kitömniük az itt keletkező lyukat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!