Gyurkity Péter

Nyáron jöhet a Galaxy S4 mini

A jelek szerint az elődökhöz hasonlóan a népszerű család negyedik tagja is megkapja saját kompakt változatát, amely már a nyáron befuthat, némileg visszafogott hardveres jellemzőkkel.

A Samsung Galaxy S4 megjelenését hatalmas várakozás előzte meg, a nagy eseményről természetesen mi is beszámoltunk. Akkor még nem lehetett tudni, hogy a cég vajon ezen új fejlesztésből is bemutat-e egy kisebb változatot, és bár a hivatalos csatornákon keresztül még mindig nem jelent meg információ erre vonatkozóan, szemfüles érdeklődők már képeket és néhány részletet is közzétettek.


Ezen képeken egy valóban kisebb, stílusos készüléket látunk, amely erősen hajaz az eredeti példányra. A forrás szerint a Galaxy S4 mini valamikor nyáron, júniusban vagy júliusban bukkanhat fel, ami a megszokotthoz képest némileg szorosabb ütemtervet jelentene - úgy tűnik, hogy nem várnak újabb 5 hónapot a mini piacra dobásával, ami elemzők szerint tavaly némileg rontotta az S III kompakt változatának esélyeit és piaci fogadtatását. Lássuk, hogy a gyártó mit is kínál majd a jobban kézreálló okostelefonra vágyóknak.

A készülék egy 4,3 hüvelykes Super AMOLED qHD kijelzőt kapna, 256 ppi pixelsűrűséggel. Ehhez egy 1,6 GHz-en futó ikermagos chip társulhat (valószínűleg az Exynos 5 Dual a maga két Cortex-A15 magjával, hiszen ez lenne a logikus lépés a cég részéről, de felmerült a Cortex-A9 alkalmazása is). A szoftveres oldalon az Android 4.2.2 fut, mégpedig a TW Nature UX 2.0 kezelőfelülettel, minden bizonnyal néhány apróbb változtatással és újítással az eredeti példányhoz képest, bár ezekről még nem jelent meg semmilyen részlet.

Az okostelefon várhatóan két példányban jelenik majd meg, ebből ugyanis elérhető lesz egy dual-sim változat is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • davech #9
    Én annó a Samsung Galay S-nél mondtam azt hogy: egy falhozbaszott-tormás-lófasz az egész. Katasztrófa volt a gyári rom sőt akármelyik rom.
    De gondolom már az S4 már kevésbé nyeglik 8maggal. (Nem veszed észre a Force close-t) :D

    Amúgy tudjuk már hogy mennyit bír egy töltéssel? 1 nap?.. :D
  • tomboy013 #8
    Ő Samsung hívő és fáj neki az igazság
  • tmisi #7
    Pedig nem mondott hülyeséget, a jobb oldali teló kiköpött olyan, mint az Ace2-m, csak kicsit lapítva. :D A hangszóró, logó, gombok ugyanazok.
    De asszem ez minden okostelóra igaz.
  • tomboy013 #6
    Elgurult a gyógyszer? Úgy néz ki indulatkezelést is kellene oktatni az általánosba
  • wiIlcox #5
    Nem unod még te fikamatyi, aki a hátlapnézegetés guiness bajnoka vagy, hogy állandóan köpködd a hülyeségedet? Attól még nem lesz igazad, hogy sokszor mondod! Ha neked nem tetszik, akkor nem veszel olyat. Ilyen egyszerű. Ehhez egy szót sem kell leírnod. Vagy valaki talán megfenyegetett, hogy ha nem fikamatyiskodsz, akkor venned kell egyet?
  • MaRee #4
  • tomboy013 #3
    Ez az jöhet még egy ugyanolyan külsejű Samsung, így sincs még elég
  • KRTuning #2
    ájfón mini? már így is ráált mindkét cég az órateló fejlesztésre.
  • Ferrer #1
    Ne jöjjön!! Mi lesz így az iPhone-nal?