Gyurkity Péter

További óriásokkal készül a Samsung

A jelek szerint a dél-koreai gyártó nem elégedett a jelenlegi kínálattal az úgynevezett phablet készülékek szegmensében, ezért további egy, de az is lehet, hogy két új változattal készül.

A Galaxy család már most is szinte minden elképzelhető okostelefon változatot magában foglal, ám egyes források szerint két újabb óriás futhat be, méghozzá a nyári hónapokban, meglehetősen méretes kijelzővel, ám mégis valamivel szerényebb hardveres jellemzőkkel, amelyek alapján ezek a példányok inkább a középkategóriában foglalnának helyet.

A szintén dél-koreai ETNews számolt be arról, hogy júniusban futhat be a Galaxy Mega névre keresztelt phablet, amely valóban hatalmas, 6,3 hüvelykes érintőképernyőt kapna. Az egyelőre Project Möbius kódnéven futó fejlesztés a Note család iránt is érdeklődő, ám azokat kicsinek tartó felhasználóknak (ha egyáltalán van ilyen) készül, ikermagos Exynos processzorral, 8 megapixeles hátoldali és egy 2 megapixeles elülső kamerával, egyfajta átmenetet képezve most kibontakozó 5 hüvelykes okostelefonok, illetve a 7 hüvelyknél kezdődő táblák között.


A phablet (PHone tABLET) kategória a 6 collos eszközöket takarja

Ezzel egy időben egy másik Galaxy Mega készülékről is befutott néhány hír, ez azonban a GT-I9152 típusjelzést kapta, kijelzője pedig 5,8 hüvelykes lesz (emiatt is kerülne a boltokba Galaxy Mega 5.8 néven). A támogatott felbontás mindössze 960 x 540 pixel, a már említett két kamera itt is megtalálható lenne, ehhez pedig 1,4 GHz-es ikermagos chip, 1,5 GB RAM, Bluetooth 4.0, WiFi, A-GPS, illetve egy 2600 mAh-s akkumulátor társul, 164 × 83,8 × 9,7 mm-es mérettel. A szoftveres oldalon Android 4.1.2 vagy 4.2.2 futna, a Nature UX kezelőfelülettel.


Samsung Galaxy Win - külalakja ugyanaz, mint az S3 vagy az S4

A cég egy kisebb verziót is kiadott ma Galaxy Win néven. A 4,7 collos képátlójú 800 x 480 pixeles eszközbe 1,2 GHz-es, négymagos processzort szerelnek. További főbb adatai: 1 GB memória, 8 GB tárhely, 5 megapixeles hátsó és VGA felbontású előlapi kamerája van. Árát és megjelenési időpontját nem közölték, de mivel az is tudható, hogy duál-SIM kártyás verzióban is piacra kerül, így feltételezhető, hogy a fejlődő piacokra szánják, mivel ott nagyon népszerűek az ilyen verziók.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • asgh #12
    Miért probléma az, ha egy gyártó azonos típusú, de különböző verziójú termékei hasonlítanak egymásra? Szvsz az a ciki, ha az egyik gyártó a másik termékét másolja nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy a vásárlók összetévesszék a kettőt.
  • M2 #11
    Nekem bejön ez a formavilág, szerettem a 3GS-t, amiről másolták.
  • tomboy013 #10
    Egy Xperia z-nek vagy egy HTC One-nak mi köze a Microsoft-hoz vagy a Windows-hoz? Mellesleg egyre több embernél látok itthon Windows Phone-t. Ami mondjuk nem is csoda, egy teljesen jól használható rendszer. Nincsen semmi túlbonyolítva benne ezért egy átlag felhasználónak tökéletes, és még persze igényesebb is szerintem. Hangsúlyozom szerintem, a gyengébbek kedvéért írom hogy nem kötekedésből írtam. Ez a véleményem mert jó ideje WP-s telót használok és tudom miről beszélek =)
  • caius marius #9
    Szalad a szekér a Samsungnál! Hajrá Samsung! :) Szegény windózos telefonok meg nem fogynak. Hehe azok tényleg egyediek, mert alig látni valakinél. :) (ez tomboy013-nak ment. Ne csüggedj egyszer még lehet, hogy felragyog a májkroszoft csillaga is!Persze valszeg erre még sokáig kell várni, de esély az van rá.)
  • Papichulo #8
    De hogy a fenebe jott kepbe az iPhone? Attol, hogy - esetleg - az iPhone-ok is hasonlitanak egymasra, nem fognak semmivel sem jobban kulonbozoni a Samsung Galaxy telefonok egymastol, ahogy azt valaki korabban allitotta - magyarul semmit sem cafoltal ;)
  • MaRee #7
    Ezzel azt akarom bizonyítani, hogy az iphoneok annyira egyediek mostanában már mint a samsungok.Kb ugyan olyan mind. (HTC-m van jelenleg nem vagyok samsung fan)
  • tomboy013 #6
    Melyik piacé? A Józsefvárosié? Javaslom nézz szét a konkurenciánál. Az S4 akkor lenne egyedi és szép ha ez lenne az első Galaxy telefon, nem pedig a kismilliomodik amelyik ugyanúgy néz ki.
    MaRee: lehet hogy az iPhone-ok ugyanúgy néznek ki, de legalább csak 6 van belőle. Meg azok mondjuk minőségiek is. Nem azért mondom mert iPhone párti lennék, mert sosem vennék azt, nem szeretek beállni a sorba, de éppen ezért Galaxyt sem vennék. Semmi egyéniségük nincs már.
  • Papichulo #5
    Latom mindenhova sikerul beraknod ezt a sotet es homalyos kepet... miert? Ezzel akarod bizonyitani, hogy az SGS telefonok nem hasonlitanak egymashoz? Vagy milyen formaban kotodik ez a Samsung telefonokhoz?

    Egyebkent ezeken szerintem jobban latni az iPhone-ok kozti kulonbsegeket:


    ps: Amugy mit jelentenek a szamok a keszulekek folott?
  • culas25hc #4
    Valóban hasonlóak a galaxy-k, de ez a Win messze van külalakban az S4-től, inkább egy fos Ace-re hasonlít. Inkább Sony párti vagyok, de el kell ismerni, hogy az S4 a piac egyik legszebb telefonja.
  • MaRee #3