MTI

Technológiát dolgoztak ki szervek átláthatóvá tételére

Szervek átláthatóvá tételére alkalmas technológiát dolgoztak ki amerikai tudósok: a módszer segítségével akár molekuláris szintű képet tudnak alkotni a vizsgált szervek belső szerkezetéről.

Az új, angol rövidítéssel találóan CLARITY-nek (átlátszóság) nevezett eljárással a kutatók részletes felvételt készítettek egy egér agyának idegrendszeri huzalozásáról anélkül, hogy behatoltak volna a koponyába. "Ép szervek tanulmányozása úgy, hogy egyszerre láthatjuk a finom, molekuláris felbontású részleteket és a teljes, egész képet. Ez már egy ideje kiemelt, de megvalósulatlan cél a biológia területén: a CLARITY-nek köszönhetően azonban most közelebb kerültünk az eléréséhez" - idézte a LiveScience tudományos portál Karl Deisseroth-ot, a kutatást végző Stanfordi Egyetem biomérnök-pszichológusát.

Hagyományosan az agy és a hozzá hasonló szervek belsejéről úgy alkotnak képet, hogy vékony szeletekre vágják azokat, a módszer azonban megsemmisíti a sejtek közötti nagy távolságú kapcsolatokat. Az új eljárás nemcsak sértetlenül hagyja a szemlére kijelölt szervet, hanem lehetővé teszi annak különböző felbontású, igen széles skálán mozgó megfigyelését. A CLARITY lényege, hogy a vizsgált szervbe vegyületeket juttatnak, amelyek hatására a szövet szerkezete hálózatszerűen láthatóvá válik, kivéve a sejteket körülvevő zsírszövetet, amelyet virtuálisan eltávolítanak: a képen láthatatlan marad. A technológia gyakorlatilag áttetszővé teszi a szervet, amelyet minden oldalról szemügyre lehet venni. Az egyes szervrészek színesre festésére molekuláris markerek is alkalmazhatók.

A Deisseroth által vezetett csoport tagjai a módszer alkalmazásával olyan képet készítettek a kísérleti egér agyáról, amelyen nemcsak a nagy távolságú idegsejti kapcsolatokat, hanem a helyi kapcsolási köröket is szemügyre vehették, mi több, a sejti és molekuláris részleteket tanulmányozhatták. Az eljárást ugyancsak kipróbálták zebrahalak, illetve emberi agyak posztmortem vizsgálatánál. Winfried Denk, a német Max Planck Intézet kutatója jelentős előrelépésnek nevezte az új képalkotási technológiát, mivel az lehetővé teszi majd az egészséges, illetve beteg agy működésének mélyebb megértését. A stanfordi tudósok a Nature című tudományos magazin internetes oldalán mutatták be az általuk kifejlesztett vizsgálati módszert.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!