MTI

Több időt kellene az e-építési napló bevezetésére

Az építési naplót október 1-jétől elektronikusan kell vezetniük a kivitelezőknek, a megkérdezett cégek kevésnek tartják a felkészülésre rendelkezésre álló időt, illetve támogatást kérnek az átállásra - közölte az Építési Vállalkozók Szakszövetsége (ÉVOSZ).

A BKIK építőipari osztálya és az ÉVOSZ közös felmérésében 600 vállalkozás válaszait dolgozták fel. A megkérdezettek elsietettnek tartják az e-építési napló őszi bevezetését, véleményük szerint a hagyományos és az új napló vezetésének még egy ideig párhuzamosan kellene futnia. A felkészülést segítené, ha a megfelelő szoftver időben - a bevezetést legalább 3 hónappal megelőzően - megjelenne a piacon. A közlemény párhuzamba állítja az év elején bevezetett elektronikus hatósági ügyintézést és az e-építési napló vezetését. Az ÉVOSZ szerint az elektronikus ügyintézésre is rövid volt a felkészülési idő, és menet közben "nagyszámú hiba" jelentkezik.

Az elektronikus ügyintézés és az e-építési napló vezetésének az volt az indoka, hogy az építési vállalkozások ellenőrizhetőbbé válnak, és így javul a fegyelmük, amely hatékonyabbá teszi a beruházásokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!