Berta Sándor

Tőzsdére készül az Evernote

A gyorsan növekvő online jegyzetszolgáltatást működtető cég a tőzsdéről vonna be pénzt. A vállalat ugyanakkor nem akarja elkapkodni ezt a lépést, arra 2-3 év múlva kerülhet sor.

"Alapvetően a tőzsdére készülünk azért, hogy mindenki vásárolhasson egy darabot a cégből. De ez nem az idén és nem is jövőre valósul majd meg" - jelentette ki Phil Libin, az Evernote alapítója. A menedzser szerint hosszú távú céljuk, hogy csak olyan támogatók legyenek néhány év múlva a társaság mellett, akik legalább 20-30 évig maradni akarnak. Mindez nem hirtelen ötlet, már a kezdetekkor leszögezték, hogy vállalkozásukat 100 évre építik. Az Evernote az öt évvel ezelőtti alapítása óta több mint 250 millió dollárt kapott különböző befektetőktől.

Az Evernote lehetővé teszi honlapok információinak, jegyzeteknek, dokumentumoknak, képeknek, online hivatkozásoknak és bizonyos fájloknak az eltárolását. A szolgáltatás használatához elegendő egy böngésző. Ezek a megőrzött adatok bármely hordozható netképes készüléken át elérhetőek. Az integrált szövegfelismerő szoftver minden feltöltött fájlt indexál. Az Evernote számos platformon (Macintosh, Windows, iOS, Android, Blackberry, Palm Pre, Windows Mobile) létezik, jelenleg 50 millióan használják és ez a szám naponta 100 000-rel nő.


Az Evernote bárhonnan elérhetővé teszi a különböző eszközökön létrehozott dolgainkat

Az ajánlat jelenleg két verzióban érhető el. Az ingyenes változat lehetővé teszi jegyzetek és dokumentumok tárolását egy számítási felhőben, viszont a havi feltöltési korlát 60 megabájt. A prémium modell több formátumot (például PDF) támogat, jobb keresési funkcióval rendelkezik és évente 1 gigabájt tárhely vásárolható 45 dollárért.

A vállalat mellett szól, hogy elutasítja a tárolt információk hirdetési vagy elemzési célokra való eladását. "Erről a jövőben sem nyitunk vitát, még akkor sem, ha biztosan sok pénzt tudnánk ezáltal keresni. Ez a kérdés ugyanis arról szól, hogy nem szeretnénk eljátszani a felhasználók bizalmát. Számunkra az a fő üzlet, ha az emberek ránk bízzák az emlékeiket. Csak akkor keresünk pénzt, ha az internetezők annyira szívesen használják a szolgáltatásunkat, hogy még fizetni is hajlandók érte" - szögezte le Libin. Ezzel megerősítette a korábban elmondottakat: "Világos szabályaink vannak. Nem végzünk például adatbányászatot, nem nézünk bele ügyfeleink dokumentumaiba, jegyzeteibe és nem is elemezzük ki azok tartalmát reklámcélokra."

Az alapító kiemelte: jelenleg az emberek 5 százaléka fizet a prémium modellért. Az első hónap után csupán az új felhasználók kevesebb, mint 0,5 százaléka választja a fizetős változatot, azonban egy év után az arány már 6 százalék, míg négy esztendő után már 25 százalék. Az idő tehát egyértelműen nekik dolgozik és éppen ezért nem sietik el a tőzsdén való megjelenést sem.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!