SG.hu·

A KDNP szerint veszélyforrás az internet

Az internethasználat lehetőségeire és a benne rejlő veszélyekre hívta fel a figyelmet Harrach Péter a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) csütörtöki tanácskozásában a Parlamentben.

Az MKDSZ elnöke, a KDNP frakcióvezetője a keresztény civil szervezetek 8. országos fórumán úgy fogalmazott: az internet kiváló információszerzési, kapcsolatteremtési és közösségépítési lehetőségeket kínál, de ugyanakkor a gyermekekre számos veszély rejt. Függőség alakulhat ki, és ebben a világban az ember "rosszabbik énjét kontroll nélkül jelenítheti meg" - mondta a kereszténydemokrata politikus, aki szerint ugyanakkor a lehetőségek nagyobbak, mint a veszélyek, ha érett személyiségként használjuk ezeket az eszközöket.

Radetzky András, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója arról beszélt, hogy míg a telefonnak 90 évre, a televíziónak 38 évre, a mobiltelefonnak 14 évre volt szükség arra, hogy egy 150 milliós közösséget hozzon létre, addig a Facebooknak csupán 5 évre. Kitért arra, hogy kutatók 2016-ra 100 milliárd gigabyte-nál is nagyobbra becsülik az internetes adatforgalmat, ami naponta többi között 300 milliárd email elküldését foglalja magában. 2013-ban minden magyar állampolgárra vetítve naponta 209 percet töltünk az internet előtt - folytatta -, hozzátéve: a világháló ma már nemcsak tömegkommunikációs eszköz, hanem a személyes kapcsolattartás terepe is.

Kiemelte: a keresztény ember számára az internet használata mindaddig etikus, amíg hozzájárul a hiteles ember kiteljesedéséhez. Fontos, hogy legyen kritikus, de ez nem fordulhat át destruktív viselkedésbe - jegyezte meg. Az internet lehetőség, "demokratizálja a tudást és a kultúrát", ellenőrzi a mindenkori politikai hatalmat, ugyanakkor veszélyeket is hordoz, hiszen "a radikális szabadelvű globalizáció asszimilálja a kultúrát", és ha saját magunkat túlságosan "kinyitjuk ország-világ előtt", akkor az torz személyiséghez vezethet.

Az egyetemi oktató rámutatott: torz valóságképhez vezethet a túlzott médiafogyasztás is, amit meg kell akadályozni a gyermekeknél, és ebben kitüntetett szerepe van a családoknak. Fontos, hogy a felnövekvő generáció, amelyik beleszületik ebbe a közegbe, megfelelő biztonsággal és etikusan tudja használni ezeket az eszközöket - fejtette ki Radetzky András.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Sajátvéleményem2013. 09. 05.. 09:43||#4
A KDNP is veszélyforrás. -és õk nem csak az ifjúságot hülyítik...
© goldmember2013. 06. 04.. 23:47||#3
A KNDP a bizonyíték, hogy nincsen isten, mert már akkor rég hazavágta volna ezt a bandát.
© Narxis2013. 05. 31.. 23:46||#2
Na már megint moralizálnak a hamis keresztények.
© bvalek2013. 05. 31.. 10:23||#1
...ebben a világban az ember "rosszabbik énjét kontroll nélkül jelenítheti meg"

ezek szerint Harrach Péter ismeri az SG fórumot <#crazya>