SG.hu·

Negatív kampányt folytat a Samsung a HTC ellen?

A tajvani okostelefon-gyártó azt tervezi, hogy jogi lépéseket tesz a dél-koreai vetélytársa ellen, mert az kérdéses módon próbálja meg reklámozni a termékeit és negatív színben tünteti fel.

A Focus Taiwan tudósítása szerint a HTC azt tervezi, hogy pert indít a Samsung ellen, mert dél-koreai konkurense megengedhetetlen módszereket vet be a munkatársai ellen és rossznak állítja a be a termékeit. A Tajvani Kereskedelmi Felügyelet már vizsgálatot is indított a Samsunggal szemben azért, hogy kivizsgálja a HTC vádjait. Amennyiben megalapozottnak találják a vádakat, akkor akár átszámítva 387 500 amerikai dolláros pénzbüntetést is kiszabhatnak a Samsungra a hatályos jogszabályok megsértése miatt, ami valószínűleg nem fogja túlzottan meghatni a negyedévente több milliárd dolláros nagyságrendű nyereséget elkönyvelő céget.

A felvetések szerint a Samsung tajvani leányvállalata olyan munkatársakat toborzott, akiknek az volt a feladatuk, hogy fórumtopikokat nyissanak, majd ott állítólagos HTC készüléktulajdonosoknak adva ki ki magukat negatív beszámolókkal igyekeztek rontani a HTC megoldásainak hírnevét. A negatív kampány többek között a HTC One ellen irányult. A Samsung az OpenTide Taiwan nevű céget bízta meg a részmunkaidős alkalmazottak megkeresésével és felvételével,. Az ő feladatuk volt az, hogy a Facebookon és más fórumokon fejtsék ki a tevékenységüket. Ez részben a már említett negatív kampányból állt, másrészt nekik kellett bemutatniuk a Samsung Galaxy S4 készüléket.

A dél-koreai gyártó visszautasította a vádakat és kiemelte: soha nem próbálta meg befolyásolni a vetélytársai termékeiről szóló teszteket. A társaság leállította a saját termékek fórumbejegyzések útján és más módon való bemutatását, s elrendelték a munkatársak továbbképzését.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© levente682013. 05. 06.. 07:57||#10
Hmm..

Ez nem túl szakmai megközelítés, inkább olyan hitbélinek tûnik....

Nagyon kedvelem a HTC-t, de sajna a lecsúszás óta nem tud a trónra visszakapaszkodni, pedig ott volt. Várjunk még.


Ezt az egybehegesztett mókát tuti fel kell adniuk.
© csuszi2013. 04. 19.. 00:10||#9
😄
életem legjobb telefonja a htc one x. és ez az elsõ htc-ém, eddig samsung vagy régebben nokia zászlóshajókat vettem. SOHA TÖBBET SAMSUNG brrrrrr.
© caius marius2013. 04. 18.. 04:53||#8
+1 😄
Nekem nem kell, mert a Htc olyan szinten cumira vett egyszer, hogy magamtól fogom ócsárolni addig amíg léteznek. 😊
© sz4bolcs2013. 04. 18.. 01:41||#7
Neked még nem szóltak ide a Samsungtól? 😄
© a_n_d_r_e_w2013. 04. 17.. 12:53||#6
Azert a HTC-t sem kell felteni, tavaly is kiszivargott toluk egy kis fuzetecske, amiben a OneX-et hasonlitjak az S3-hoz, es diplomatikusan fogalmazva is ferditesekkel volt tele. Na de mindegy, ez az eljaras ket dolgot jelenthet, vagy a HTC probal ilyen modon felhajtast generalni maga korul, vagy a samsung tenyleg fosik a One-tol (amire azert minden oka is megvan, es nem is ez az elso erre utalo jel). Akarmelyik is, viszont a forumokat teleszorni fizetett megmondo emberekkel eleg gusztustalan, es sajnos itthon is rengeteg pelda van ra...
© babygoku2013. 04. 17.. 12:38||#5
minõség, stílus és anyaghasználat terén volna mit tanulniuk...nem csak nekik... a HTC-tõl.
© caius marius2013. 04. 17.. 10:25||#4
Ugye az csak vicc volt, h a Samsung a Htc-t gondolja igazi ellenfelének?
© SanMaster2013. 04. 17.. 09:50||#3
Én biztos vagyok hogy ez nem a Samsung sara, legalábbis nem a felsõ vezetésé. ez valami túlbuzgó helyi marketinges ötlete lehetett, akit azóta a halakkal csicsikál <#hehe>
+1
© babygoku2013. 04. 17.. 08:37||#2
Annyiban igazad van, h a HTC nem ellenfele a Samsungnak, mivel nem egy kategória a kettõ. A Samsung tucatmodell, "olcsó" gagyi, bár már az olcsó sem mondható rá, mivel az árával akarják magasabb szintre emelni(S3,S4). A HTC pedig 1 igényes, egyedi telefon.
Ha a hír igaz, és a Samsung tényleg ilyen eszközöket vet be, akkor, azzal be is ismerik, h nem tudtak jobb telõt csinálni mint a HTC. Na meg persze az is, h kit gondolnak igazi ellenfelüknek!
© caius marius2013. 04. 17.. 08:05||#1
A Htc inkább foglalkozzon azzal, hogy jó minõségû telefonokat gyártson, ne pedig tóparti csobbantósokat! Nem ellenfele a Samsungnak amíg pl. picsányi akkukat rak a telefonjaiba...