Berta Sándor

A közösségi portálokon is tájékoztathatnak a tőzsdén bejegyzett cégek

Az Amerikai Egyesült Államok Tőzsdefelügyeletének álláspontja alapján teljesen legális, hogy a tőzsdei cégek a Twitteren vagy a Facebookon keresztül osszák meg a részvényesekkel és a befektetőkkel a legfontosabb információkat.

A SEC közleménye dokumentumában szerint a tőzsdén bejegyzett vállalatok képviselői szabadon közölhetik a különböző információkat a közösségi oldalakon egészen addig, amíg tájékoztatják a részvényeseket arról, hogy az adott profil ezt a célt szolgálja. A hivatalnak azért kellett kiadnia egy állásfoglalást, mert tavaly vizsgálatok indultak a Netflix ellen amiatt, hogy Reed Hastings, a cég vezetője 2012 júliusában a Facebook-profilján jelentette be azt, hogy júniusban az ügyfeleik több mint egymilliárd órányi videót néztek meg a világhálón. Mivel ez az adat a cég tőzsdei árfolyamára is hatással van, ezért a SEC kénytelen volt foglalkozni a kérdéssel.

A tengerentúli tőzsdefelügyeletet leginkább az zavarta, hogy ezek a Netflix részvényárfolyamát befolyásoló információk nem juthattak el minden befektetőhöz, ráadásul korábban sem a Netflix, sem Hastings nem használta ilyen célra ezt a Facebook-profilt. Az ügyben indított vizsgálat lezárult, a cégvezetőt nem marasztalták el. George Canellos, a SEC illetékese elmondta: a részvényesek egyik fele nem juthat előnyösebb helyzetbe a másikkal szemben azáltal, hogy a társaság a fontos információkat szelektív módon jelenteti meg. A dokumentum rendkívül fontos és iránymutató lehet a jövőben, hiszen napjainkban a vállalatok - a hivatalos tőzsdei és sajtóközlemények mellett - egyre gyakrabban használják a közösségi portálokat is a fontos információk megosztására.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!