Gyurkity Péter

Három Galaxy S 4, Moto X érkezőben

A Samsung hivatalosan is bejelentette a minit, ám további két példány is befuthat a közeljövőben, míg a Motorola az Egyesült Államokban készítené el saját új zászlóshajóját.

A napokban mi is írtunk a legújabb pletykákról a Galaxy S 4 mini várható megjelenése kapcsán, ezt követően pedig a gyártó rögtön be is jelentette az okostelefon elkészültét. A hivatalos listán végül 4,3 hüvelykes kijelző, 1,7 GHz-es ikermagos processzor, Android 4.2.2, GPS, GLONASS, WiFi, 8 GB-os belső tároló, 1,5 GB RAM, 8 és 1,9 megapixeles kamera, illetve egy 1900 mAh-s akkumulátor kapott helyet. LTE-támogatás, illetve dual-SIM 3G verzió is elérhető lesz, Európában várhatóan júliustól.


A dél-koreai cég a jelek szerint további két példányt is piacra dobna, ezeket pedig minden bizonnyal a június 20-i londoni rendezvényen mutatja majd be. Egy orosz forrás szerint a Galaxy S 4 Active tulajdonképpen az eredeti változat strapabíróbb külsővel ellátott testvére lenne, víz- és porálló burkolattal. A hardveres specifikáció megegyezik az S 4 esetében látottakkal, míg a Galaxy S 4 Zoom már itt is eltéréseket mutat. Ez utóbbi telefon 4,3 hüvelykes Super AMOLED kijelzőt, 960 x 540 pixel felbontást, 8 GB-os belső tárolót, 1,6 GHz-es ikermagos chipet, valamint egy 16 megapixeles kamerát kap, WiFi, Bluetooth, microSD, illetve egy 1900 mAh-s akkumulátor kíséretében (LTE tehát itt nem lesz).

Ami a Motorola terveit illeti, ennek néhány fontosabb részletét Dennis Woodside vezérigazgató árulta el a D11 konferencián. Kiemelte, hogy a Moto X néven készülő új zászlóshajó a hagyományoktól eltérően az Egyesült Államokban készülne (ez lenne a cég első ilyen okostelefonja), mégpedig a Nokia egykori texasi üzemében, ahol 2000 embert alkalmaznának. A készüléket nem mutatta meg a közönségnek, bár ez állítása szerint már a zsebében lapult, mindössze annyit közölt, hogy az új fejlesztés már előre tudni fogja, mit akarunk.

Több eltérő szolgáltató támogatja majd a Moto X megjelenését, ez tehát nem a Nexus családot fogja kibővíteni, bár a cég a nyár végétől egyre nagyobb hangsúlyt helyez majd az alap Androidra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)