Berta Sándor

Milliós kártérítést követel egykori munkatársától az Opera

A szoftverfejlesztő cég 20 millió norvég koronát követel egykori vezető alkalmazottjától, mert az a gyanújuk szerint üzleti titkokat adott tovább a Mozillának.

Az eset részleteiről a Dagens Naringsliv norvég újság számolt be. Az Opera azt állítja, hogy a zenészként és terméktervezőként dolgozó Trond Werner Hansen titkos információkat vitt magával az új munkahelyére. Hansen az 1990-es évek végétől 2010-ig többször is dolgozott az Opera számára, összesen nyolc évet töltött a társaságnál. Tavaly viszont váltott és azóta a Firefoxot fejlesztő csapat tanácsadója. Felmerült a gyanúja annak, hogy a régi munkahelyéről számos ötletet is magával vitt. Ezek általában apróságok, amelyek többek között a böngészők külsejére vonatkoznak. Ilyen például a keresőgomb elrendezésével vagy a felhasználók könyvjelzőinek elhelyezésével kapcsolatos elképzelés. Az Opera bizonyítékként Hansen streamelt prezentációira hivatkozott.

A szakember ugyanakkor azt állította, hogy az ötleteit először az Opera, majd a Mozilla csapatának is elmondta és amikor távozott a norvég vállalattól akkor egyáltalán nem érezte azt, hogy az elképzeléseitől el voltak ragadtatva. Ezt a gondolatát megosztotta az Opera vezetőivel is. A vitatott koncepciók még abból az időszakból származnak, amikor a norvég cég alkalmazásában állt és saját böngészőt akart tervezni, viszont azzal kapcsolatban nem született megállapodás, hogy a szoftvert az Opera égisze alatt alatt kell megalkotnia. Az ötleteit mindig a saját tulajdonának tekintette és ezt csak erősítette, hogy az elképzeléseit az akkori munkaadója sosem valósította meg.

A társaság ügyvédjei ugyanakkor azzal vádolták meg a férfit, hogy megsértette korábbi munkaszerződését, amelyben többek között lojalitást és az együttműködés részleteivel kapcsolatban titoktartást vártak el tőle. Hansen erre úgy reagált, hogy nem hiszi, hogy a Mozillának végzett tevékenysége miatt bármilyen kár érte volna az Operát. Emellett kiemelte: még mindig nincs tisztázva az, hogy a norvég vállalat pontosan mit tekint a saját tulajdonának. A keresetet augusztusban tárgyalja a kijelölt bíróság.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!